A nyugati világban 1982-ben debütált, nálunk azonban csak tíz évvel később mutatták be e fantasy kalandfilmet, a VHS-korszak egyik kultikus darabját. A kritikusok által lesajnált, a kasszáknál mégis jól teljesítő mozi felhőtlen szórakozást nyújt szinte minden generáció számára. Hogy mi ennek a titka? Erre keressük a választ a következőkben.

Könnyű ráaggatni a „B-kategória”, általában nem túl megtisztelő címet olyan alkotásokra, amelyek készítésén a profizmus kevésbé, a lelkesedés viszont annál inkább látszik. Nézőként – az alkotók helyett is – büszkén húzom ki magam akkor, amikor látom, hogy a szigorú szakik véleményét félretolva, az szórakozásra vágyó emberek igenis értéket látnak abban az igyekezetben és egy-egy produkciót kiemelnek a tömegből.

Képek a filmből, 1. rész

Indul a menet

A Conan, a barbár Arnold Schwarzenegger-mozival szinte egyidőben jelent A vadak ura című film, és itt is viszonylag egyszerű, mégis egészen jól átgondolt sztorira vannak felfűzve az események. Adott egy képzeletbeli világ s benne az Aruk királyság. Az uralkodó Maax nevű főmágusa (Rip Torn – Man in Black, Kóma, Hóbortos vakáció, Kidobós) gonosz tervet forral: úgy akarja megkaparintani a hatalmat, hogy isteni parancsra hivatkozva fel akarja áldozni a király születendő fiát. A rituális gyilkosságnak hiába próbálnak ellenszegülni, fekete mágiával sikerül a gyermeket egy állat testébe juttatni és azon keresztül elrabolni. Az áldozati szertartást azonban megzavarja egy arra járó, parasztembernek látszó, valójában kiváló harcos öregember, aki megmenti, magához veszi és fel is neveli az elárvult csecsemőt.

Természetesen ugrunk az időben és a már felnőtt ifjút látjuk, akit Darnak hívnak (Marc Singer – főleg televíziós sorozatokból ismerhetjük: A majmok bolygója, A hegylakó, V, Dallas, A zöld íjász) és aki különleges képességgel rendelkezik: érti az állatok gondolatai és képes parancsolni nekik. Mit sem sejtve születésének szörnyű körülményeiről, boldogan éli életét a falu lakóival, mígnem egy napon ellenséges horda (a Junnok) pusztítja el szeretteit és csak egy fehér farkas menti meg őt is a biztos haláltól.

Dar bosszút esküszik és elindul, hogy kiderítse, ki áll a gyalázatos tett mögött. Hosszú útja során megismerkedik különféle állatokkal, akik elkísérik őt és segítik a végső leszámolásban, de rátalál szerelmére is, Kirire (Tanya Roberts, aki Bond-lány is volt 1985-ben és főszereplője a Sheena, a dzsungel királynője című John Guillermin-mozinak). A csodaszép papnő, akit Maax udvarának rabszolgája (családjával zsarolják), megpróbálja lebeszélni főhősünket az öngyilkos küldetésről, sikertelenül. Dar most már őt is meg akarja menteni, így eltántoríthatatlan, sőt, egyre több barátra tesz szert, így csatlakozik hozzá Seth (John Amos – Amerikába jöttem, Die Hard 2, A bosszú börtönében) és fia is.

Képek a filmből, 2. rész

Közönségbarát dejá vu

Ha valakiben a Csillagok háborúja, esetleg a Trónok harca egy-egy eseményszála sejlik fel, nos, érzete nem csalja meg. Don Coscarelli rendező ugyanis amilyen sokat átvett korabeli kalandfilmek történeteiből, olyan sokat hozzá is adott a műfajhoz, fantáziájának szüleményeit így más forgatókönyvírók is használták ötletforrás gyanánt. Ezért nem feltétlenül szerencsés, ha mindig a Conan, a barbárra, a Vörös Szonjára, vagy a Herkules-sorozatra próbálnak asszociálni azok, akik értékelik ezt a művet. Kétségtelen tény, hogy a képi világ utóbbiakéval mutat szoros rokonságot, a történet azonban másfele is kacsintgat.

A monumentálisnak szánt hátterek és díszletek (szurdokok, piramis, várfal, árok stb.), az operatőri megoldások és a koreográfia (harci mozgás, nagyjelentek) kissé avittasak, sőt, már 1982-ben sem jelentették a filmkészítés csúcsát. A zene ugyanakkor, bármennyire is old-school, messze átlag feletti, fülbemászó muzsika, ma is jól cseng – ráadásul jól van keverve (köszönet érte Lee Holdridge zeneszerzőnek – Csobbanás, Tüzes alkony, Artúr király és a nők, Szépség és Szörnyeteg).

És itt döbbenünk rá a nagy titokra: ez bizony egy szerethető mozi. Nem az a lényeg, hogy technikailag milyen színvonalon mozog. A karakterek, a cselekmények bármilyen klisésnek is tűnnek, élvezetesek, érthetőek és legfőképp: nem veszik túl komolyan saját magukat. Könnyed szórakozás, szinte kortól függetlenül. Azért az igazsághoz tartozik, hogy nem átallottak némi erotikát becsempészni a produkcióba, ami manapság szinte elképzelhetetlen lenne – a 80-as években viszont fontos része volt a popkultúrának.

Képek a filmből, 3. rész

Ma már nem érné meg?

Érdekes befektetés ez a fantasy kalandfilm-biznisz. Nagyjából tízévente éli reneszánszát, majd viszonylag hamar eltűnik a süllyesztőben, később mégis újra feltámad egy-egy rövid időre. A félmeztelen, karddal rohangáló hősökre úgy tűnik, mindig van igény, de csak mértékkel. Schwarzenegger, Dolph Lundgren és társai tényleg nagyot kaszáltak a 80-as években; őket követte a Jean-Claude Van Damme és Christopher Lambert-féle vonal. A kétezres évek elejét leuralta a Star Wars és a Gyűrűk Ura, bár a Múmia-francise még elfért mellettük (bár az inkább Indiana Jones-ra hajazott), és később a John Carter-projekt (2012) szándékozott volna elindítani egy CGI-technológia alapú, de tényleg a klasszikusokat idéző világ újraépítését – sikertelenül. Hangsúlyozni kell, hogy nem a minőséggel voltak gondok, hanem a költségvetéssel és a rossz marketinggel.

Ezek a produkciók ma már olyan hatalmas büdzsékkel dolgoznak, hogy nagyon meg kell fontolni, valóban elkapja-e majd a közönség figyelmét. Nyilván, A vadak ura idejében még ha meg is mosolyogtuk: elfogadtuk, hogy egy-egy borzalmas beállítás, balul sikerült kardcsapás, vagy béna állatos jelenet bizony benne lesz a pakliban. És ettől a film igazából nem lett rosszabb. A mai generációnak azonban más elvárásai vannak a látványmozikkal szemben. Talán számukra és számunkra is jó hír lehet – már ha hihetünk a pletykának -, hogy ha a forgatókönyvvel kapcsolatos jogok mostanában rendeződhetnek, így hamarosan esély nyílik A vadak ura rebootjára.

A vadak ura

The Beastmaster, fantasy kalandfilm, 1982

Kilőtt vad, de hősiesen állja az idő megpróbáltatásait.

+ Még mindig nagy élmény

+ Hangulatos, lendületes kísérőzene

– Azért erősen B-kategória, szintjén kell kezelni

– Egy kicsit lehetne rövidebb

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

A vadak ura zenéje, jó minőségben:

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

60 éves Jim Carrey kanadai-amerikai színész, komikus, író és producer. A rendkívül energikus, úgynevezett „slapstick”-előadásairól ismert világsztár 1990-ben vált először ismertté (vagyis olyan humorstílussal, amely túlzó fizikai aktivitással jár és túllépi a normál...