A gyakran „női Rod Stewartként” emlegetett Bonnie Tyler az 1980-as évek egyik kiemelkedő rockénekesnője, akinek rekedtes hangja egyenesen védjegyévé vált. Sikerét tehetségén túl részben Jim Steinman producernek köszönhette, aki Meat Loaf és Barbra Streisand karrierjét is egyengette.

Annak ellenére, hogy Nagy-Britannia egyik legsikeresebb és legismertebb énekesnője – albumaiból és dalaiból eddig 100 millió példányt adtak el -, háromszor jelölték Grammy-díjra és egyszer sem tudott nyerni (igaz, kapott nagyjából száz másik elismerést több mint 40 éves pályáfutása során).

Karrierjének fénykorát ugyan 1983 és 1989 között élte, már korábban, 1977-ban nagyot szólt az It’s a Heartache című dal, ami még country-rock stílusjegyeket hordozott (és Bonnie-t ezután a dal után kezdték el a női Rod Stewartként emlegetni). A közönség imádta és nóta a Brit Top 50 lista negyedik helyére került, ezzel a legsikeresebb Tyler-dal lett az Egyesült Királyságban.

It’s a Heartache (1977):

Karrierje, sőt minden idők egyik legjobb slágere azonban nem kérdés, hogy a Total Eclipse of the Heart című dal lett, amit a korábban már említett és hozzá hasonlóan legendás producer és dalszerző Jim Steinman írt kifejezetten Bonnie Tylernek. A Faster than the Speed of Night című lemez vezetődala az eladási számokhoz nagyban hozzájárult 1983 egyik legsikeresebb albuma lett az egész világon (több millió példány kelt el belőle). A Total Eclipse of the Heart ráadásul több mint 20 ország toplistájának első helyét szerezte meg, ezzel rekorder is lett – no meg azzal, hogy naponta (!) 60 ezer darabot adtak el a kislemez-verzióból. További érdekesség, hogy listavezető lett a brit Top of the Pops listán, ahol addig egyetlen női énekes sem tudott az élre törni. 1983-ban az USA Billboard lista trónjáról még Michael Jackson Billie Jean című dalát is letaszította.

A Total Eclipse of the Heart (1983):

Nemcsak nagylemezei, de több válogatásalbuma is a toplisták élére került (The Very Best of Bonnie Tyler), és arany- illetve platinalemez minősítést is elértek. Dalai számtalan filmben és sorozatban felcsendülnek, de musicalekben is hallhatjuk Bonnie Tylert (ezek közül a leghíresebb a Vámpírok bálja, ami Roman Polański és Jim Steinman együttműködésének köszönhetően született meg).

1984-ben Shakin’ Stevens, szintén walesi rock ‘n’ roll énekes invitálta Bonnie-t egy közös duettre. A Rockin’ Good Way című dal óriási sikert aratott és nagyon előkelő végzett az eladási listákon világszerte.

Természetesen kihagyhatatlan az a nóta, ami ma már játszása gyakorisága szempontjából szinte minden másikat maga mögé tudja utasítani (néha „agyonjátszott” jelzővel is szokták illetni, mert a rádiók szokásos ügymenete mellett rengeteg filmben is felcseng). 1985-ben Bonnie Tyler elénekelte a Holding Out For a Hero című dalt és ezzel már tényleg történelmet írt. Talán meglepőnek tűnik, de annak ellenére, hogy a dal szinte minden toplista első felében volt látható, a pole pozíciót sosem tudta megszerezni. A dalhoz készült videóklipet egyébként a Grand Canyonban forgatták (későbbi változatában pedig David Copperfield illuzionista is közreműködik).

Holding Out For a Hero (1985):

Bonnie saját, illetve pártfogója által írt szerzeményeken túl számos feldolgozással is élt. Egyik személyes kedvence volt a világhírű Creedence Clearwater Revival amerikai rockbanda, akiktől az I Put A Spell On You és a Have You Ever Seen the Rain? című dalt is „kölcsönvette” (előbbi óriási legenda, amit még Woodstockban, 1969-ben is előadtak a Fogerty testvérek). A szintén 60-as évekbeli sláger az Angel Of The Morning (Merrilee Rush dala) szintén ott volt a Tyler-listán, ahogyan Simon & Garfunkel nótája, a Bridge Over Troubled Water (1970) is.

Bonnie ugyanakkor másokat legalább ennyire inspirált, így Cher, a Kiss zenekar neki köszönheti a Hide your heart című dalt; maga a „rock nagymamája”, Tina Turner pedig a ma már inkább tőle hallható The Best című világslágert. Érdemes meghallgatni Tyler előadásában is, mert ezek után nem lesz könnyű eldönteni, melyik sikerült jobban.

Bonnie-nak 1990 végére új zenei producere lett, a Modern Talking egyik volt tagja, Dieter Bohlen. Hamarosan megjelent első nagylemeze a BMG-Hansa kiadó gondozásában, Bitterblue címmel. A dalok többségét a „diszkó atyja” Giorgio Moroder és Dieter Bohlen írta. Az album platinalemez lett Ausztriában, négyszeres platinalemez lett Norvégiában és többszörös platinalemez minősítést ért el Európa összesített eladási listáján. Érdekesség, hogy ezen a lemezen hallható a Schimanski – Tatort (Tetthely) című német krimisorozat egyik főcímdala, az Against the Wind.

Against the Wind (1991):

1992-ben Angel Heart című lemezével azonban még nagyobb sikereket ért el Európában, és ezt már German ECHO díjra is jelölték. Toplistás dala a Fools Lullaby.

1996-ban a rocklegenda Alan Parsons újrahangszerelte korábbi, Limelight című slágerét, melyet Bonnie Tyler énekelt fel. A sláger a németországi ZDF Televízión futó nyári olimpiai játékok sportösszefoglalóinak főcímdala lett. A német hivatalos olimpiai himnusz Vangelis Voices című szerzeménye volt, míg a hivatalos olimpiai dal, a Limelight.

Limelight, az 1996-os nyári olimpiai játékok dala Bonnie Tyler előadásában:

Szinte hihetetlen, de az énekesnő elindult a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon is és ott a 19. helyen végzett, a közönségdíjat a „Legjobb női előadó” és a „Legjobb dal” kategóriában pedig meg is nyerte. A Nagy-Britannia szereplését képviselő dalhoz videóklip is készült és két nap alatt 500.000-en nézték meg a YouTube-on.

Az Eurivíziós dal, a Believe in Me (2013):

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres

Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres

Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.

A filmzene titánja – John Williams

A filmzene titánja – John Williams

90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...