A világ egyik leghíresebb rockzenésze és egyben legtermékenyebb dalszerzője majdnem fél évszázada örvendezteti meg a nagyérdeműt lírai költőiségű szerzeményeivel és folk rock gyökerű szólamaival.
A holland, ír és olasz származású Bruce Springsteen New Jersey államban született. Szülei egyházi iskolába járatták, de igen lázadó típus volt és fiatalon számos konfliktusa alakult ki nevelőivel. Egy 2012-es interjúban ugyanakkor kifejtette, hogy kifejezetten katolikus neveltetése – és nem politikai ideológiája – befolyásolta zenéjét. New Jersey-i énekes társát, Frank Sinatrát hallgatva nőtt fel, és akkor kezdett el igazán érdeklődni a zenei karrier iránt, amikor hétéves korában látta Elvis Presley-t az Ed Sullivan Show-ban. Ugyanitt látta 1964-ben a Beatles fellépését is és fellelkesülve megvásárolta első gitárját, s kisvártatva alapított egy Rogues nevű zenekart is, amivel a helyi közönséget szórakoztatta.
Termékeny dalszerzői képessége (egyes dalokban „több szöveg volt, mint más művészeknek egész albumokban”, ahogy lemezkiadója korai reklámkampányaiban jellemezte) több olyan ember figyelmét is felkeltette képességeire, akik megváltoztatták az életét. Közéjük tartozott Mike Appel menedzser, akik bejuttatta őt a Columbia Records tehetségkutatójához, John Hammondhoz. 1972 májusában meg is hallgatta Springsteent és ez volt az a pont, ami belendítette a zenész karrierjét.
Springsteen új zenekart alapított debütáló albumának, a Greetings from Asbury Park, N.J. felvételéhez, amely E Street Band néven vált ismertté. Ebben az időszakban szerezte meg a „Főnök” becenevet, mivel ő vállalta magára a zenekara esti fizetésének összegyűjtését és elosztását a zenésztársai között. (A becenév állítólag a Monopoly játékból is ered, amelyet Springsteen más Jersey Shore-i zenészekkel játszott.) Lírai költőisége és folk rock gyökerű zenéje miatt, amelyet olyan számok példáznak, mint a „Blinded by the Light” és a „For You”, a kritikusok kezdetben Bob Dylanhez hasonlították a művészt.
1973 szeptemberében jelent meg Springsteen második albuma, a The Wild, the Innocent & the E Street Shuffle, ismét a kritikusok elismerését, de kereskedelmi sikert nem aratott. Springsteen dalai formájukban és terjedelmükben nagyszerűbbek lettek, az E Street Band kevésbé népies, inkább R&B hangulatot biztosított, a dalszövegek pedig gyakran romantizálták a tinédzserek utcai életét. A „4th of July, Asbury Park (Sandy)” és az „Incident on 57th Street” a rajongók kedvencévé vált, a hosszú, lelkesítő „Rosalita (Come Out Tonight)” pedig továbbra is Springsteen legkedveltebb koncert számai közé tartozik, mivel ez a kilencedik legtöbbet játszott dal a portfóliójában. (2020 júniusáig 809 alkalommal játszotta!)
1975. augusztusán Springsteen és az E Street Band öt éjszakás, 10 koncertből álló turnéba kezdett a New York-i The Bottom Line klubban. Ez akkora médiafigyelmet kapott, hogy az Amerikában rendkívül híres WNEW-FM rádió élőben közvetítette. Évtizedekkel később a Rolling Stone magazin a Rock and Rollt megváltoztató 50 pillanat egyikeként nevezte meg a standot… Ekkorra beérett a Born to Run című epikus album is, ami Springsteen egyenesen világhírnevét köszönheti.
A Billboard 200-as listán a 3. helyen végzett, és bár az amerikai top 40-es rádiókban az album két kislemezének fogadtatása nem volt elsöprő, majdnem minden száma kapott album-orientált műsort, különösen a „Born to Run”, a „Thunder Road”, a „Tenth Avenue Freeze-Out” és a „Jungleland”, amelyek mindegyike örök kedvenc maradt számos klasszikus rock-rádióállomáson. Sőt, 1975 októberében Springsteen ugyanazon a Newsweek és a Time címlapján is megjelent.
A Darkness on the Edge of Town (1978) zeneileg is fordulópontot jelentett Springsteen karrierjében. Eltűntek az első három album nyers, „gyors tempójú” dalszövegei, túlméretezett karakterei és hosszú, többrészes zenei kompozíciói; a dalok karcsúbbak, gondosabban kidolgozottak voltak és kezdték tükrözni Springsteen növekvő intellektuális és politikai tudatosságát. Az 1978-as országjáró turné legendássá vált a koncertek intenzitása és hossza miatt.
1980-ban az akkorra már nagyban politizáló Springsteen a The River című dupla albummal folytatta a munkásosztálybeli életre való összpontosítást, amely szándékosan paradox anyagot tartalmazott a jó hangulatú party-rockertől az érzelmileg intenzív balladákig, és első top tízes slágerét hozta előadóként, a „Hungry Heart”-ot. Az album jól fogyott, és az első No. 1 lett a Billboard Pop Albums listáján.
Az akusztikus Nebraska (1982) című album az amerikai élet brutális ábrázolását célozta. Bár nem fogyott olyan jól, mint Springsteen három korábbi albuma, a kritikusok széleskörű elismerését kapta (többek között a Rolling Stone magazin kritikusai az „Év albumának” választották), és hatással volt más jelentős művészek későbbi munkáira, köztük a U2 The Joshua Tree című albumára.
Springsteen ma már valószínűleg a Born in the U.S.A. (1984) című albumáról ismert leginkább, amelyből 15 millió példányt adtak el az Egyesült Államokban, 30 milliót világszerte, és minden idők egyik legkelendőbb nagylemeze lett, hét (!) kislemeze pedig a Top 10-be került. A címadó dal keserű kommentár volt a vietnami veteránokkal való bánásmódról, akik közül néhányan Springsteen barátai voltak. Hatalmas politikai hatása volt ennek a nótának, mivel az egyszerű munkásosztálybeli emberek jogaiért szállt síkra.
A „Dancing in the Dark” volt a legnagyobb a Born in the U.S.A. hét slágeréből, és a Billboard kislemezlistán a 2. helyen végzett. A dalhoz készült videoklipben a fiatal Courteney Cox táncolt a színpadon Springsteennel, ami segített elindítani a színésznő karrierjét. A Cover Me című dalt Donna Summer számára írta, de a lemezkiadója rábeszélte, hogy tartsa meg az új albumhoz. Az albumhoz készült videókat egyébként maga Brian De Palma és John Sayles rendezte.
1988. július 19-én Bruce Springsteen Kelet-Németországban tartott koncertet, 300.000 (!) néző előtt. A koncertet a Szocialista Egységpárt ifjúsági szárnya tervezte, hogy megpróbálja megnyugtatni a kelet-németországi fiatalokat, akik több szabadságra és a Nyugat népszerű zenéjére vágytak. A koncert sikere azonban katalizálta a kelet-németországi rendszerrel szembeni ellenállást, és hozzájárult a berlini fal következő évi leomlásához.
Springsteen 1994-ben Oscar-díjat nyert a Streets of Philadelphia című daláért, amely a Philadelphia című, Tom Hanks főszereplésével készült film soundtrackjén szerepelt. A dalhoz készült videoklip Springsteen tényleges énekes előadását mutatja, amelyet rejtett mikrofonnal rögzített egy előre felvett instrumentális sávhoz. Ezt a technikát a „Brilliant Disguise” videoklipjénél fejlesztette ki.
A szeptember 11-i támadások után újraegyesülésre került sor a korábban feloszlatott E Street Banddel, a The Rising című album a támadásokban elhunytak előtt tisztelegve. Ez lett az együttes első teljes hosszúságú, új anyagot tartalmazó albuma 18 év után. Springsteen még két folkos albumot adott ki, a Devils & Dustot 2005-ben, és a We Shall Overcome-ot: The Seeger Sessions 2006-ban, amellyel Grammy-díjat nyert legjobb tradicionális folkalbum kategóriában.
Az albumkorszak kiemelkedő előadói közül Bruce Springsteen világszerte több mint 150 millió lemezt adott el, az Egyesült Államokban pedig több mint 64 millió albumot, amivel a világ egyik legkelendőbb zenei előadója. Munkásságáért számos díjat kapott, többek között 20 Grammy-díjat, két Golden Globe-ot, egy Oscar-díjat és egy Tony különdíjat. 1999-ben bekerült a Songwriters Hall of Fame-be és a Rock and Roll Hall of Fame-be is.
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
