Ha valakinek nem csengene ismerősen az A-ha norvég banda neve, a „Take On Me” első ütemeiről azonnal be fog ugrani, kikről van szó. Bár az elmúlt évtizedekben számos magas színvonalú nótával örvendeztették meg a nagyérdeműt, az 1984-ben debütáló szintipop sláger sikerét azóta sem tudták felülmúlni. Valójában nem is volt erre szükség: a belőle készült kislemezből több mint hétmillió példányt adtak el világszerte, ezzel pedig minden idők egyik legkeresettebb zenei kiadványává tették.
Az ma már kevésbé ismert tény, hogy ha a dal születése nem is, annak végleges változata viszont nagyon is hosszú és viszontagságos időszakot kellett, hogy megszenvedjen, mire elismertté vált. Ha az A-ha együttes és a menedzsment elképzelésein múlt volna, a csapat már ’84-ben felállt volna a brit pop-dobogóra – csakhogy a produkció első változata nem nyerte el a szigetországi közönség tetszését. A bukást ráadásul bukások követték: számos mix és újrakiadás következett, mindhiába. A zenekar persze ambiciózus volt: átköltözött Londonba, hogy közelebb kerüljön menő lemezkiadókkal: először aláírtak Lionheart-tal, ám hamar csalódniuk kellett. Később új demókat vettek fel és John Ratcliff zenész és producer stúdióját választották, öt új dalt tervezve. Bemutatták őket Terry Slater menedzsernek és az ő hatására sikerült is befejezni néhány szerzeményt, köztük a „Take On Me”-t. Néhány találkozó után Slater megszerezte nekik a Warner Bros. Records UK-t is. Panaszra tehát immár – látszólag – nem lehetett ok.
Egyszerűen nem akart működni
A „Take On Me” egy pörgő szintipop dal, amely akusztikus és elektromos gitárokat, billentyűzeteket használ, tempója (BPM) 169 ütés/perc. Az 1980-as években ez akár félsiker lehetett is volna – ha ilyennek tervezték volna eredetileg. De szó sem volt erről. Bár a brit zeneipari szakemberek láttak benne fantáziát, az akkori közönséget nem igazán érdekelte. Az Egyesült Királyságban mindössze a 137. helyet tudta megszerezni, vagyis mondhatni, megbukott a projekt. Kész csoda, hogy ezek után nem adták fel a dolgot, sőt: váratlan helyről érkezett segítség az újrázáshoz.
Az 1984-es első dal klipje, ami még nem hozta meg az átütő sikert:
A második recept lett az igazi
Nagyon úgy festett, hogy az addig főleg brit és európai piacban gondolkodó stáb demóit a londoni utak, a producer-csere és az újra-kiadás sem menthette meg a kudarctól. Aztán jött az amerikai Warner Bros és rácsapott a lehetőségre.
Az akkor még New York-i székhelyű Record Plant stúdió bekérte az anyagot és egy felkért szakértő, Alan Tarney zenei producer úgy döntött: a dal teljesen új hangzást fog kapni, sőt: újra kell tervezni a marketingjét is. Az amerikai-brit gárda komolyan vette a kiadott feladatot: tudták, hogy hiába adják ki újra és újra a nótát; ha nem fektetnek bele elég időt, pénzt és kreativitást, teljesen el fog veszni a szürkeség homályában.
Filmes karrier
Ahhoz tehát, hogy a dal igazi áttörést hozzon, egy igazi videóklip-specialista, Steve Barron segítségére is szükség volt. A rendező olyan sztárokkal dolgozott együtt mint Madonna, Bryan Adams, David Bowie, Michael Jackson, Paul McCartney, a Toto, a Dire Straits, a ZZ Top együttesek és még sokan mások. 1985-ben álltak neki a Take On Me – immár második – klipjének, amit ún. „rotoszkóp-technikával” vettek fel. (Az emberi mozgások élethű megjelenítésére alkalmas eljárás – Disney-rajzfilmek és számos videójáték is ennek köszönhette sikerét, lásd bővebben Prince of Persia cikkünket). A direktor kifejezetten kedvelte a jelmezeket, maszkokat, trükköket és egyéb csalafintaságokat, amiket nemcsak a zeneiparban, de mozifilmjei készítése során is hathatósan alkalmazott (Tini Nindzsa Teknőcök, Csúcsfejek, Pinokkió, Merlin, Az ezeregy éjszaka meséi).
A végeredmény egészen meggyőző lett:
Innentől kezdve bárhol, bármikor
Az 1986-os MTV Video Music Awards-on a „Take On Me” című videóklip hat díjat is besöpört – a legjobb új előadó, a legjobb koncepció, a „legmerészebb” videó, a legjobb rendezés, a legjobb speciális effektusok és a közönségkedvenc kategóriákban -, valamint további két jelölést is kapott.
A „Take On Me” valósággal berobbant a köztudatba és immár nemcsak dalként állta meg a helyét a pop-kultúrában, de olyan örökzöld slágerré vált, hogy számos feldolgozás, film- és videójáték-betétdal azóta is készül belőle. Hamarosan megérkezett hazánkba is és a BKV akkori vezérkara jó ötletnek látta, hogy a tömegközlekedési vállalat toborzás céljából készített reklámjai ezzel az A-ha nótával szólítsák meg a fiatalokat. Hogy ettől több és jobb villamos- és buszvezetők, karosszéria-lakatosok. járműszerelők vagy gépészek kerültek-e a céghez, azt nem tudjuk: mindenesetre a dal a hazai közönséghez így talán még nagyobb eséllyel jutott el.
Egy BKV toborzó reklám 1988-ból:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
A filmzene titánja – John Williams
90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.