Sonic Adventure – Teret enged a sebességnek

Merész vállalkozásba kezdett a Sega csapata, amikor úgy döntött, hogy emblematikus figuráját háromdimenziós környezetbe helyezi. Sonic, a sündisznó rajongói ugyanis hozzászoktak az oldalra rohangáló és ugrabugráló kék kedvencükhöz és a megszokott minőséghez, amit 1991 óta kaptak. A forradalmi újítás azonban sikeresnek bizonyult, sőt: az új epizód nemcsak úttörő lett a 3D-s platformok világában (legalábbis saját kategóriájában), hanem a az 1998-ban debütáló Dreamcast konzol legnagyobb példányszámban eladott játékává is vált.

A Sonic Adventure a felhasználók szeretete mellett a szakma kritikai elismerését is elnyerte. Sokan hozsannáztak a látványról és a nagyszerű játékmenetről, jelentős technológiai fejlődésnek nevezve azt. Egyesek szakírók ennél is továbbmentek és azt is jósolták, hogy a korábbi Saturn konzol kvázi sikertelensége után ez a játék lesz az, ami visszaültetheti a Sega-t a „trónra”. A projekt kapcsán azért azt is többen megjegyezték, hogy a kameraállások néha idegesítően rosszak – az itt tapasztalható bug-okról nem is beszélve – és a hangok minősége is hagy némi kívánnivalót maga után. Mindezzel nagyjából egyetértve azért jegyezzük meg, hogy a 90-es évek vége még mindig („csak”) a 3D-s gyorsítókártyák forradalmának első hullámát jelentette, vagyis a fejlesztők többsége viszonylag kevés rutinnal rendelkezett a nézőpontok tökéletes beállítása kapcsán.

Még mindig Sonic-é a leggyorsabb kör

A játék először természetesen a már említett Dreamcast konzolon jelent meg, aminek azért volt jelentősége, mert akkoriban a Sega és a Nintendo még ádáz küzdelmet vívott egymással a játékosok kegyeiért – egészen addig, amíg nem jött a Sony a PS2-vel és le nem tarolta a nyugati piacot. Némileg a Nokia vs. Ericcson versengéshez hasonlított a jelenség (amiben ugye az Apple lett végül a nevető harmadik). Az átjárás ugyanakkor már ebben az időben is létezett, vagyis egyre több videójátékot fejlesztettek minden platformra. Voltak azonban olyan „szent tehenek”, amiket a kiadók nem szívesen bocsátottak a konkurens hardvergyártó rendelkezésére. Ilyenkor rendszerint – mint az a Sonic esetében is elmondható – az opponens oldal lefejlesztette saját emblematikus figuráinak sorozatát és feltűnően hasonló játékmenettel, mégis jól megkülönböztethető, sajátos világában kápráztatta el a nagyérdeműt.

Ekkortájt Super Mario helyett viszonylag új hősök kapcsolódtak be a nagy 3D-s küzdelembe: a Nintendo a Zelda-szériával; az Ubi Soft a Rayman-nel; míg a Mindscape és a Mattel cégóriás a Prince of Persia új verziójával képviseltette magát. S bár a Sega mindannyiukat beelőzte az 1998-as debütálással –bestseller is lett az új Sonic epizód -, a többieknek mindössze egy év elegendő volt ahhoz, hogy megmutassák, milyen teljesítményre képesek. (Természetesen mi, rajongók jártunk a legjobban ezzel a játékháborúval.)

Beleillett a kánonba

Sonic és barátai története nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradt. A forgatókönyv írója valószínűleg nem érdemelne Oscar-t ezért a produkcióért, mert mindennek mondható, de eredetinek és izgalmasnak semmiképp. Igen, megint Doktor Robotnik az, akivel szembe kell szállni. Az őrült tudós ezúttal a Káosz nevű ősi gonoszt idézi meg, hogy elpusztítson mindent; főhősünk pedig úgy tudja megállítani, hogy megszerzi a hét Káoszt Smaragdot és akkor majd nagyon rossz lesz neki, nekünk meg jó. Borzasztó, komolyan.

De tegyük túl magunkat ezen a nívótlanságon, mert akkor tényleg elmegy a kedvünk az egésztől (pláne, ha meghallgatjuk az összekötő részek ostoba párbeszédjeit…). Elkeseredésre márpedig semmi okunk: a Sonic Adventure ugyanis egy kiváló játék! A háromdimenziós környezet óriási szabadságélményt ad, a képi világ gyönyörű és változatos. Az akciók hihetetlenül gyorsak, egyszerűek és nem veszünk el bennük. Talán néhány pályán előfordulhat, hogy eltévedünk egy rövid időre, de igazából azt sem idegesítő bolyongásnak fogjuk majd fel, hanem a környezet felfedezésének.

A legjobb az egészben, hogy a készítők tartalmas és a műfajhoz képest egészen hosszú játékidőt biztosító alkotást tettek le az asztalra, ráadásul Sonic karakterén kívül számos eddig megismert barát: Miles Prower, a kétfarkú róka; Knuckles, a hangyászsün; Amy Rose, a rózsaszín sünlány; Big, a lila óriásmacska; és E-102 Gamma, a harci robot is szerepet kap a maga különleges képességével, így azt sem mondhatjuk, hogy mindig ugyanazt, ugyanúgy kell csinálni.