Általános iskolai barátság és közös zenélés keltette életre a Smokie együttest, amelynek egyik ikonja, Chris Norman szólistaként is beírta magát a pop-rock történelembe.
A két legendás alapító, Chris Norman (szólóénekes és ritmusgitáros) és Alan Silson (szólógitáros és vokál) tizenéves koruk elején ismerték meg egymást és olyan együttesek hatására, mint a Beatles vagy a Rolling Stones, majd a folkénekes Bob Dylan, szinte minden szabadidejüket azzal töltötték, hogy új dalokat tanuljanak a gitárjukon. Sikerült meggyőzniük harmadik iskolatársukat, Terry Uttley-t (basszus, vokál), hogy csatlakozzon hozzájuk, és egy Ron Kelly nevű dobos barátjukkal együtt meg is alakították első zenekarukat. Itt persze sok néven futott a gyerek-zenekar, és a 70-es évekre kissé át is rendeződött a banda összetétele. Amikor Ron Kelly 1973-ban elhagyta a csapatot, egy régi barátot, Pete Spencert kérték fel, hogy vegye át a dobszerkót, és a csapat, amelyből később a Smokie lett, immár teljessé vált.
Az immár huszonévesekké érett Smokie banda 1974 és az 1980-as évek eleje között már sikeresen turnézott szerte a világon, de az otthontól és a családtól való állandó távolmaradás okozta feszültség és nyomás kezdte megviselni vezéralakjukat, Chris Normant. Ezek voltak a későbbi (békés) szétválás első jelei. Az 1980-as évek elején Chris úgy döntött, hogy több időt tölt írással és stúdiómunkával. Norman és Spencer most már más előadók dalain dolgoztak együtt, többek között a sztárfutballista, később edző (nem tévedés!) Kevin Keegan slágerein („Head Over Heels in Love”, 31. helyezett brit sláger), és az angol labdarúgó-válogatott „This Time (We’ll Get It Right)” című dalán. De Chris együtt dolgozott Agnetha Fältskoggal is (annak szólóalbumán), Racey-vel (a „Baby It’s You” társszerzője), és Donovannal (háttérvokál a Donovan albumon), valamint a Heavy Metal Kids-szel is.
A Smokie sikerének csúcsán, 1978-ban Chris Norman összeállt Suzi Quatróval, és kiadtak egy duett kislemezt, a „Stumblin’ In”-t – egy másik Chinnichap-szerzeményt. Norman és Quatro egy ideig az európai slágerlisták élén állt, és az amerikai Top 10-be is bekerült (mi az, hogy: 4. helyig jutott az amerikai Billboard Hot 100-as listáján és több mint egymillió példányban kelt el!), bár az Egyesült Királyságban csak a 41. helyig jutott.
Smokie következő toplistás dala a „Mexican Girl” volt. Ezután írta Pete Spencerrel a „This Time (We’ll Get It Right)” című dalt, amelyet az 1982-es angol világbajnokságon szereplő futballválogatottal lett felvéve és rendkívül népszerű lett: rögtön a brit kislemezlista második helyére ugrott. 1983-ban a zenekar tagjai, Alan Silson, Chris Norman és Terry Uttley együttműködtek Agnetha Fältskoggal (ABBA), együtt énekeltek a „Once Burned Twice Shy” című számban, amely a Wrap Your Arms Around Me című első angol nyelvű szólóalbumán található. A zenekar elmondása szerint a dal svédországi felvételére induló repülőúton döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik.
Nem sokkal az 1982-es Strangers In Paradise album megjelenése után lassan elindult a korábban már említett szétválás: Chris és a Smokie két párhuzamos nagylemezen kezdett dolgozni, az egyiket Midnight Delight néven adták ki, a másikat pedig szólóalbumként, Rock Away Your Tear drops címen, de egyik kiadvány sem fogyott jól. Ettől függetlenül, az 1986-ban debütált „Midnight Lady” című dal Európa-szerte sláger lett, Németországban hat hétig tartotta az első helyet (ahol 900 000 példányban kelt el) és Chris további sikereket könyvelhetett el a „Some Hearts Are Diamonds”, „No Arms Can Ever Hold You”, „Broken Heroes”, „Fearless Hearts”, „Sarah” és „Baby I Miss You” című szerzeményekkel. 1994-ben Norman-t a CMT Europe az „Év Nemzetközi Videósztárja” címmel tüntette ki.
Még több zene, még több sztár? Íme néhány a legnagyobbak közül:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.