


A Káosz Szava – Nem egy tündérmese
Néhány éve egyik barátom nyomta a kezembe a Káosz Szava című fantasy kötetet, hogy vigyem haza és olvassam el. Akkor ugyan egyáltalán nem érdekelt, de mivel nem akartam megbántani, elfogadtam. A könyv napokig hevert a dohányzóasztalon, mígnem egyik este belelapoztam....
Barbarian – Hentesek viadala
1987-ben jelent meg a verekedős videójátékok egyik őse, a Barbarian: The Ultimate Warrior, amiben a sokak számára ismerős harci mozgássorok koncepcióját, illetve egyes hangeffekteket a készítők saját bevallása szerint a Conan, a pusztító, illetve a Vörös Szonja című...
Tolvajok Városa – Csontig hatol
Ian Livingstone második önálló kötete sokakban hagyott mély nyomot. Ha felidézzük e mestermű borítóját, amin egy kevéssé szimpatikus, tüskés fejű csontváz megnyerő mosolyával hívogat, bizony, könnycseppek gyűlnek a szemünkbe. Hiszen ki ne ismerné a Tolvajok Városa...
A Káosz Fellegvára – Megelőző csapás
Az egykor Kaland, Játék, Kockázat néven futott, népszerű lapozgatós könyvekről szóló sorozatunk következő részében Steve Jackson első önálló műve, az 1983-ban – itthon pedig 1990-ben – debütáló A Káosz Fellegvára című kötet kerül bemutatásra. Az Ian Livingstone-nal...
Az elveszett frigyláda fosztogatói – Ledönthetetlen bálvány
Indiana Jones 40! Igen, ezt is megértük! Negyvenedik születésnapját ünnepli a kalandfilmek etalonja, a trón megkérdőjelezhetetlen birtokosa, a látványmozik alfája és ómegája. A George Lucas – Steven Spielberg – Harrison Ford triumvirátus fémjelezte Indiana Jones...
Aladdin – Kikívánkozott
Az 1992-es Disney-rajzfilm elsöprő sikere szinte kötelező „utómunkaként” hozta magával az Aladdin videójáték verzióját, amire majdnem egy teljes évet kellett várni, de a minőség az alkotókat igazolta. A kilencvenes években rendszeresen együttműködő Sega és Virgin...
Mortal Kombat – Aki végez, kivégez
Majdnem három évtizede debütált a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb verekedős videójátéka, a Mortal Kombat. Az eredetileg játéktermekbe szánt, őrülten erőszakos és emiatt botrányokat is megélt program hamar adaptálva lett szinte minden otthoni platformra...
Sonic Adventure – Teret enged a sebességnek
Merész vállalkozásba kezdett a Sega csapata, amikor úgy döntött, hogy emblematikus figuráját háromdimenziós környezetbe helyezi. Sonic, a sündisznó rajongói ugyanis hozzászoktak az oldalra rohangáló és ugrabugráló kék kedvencükhöz és a megszokott minőséghez, amit 1991...
A vadak ura – Csak természetesen!
A nyugati világban 1982-ben debütált, nálunk azonban csak tíz évvel később mutatták be e fantasy kalandfilmet, a VHS-korszak egyik kultikus darabját. A kritikusok által lesajnált, a kasszáknál mégis jól teljesítő mozi felhőtlen szórakozást nyújt szinte minden...
Alone in the Dark – Te kerested a bajt
1992-ben jelent meg a világ első 3D-s túlélőhorror videójátéka, amelyet az Infogrames kiadó – egészen konkrétan Bruno Bonnell francia üzletember, az Atari egykori vezetője – karolt fel és indított el a világsiker útján. Ma már szinte egészen hihetetlen,...
2002. január 10. – Az idén 20 éves Gyűrűk Ura magyarországi premierje
A brit és amerikai bemutatókhoz képest egy hónapos csúszással ugyan, de végre megérkezett J.R.R. Tolkien világhírű novellája alapján készült A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége a hazai mozikba is. Peter Jackson monumentális alkotása valósággal felforgatta a fantasy...