A mindenkori Formula–1-es világbajnokság eddigi egyetlen magyar versenyzője és pontszerzője, aki 2004-ben, az Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen ért célba, ezzel pedig nemcsak feledhetetlen emléket és örömöt okozott a hazai szurkolóknak, de sporttörténelmet is írt.
Baumgartner Zsolt pályafutását kisebb sorozatokban kezdte meg, így jutott elsőként 1997-ben a Formula-Ford, majd a Formula Renault bajnokságokba. 2000-től a Formula-3-ban versenyzett, a Formula-3000-ben pedig Alain Prost csapatának tagja lett.
2003-ban a Jordan istálló tesztpilótájaként kapott lehetőséget arra, hogy a Formula-1-ben is kipróbálja magát. Amikor a csapat versenyzője, Ralph Firman a magyar nagydíj szabadedzésén megsérült, Baumgartner helyettesítette őt a Hungaroringen, majd Monzában. Egy évvel később átigazolt a Minardi csapatához és ma már tudjuk, hogy ez jelentette a következő, s talán legfontosabb lépcsőfokot a versenyző karrierjében.
A 2004-es szezon alatt először a monacói (hatodik) futamon hozta a legjobb formáját, amikor a mezőny nagy része kiesett, ő pedig 9. helyen ért célba, de a Kanadai Nagydíjon (nyolcadik futam) elért 10. helyezése is jelezte: a pilótának igenis helye van a „száguldó cirkuszban”. Fontos megjegyezni, hogy akkoriban az első 8 versenyző kapott pontot, így Baumgartner Zsoltnak csak az indianapolisi (kilencedik) futam hozta meg az áttörést.
Bár a szombati időmérőn csak a 19. helyre kvalifikálta magát, a vasárnapi futam szinte tökéletesen alakult számára. Június 20-án, öt körrel a vége előtt már a tizenkettedik versenyző, Giancarlo Fisichella autója is felmondta a szolgálatot (a húsz indulóból), így a magyar pilóta végül szerencsésen, de megérdemelten a pontszerző nyolcadik helyen tudott végezni.
Az amerikai versenyen egyébként a Ferrari kettős győzelmet aratott, Schumacher mögött Barrichello futott be, míg a harmadik helyen Takuma Sato végzett a BAR-Hondával.
Az emlékezetes esemény 2 és fél percben:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek

Duck Hunt – A közönségvadász
Ma már evidenciának tekintjük, hogy a Nintendót Shigeru Miyamoto játéktervező mesterművei, így a Donkey Kong, Popeye, Zelda és persze Super Mario tette naggyá a 80-as években; pedig volt egy olyan szereplője is a sikerszériának, ami a játékmenetet tekintve kilógott...

Hívd a rádiót! – A szavak súlya
A háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone merész vállalkozásba fogott, amikor úgy döntött, megfilmesíti Stephen Singular valós történeten alapuló novelláját. Az amerikai író általában a fundamentalizmus és pszichózis okozta erőszak témáit járja körül és habár még mindig...

Magnum – Elsült, durrant, betalált
A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

0 hozzászólás