A Káosz Fellegvára – Megelőző csapás

Az egykor Kaland, Játék, Kockázat néven futott, népszerű lapozgatós könyvekről szóló sorozatunk következő részében Steve Jackson első önálló műve, az 1983-ban – itthon pedig 1990-ben – debütáló A Káosz Fellegvára című kötet kerül bemutatásra.

Az Ian Livingstone-nal egykor legendás párost alkotó Steve Jackson nemrég ünnepelte 70. születésnapját és ma már írás helyett egy londoni egyetemen osztja meg tudását digitális játékfejlesztést tanuló diákjaival. Katedráig vezető útja ugyan már önmagában kalandos volt, mi most azonban ennek csupán egyetlen fontos állomását említjük meg, ami a szóban forgó mű létrejöttét is érinti.

1982-ben, a Tűzhegy Varázslója akkora siker lett, hogy az akkori kiadó vezetői szinte vérszemet kapva – az „addig üsd a vasat, amíg meleg” elv alapján – a Livingstone-Jackson tandemtől követelték, hogy immár futószalagon termeljék a könyveket, mielőtt más aratja le a babérokat. A brit szerzőpáros úgy gondolta, hogy azzal tudnak megfelelni az elvárásoknak, ha külön-külön (is) folytatják útjukat, így megduplázva a kibocsátásra kerülő művek mennyiségét. Így lett, s a hirtelen jött nagyobb írói szabadság révén, Steve Jackson úgy döntött, megragadja az alkalmat és behoz egy újítást saját könyvébe, pontosabban az addigra már megszokott játékmenetbe: a varázslatokat.

Már majdnem Kaland, Játék, Varázslat

Míg korábban a mágia alkalmazása csak elvétve adódott lehetőségként a játékos előtt, A Káosz Fellegvára című könyvben szinte nincs olyan szituáció (harc, rejtvény megoldása, szabadulási kísérlet), ahol ne bukkanna fel a 12 különböző, elérhető varázslat használata. Ez nem jelenti, hogy bármit bármikor előkaphatunk, hiszen ekkora variációs lehetőség nem férne bele a mindenki által ismert és elfogadott 400 mini-fejezetbe, de a 2-3 opció is hihetetlenül feldobja a korábban pusztán karddal és szerencsével „kezelt” szituációkat és néha egészen alternatív kimenetele is lehet egy-egy találkozásnak.

A Káosz Fellegvára természetesen ettől még nem egy Shamutanti dombok (Steve Jackson igazi nagy projektjének első kötete), inkább afféle átmeneti, kísérleti megoldás. Valamennyire idézi A Tűzhegy Varázslója, vagy a Halállabirintus hangulatát (utóbbiról olvashatnak itt a Retro Magazinban), színvonalában mégis elmarad tőlük – és nem véletlenül. Hiába reform-kísérlet, de hiába a régi bevált klisék és dizájn alkalmazása is: a történet maga egyszerűen nem elég eredeti; a főgonosz nem elég hiteles (elég csak ránézni); a szörnyek bár változatosak, jelentős részük egyszerűen nevetséges; nincs benne elég misztikum és rejtély és a legkevésbé sem félelmetes.

Nem veszett el semmi

Azért aggodalomra nincs különösebb ok: aki A Káosz Fellegvárát a kezébe veszi – és főleg, ha nem olvasta ki az összes többi lapozgatós könyvet -, igazából nem feltétlenül fog csalódni. „Újoncoknak” akár bevezető Kaland, Játék, Kockázat kötetnek is elmegy. Jackson remekül megoldotta, hogy a varázslatok ne bonyolítsák a harcrendszert, tehát azok számára is egyértelmű legyen a használatuk, akik rutintalanok, vagy átlapozták az elején a szabályokat leíró részt.

A Russ Nicholson illusztrátor által készített grafikák (ő dolgozott A Tűzhegy Varázslója látványtervén is) nagy része hozza a megszokott színvonalat, a főgonosz küllemét pedig nyilvánvalóan nem önállóan „találta ki”, így aligha hibáztathatjuk. A Balthus nevű karakterrel éppen az a probléma, hogy folyton egy gonosz varázslóként hivatkozik rá a történetmesélő, aki épp hadsereget szervez a békés Fűz Völgy ellen. Célja, hogy lerohanja a térséget, méghozzá azelőtt, hogy az ottlakók fel tudjanak készülni a támadására. A helyi uralkodó (Salamon) szervezi a védelmet és ennek híre nemcsak a sötét erők felé, de Yore Nagy Varázsló fülébe is eljut. Az öregember legjobb tanítványát, minket bíz meg azzal a feladattal, hogy álljunk a király szolgálatába, amíg tart a harc. Salamonnak merész ötlete támad: arról győz meg minket, hogy próbáljunk meg bejutni valahogy a Fekete Toronyba és kíséreljünk meg egy merényletet Balthus ellen, így megelőzve a nagy összecsapást.

Bonyodalmas, de nem bonyolult ügy

Itt kapcsolódunk be aktívan a játékba és rögtön ugrunk is egy nagyot az időben. Már a fellegvár kapujánál állunk, ahol természetesen őrök állják el utunkat. Első feladatunk az lesz, hogy valahogy bejussunk a komplexumba, majd megtaláljuk a Fekete Tornyot és váratlan látogatásunkkal zavarjuk meg őfelsége nyugalmát.

Steve Jackson kapcsán sokszor említik, hogy szeret érdekes kis trükköket alkalmazni a saját maga által vezetett sztorikban (így például, hogy a könyvet ki lehet vinni harc nélkül is, ami egyébként jól hangzó anekdota, de erős csúsztatás). A Káosz Fellegvára is tartogat meglepetéseket, így például olyan szituációkat, amikor még enged ugyan a mester tovább lapozgatni minket, de sorsunkról (=halál) már rég döntött. Vagyis hiába próbálunk kibújni valahogy a slamasztikából varázslat, harc, vagy kulcsok/kapcsolók keresése és használata segítségével: kalandunk hamarosan véget ér, csak még nem tudjuk.

Ez a „móka” sokszor idegesítő – máskor vicces -, ugyanakkor Jackson nem mindig ilyen kegyetlen a könyv olvasójával, sőt. A Káosz Fellegvára egyik erőssége éppen a végénél, a Balthus elleni küzdelem során fog gyönyörűen kirajzolódni: a főgonoszt ugyanis többféleképpen is eltehetjük láb alól (és van egy alternatív befejezés is, ami nem a 400-on olvasható), ez pedig nagyot javít a korábbi „sérelmeinken”. Azon már kevésbé, hogy a varázsló úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy szórakozóhely kidobója, ami teljes agyrém és borzasztóan illúzióromboló. Nem csoda, hogy egyetlen borítóra sem került fel, miközben ő volna a történet nagy antagonistája.

Hamar múló varázslat

A 12-féle mágia szintén kreatív és szórakoztató faktorként megjelenő plusz: az illúziótól, a tűzvarázslaton, vagy gyengítésen át a levitációig sokféle módon törhetünk borsot az ellenfelek orra alá, vagy juthatunk hozzá értékes – és Jackson módszerére jellemző módon: elengedhetetlenül szükséges – tárgyakhoz. Ahogy a nagyrészt gonosztevőkből álló alakulatok megpróbálnak majd átverni minket, úgy mi is átverhetjük őket. Azt kell, hogy mondjam, ezek a részek sokkal érdekesebbek is, mint maga a sztori, a mászkálás, a csapdakerülés, vagy a csata.

A Káosz Fellegvára ahogyan nem a legjobb, nem is a legnehezebb mű a mester(ek) tollából. Ugyanakkor, ebből a hátrányból előny is kovácsolható: kezdőknek jószívvel ajánlható (a gyors sikerélmény meghozhatja kedvüket a folytatáshoz), a haladókat pedig legalább nem idegesíti túl sokáig. Elolvassák, letudják és megállapítják, hogy „bezzeg A Tűzhegy Varázslója”. Majd továbbállnak, új kalandot keresve.

Olvasna még Kaland, Játék, Kockázat könyvekről? Eddig ezekről írtunk:

Halállabirintus

Tolvajok Városa