Gorillák a ködben – Dian Fossey emlékére

Három évvel tragikus halálát követően mutatták be Dian Fossey életrajzi filmjét, amelyben a világhírű etológust Sigourney Weaver alakította. Az 1988-as produkciót 5 Oscar-díjra jelölték és két Golden Globe-ot nyert, amiben nyilvánvalóan komoly szerepet játszott az a politikai üzenet, amit hordozott; ugyanakkor be kell látni, hogy tényleg minőségi moziról van szó.

Mielőtt azonban belevágnánk egy rövid elemzésbe, feltétlenül tisztázzuk, ki is az a Dian Fossey. Ha emberszabású barátaink kutatásairól esik szó, ma már sokaknak inkább Jane Goodall neve ugrik be, pedig ebben a témában több meghatározó tudós is dolgozott (itt említsük meg Birutė Galdikas-t).

Az említett hölgyek kortársként valamelyest ismerték is egymást és laikusként szerintem úgy lehet könnyen beazonosítani őket, hogy Fossey Ruandában gorillák, Goodall Tanzániában csimpánzok, Galdikas pedig Borneón orangutánok tanulmányozásának szentelte életét.

Cikkünk főszereplője a Kaliforniai Egyetemen kezdte meg tanulmányait állatorvosi képzésen, azonban nehézségei támadtak a kémia és a fizika tanulásával, így a San José Állami Egyetemre ment át foglalkozásterápiát tanulni. Diplomáját 1954-ben szerezte meg és ekkor még csak 22 éves volt. 1963-ig nem is került életműve közelébe, hanem végzettségének megfelelően, kórházban dolgozott és lépdelt felfele a ranglétrán. A nagy fordulat akkor következett be, amikor találkozott Louis Leakey neves antropológussal, aki az emberiség múltjáról, származásáról és fejlődéstörténetéről tartott előadásokat és Fossey-t is lenyűgözték a történetei.

Louis Leakey egyik legfontosabb érdeme egyébként, hogy lényegében ő fedezte fel a fent említett három kutatót és támogatta őket expedícióik elindításában.

Dian Fossey tehát belevágott a nagy kalandba és először Tanzániába utazott, hogy együtt dolgozzon antropológus mentorával, három évvel később azonban már Ugandában folytatta, egyedül, saját témával. Lényegében George Schaller biológus módszertanát követte és vitte tovább azzal, hogy a majmokat saját környezetükben vizsgálta, minimális zavarás mellett. A kutatás csakhamar Kongóban, majd a politikai zűrzavar miatt – biztonsági okokból – Ruandában folytatódott. A legfontosabb, vagyis az itt töltött 1967 és 1985 közötti időszak sikereiről, megpróbáltatásairól, tragikus végkifejletéről és szellemi örökségéről készült el a Gorillák a ködben, amely produkció Fossey 1983-as könyvének címét viseli.

Élete filmje

Michael Apted rendezőt (Halálos terápia, A világ nem elég, Róma sorozat) kérték fel arra a megtisztelő feladatra, hogy készítse el a világhírű etológus életrajzi filmjét, méghozzá minél hamarabb. A bevezetőben már tettem rá célzást, hogy a politikai üzenetnek nagy szerepe volt ebben a produkcióban, ami elsősorban a természetvédelem ügyére (globális gondolkodás, közös felelősség, élőlények tisztelete), másodsorban a fejlődő országokban tapasztalható, tarthatatlan helyzetre, illetve a közöny veszélyeire, a nyugati világ struccpolitikájára kívánta felhívni a figyelmet. A direktor tudta, hogy olyan színésznek kell elmesélnie Dian Fossey viszontagságos és tanulságos történetét, aki egyrészt rendkívüli népszerűségnek örvend, másrészt külsőre is hasonló karaktert lehet belőle varázsolni. Sigourney Weaver – akinek ez a szerep már a harmadik Oscar-jelölést hozta! – tökéletes választásnak tűnt.

Annak ellenére azonban, hogy életrajzi drámáról beszélünk, Aptednek gondosan meg kellett válogatnia a mellékszereplői gárdát is, akik az egykor legfontosabb embereket jelentették Fossey számára. Dr. Louis Leakey szerepében Iain Cuthbertson tetszeleg (Különleges ügyosztály, Botrány, Doctor Who), aki inspirálta és segítette Diant, hogy belevágjon élete kalandjába, miközben megpróbálta óvni is őt a rá leselkedő veszélyektől. Hűséges segítőjét John Omirah Miluwi kenyai színész játszotta, méghozzá rendkívül meggyőzően (nagyon is fel tudott nőni a világsztárok szintjére!) és ő képviselte azt az embert, aki időben a legtöbbet töltötte együtt a tudóssal – hiszen együtt éltek a ruandai kutatóállomáson.

Apted rendező fontosnak tartotta, hogy a Golden Globe-jelölt Bryan Brown (A tövismadarak, Kéz és ököl, Koktél, Ausztrália) által megformált operatőrön keresztül – Bob Campbell, a National Geographic által delegált szakértő, akit Dian után küldtek – jobban betekinthessünk az etológus magánéletébe. Hiszen egyrészt neki köszönhetjük, hogy Fossey munkájáról fényképek és videófelvételek készültek (a cikk végén bele is pillanthatunk egy pár perces anyagba); másrészt ő hozta be azt a fontos szerelmi szálat a történetbe, ami a közönséget végképp becsalogatta a moziba. Meg kell jegyezni, annak ellenére, hogy a Gorillák a ködben című produkcióban hangsúlyos Dian magánélete, mégsem vonja el a figyelmet magáról a küldetésről, sőt: jobban megérteti velünk, milyen motivációi, érzelmi hullámai sodorták magával ezt a tudóst és hogyan tett tanúbizonyságot elszántságáról.

Hosszú, elkeseredett küzdelem, tragikus, hirtelen vég

Ha valaki azt gondolná, hogy ez az életrajzi mű pusztán egy dokumentumfilmre emlékeztető, klisés – vagy épp unalomig realizált – mozi, óriásit téved. A forgatókönyvnek és rendezési elveknek köszönhetően a történet végig hihetetlenül izgalmas; a néha reménytelennek tűnő harcok mellett pedig csodálatos képeivel (az Oscar-díjas John Seale operatőr munkája) és zenéjével (Maurice Jarre háromszoros Oscar-díjas zeneszerző) taglóz le minket. Nagyon szépen mélyíti a karaktereket (nagyjából 6 fontos emberi és néhány emberszabású szereplőre koncentrál), akiket azonban mindig Fossey nézőpontjából mutat be.

A végig Sigourney Weaver köré karaktere épített dráma így tudja elérni, hogy megpróbáljuk megérteni a néhai Dian Fossey értelmi és érzelmi világát, ami egyébként nem egyszerű feladat. Az etológusnak számos olyan húzása volt ugyanis az afrikai küldetés két évtizede során, ami rendkívül ellentmondásos személlyé tette őt mások szemében (nem, nemcsak az orvvadászokkal szűrte össze a levet, ahogyan a köztudatban megmaradt). Kritikusai veszélyes, eszelős forradalmárnak, csodálói eszes, hősiesen küzdő prófétának tartották – ezek a vélemények azonban idővel pro és kontra változtak.

Dian Fossey munkássága ugyanakkor sem akkor, sem most nem veszett el a ködben. Azok a határok, amik ember és állat között áthatolhatatlannak tűntek, az etológus valósággal áttörte. Gorilláival kialakult személyes viszonyai, egymáshoz való ragaszkodásuk, a közös traumák egész sora bizonyította, hogy a kérdés immár nemcsak az, hogy ezek a csodálatos élőlények miként viselkednek egymással saját birodalmukban, hanem az is, hogy nekünk lehet-e közünk hozzájuk; megérinthetjük-e őket – ahogyan ők érintenek meg minket? Dian Fossey-nek már megvan a válasza erre.

Hogy a Trónok Harca sorozat kedvelőinek kedvében is járjak, megemlítem, hogy Iain Glen (alias „Jorah Mormont”) is kapott egy egyébként nem jelentéktelen mellékszerepet a filmben.