Az elveszett frigyláda fosztogatói – Ledönthetetlen bálvány

Indiana Jones 40! Igen, ezt is megértük! Negyvenedik születésnapját ünnepli a kalandfilmek etalonja, a trón megkérdőjelezhetetlen birtokosa, a látványmozik alfája és ómegája.

A George Lucas – Steven Spielberg – Harrison Ford triumvirátus fémjelezte Indiana Jones brand első darabja valósággal felforgatta a 80-as és 90-es évek filmszakmáját. Félreértés ne essék: a kalandfilm a kezdetek kezdetétől fogva az egyik legnépszerűbb műfaj a mozi világában és természetesen számos kiváló mű készült a huszadik század  első felében is. Azonban, míg a nézők korábban kénytelen-kelletlen hozzá voltak szokva ahhoz, hogy az épp aktuális, nagy csinnadrattával beharangozott kalandfilmek minősége (értsd: látványvilág, koreográfia, dramaturg, színészi játék és persze maga a sztori) igencsak szélsőséges skálán mozoghatott, Indiana Jones berobbanása a köztudatba jelentősen emelte az igényesség korábbi mércéjét.

Az 1980-as évektől kezdve két út állt a filmkészítők előtt: vagy csinálnak „rendes” mozifilmet, ami a kor technikai megoldásait maximálisan kiaknázza – és ez a költségvetésben is megmutatkozik -, vagy hamar lesüllyed a „VHS-kategória” szintjére. Igény természetesen mindkettőre volt/van, sőt: ha jobban belegondolunk, Indiana bizonyos szempontból kiszélesítette a piacot, hiszen a korábbinál több próbálkozót és kalandra talán még több éhes nézőt tudott „táncba hívni”. Gondoljunk csak a kifejezetten igényes Indy-klónra, A múmia francise sikerére, vagy a kevésbé profi, mégis szerethető és kultikussá váló Vadak ura trilógiára – hogy csak két példát említsek az ezer közül.

Az okkultizmus mindenkit hatalmába kerít

A szinte mindenki által ismert sztorit talán úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy adva vagyon egy történelmi kor mágikus szimbóluma (ez maga a frigyláda, amely magát a tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát őrzi) és két szembenálló szövetség, amely a rendkívüli értékű tárgy felkutatására hivatott. Dr. Henry „Indiana” Jones egyetemi tanár (Harrison Ford) és szövetségese, Abner Ravenwood régészprofesszor lánya, Marion (Karen Allen) képviselnék a tudomány és a becsület oldalát; René Belloq (Paul Freeman) francia archeológus és az ő szolgálatába szegődött náci brigád (élén Toht és Dietrich tisztekkel, Ronald Lacey és Wolf Kahler zseniális alakításával) végig egymással rivalizálva próbálnak a kincs nyomára bukkanni, majd azt felhasználni.

A fordulatokkal átszőtt történetben természetesen lesznek, akik segítőként, mások ellenlábasként tűnnek majd fel (ebben élenjárók: a briliáns Alfred Molina és John Rhys-Davies) és nem hiányozhatnak a kisebb-nagyobb átverések, árulások sem. Az Indiana Jones francise ritkábban említett erőssége, hogy remekül ötvözi a fikciót a valósággal, rendszerint történelmi párhuzamokkal. Annak ellenére, hogy a végeredmény természetesen egy kizárólag szórakoztatási célt szolgáló mese, egyszerűen annyira magával ragad szinte mindenkit, hogy történész/régész legyen a talpán, aki őszintén képes lenne fanyalogni a hitelesség problematikája okán.

Ennél popcornabb mozi kevés van

Az elveszett frigyláda fosztogatói nemcsak azért jelentős, mert az immár négyrészes (hamarosan öt epizódora duzzadó) széria nyitó darabja, hanem talán a legjobb is mind közül. Spielbergnél tökéletesebb rendezőt talán nem is kérhettek volna fel, amikor a gyakorlati megvalósításon gondolkoztak: A cápa (1975) és a Harmadik típusú találkozások (1977) bőven elég referenciát jelenthettek bárki számára a fiatal filmes addigi portfóliójából. Steven kiváló értője a látványra koncentráló, az izgalmakat a végletekig fokozni képes és a humort is remekül integráló moziknak – amit később is számtalanszor bizonyított.

A mesterek tehát igazi mestermunkát végeztek. Az Indiana Jones sorozat első darabja 9 Oscar-jelölését végül 5 díjra tudta váltani és bár utóbbiak kivétel nélkül technikai kategóriás elismerések, ez mit sem von le e nagyszerű film érdemeiből. Talán azt sajnálhatjuk egy kicsit, hogy John Williams végül nem került a győztesek közé az örökzöldnek számító, fülbemászó filmzenéért, de az az igazság, hogy abban az évben nem akármilyen riválissal kellett szembenéznie: Vangelis, a Tűzszekerek komponistája nem érdemtelenül vitte a prímet.

40 esztendő sem volt elég ahhoz, hogy Harrison Ford karaktere túl öreg legyen egy újabb kalandhoz: ehhez viszont kellett egy bombasztikus Elveszett frigyláda, ami ma is szépen csillog: mert az idő vasfoga képtelen kikezdeni. Ez az örökzöld mozi, ami a fiatal korosztálynak legalább akkora jelentőségű élmény, mint a már érettebb generáció számára és némileg ellentmondásosan is működik: annak ellenére, hogy nincs híján erőszaknak, így elvileg korlátozottan fogyasztható(nak kellene lennie), a készítők – később pedig producerek, kreatív szakemberek – képesek voltak olyan brandet kreálni belőle, amivel a gyerekeket és a felnőtteket egyszerre lehet elérni (gondoljunk csak a nemrég a Retro Magazinban is kivesézett LEGO Indiana Jones átütő sikerére). Ennek az ügyeskedésnek természetesen mi, nézők vagyunk a nyertesei; meg persze a szakma, ami megnövekedett igényeink miatt állandó nyomás alatt van és tudja, hogy folyamatosan szállítania kell a kincseket.