A Golden Globe-díjra jelölt amerikai színész már gyerekkora óta filmezik és első mozis szerepe attól emlékezetes, hogy bokán kellett rúgnia Elvis Presley-t az 1962-es A világvásáron történt című romantikus komédiában. A századik filmjénél járó Kurt Russell-t a hazai közönség nagy része persze ennél komolyabb alakításai révén ismeri.

Mondhatjuk, hogy a Menekülés New Yorkból (1981) és A dolog (1982) című John Carpenter-mozikkal „vált felnőtté” a filmiparban – ekkoriban fejeződött be a Disney „bábáskodása” karrierje felett. Nem véletlen ugyanis, hogy Russell bő húsz esztendőn át többnyire családi és romantikus vígjátékokban, sorozatok tucatjaiban vállalt kisebb-nagyobb szerepeket. A 80-as évektől azonban végleg otthagyta a „Miki egeres családot” – a mi legnagyobb szerencsénkre – és egyenesen akciósztárrá lépett elő.

Ami Elvisnek fájt, az Kurtnek sikert hozott – A világvásáron történt című film (1962) ominózus jelenete:

Szokták volt emlegetni, hogy ő ez egyik híres színész, aki részt vett a Csillagok Háborúja castingján is és majdnem megkapta Han Solo szerepét (Harrison Ford „ékkövét”). A bomba hír mellett kevesebbszer kerül szóba, hogy ugyanez történt később a Csobbanás című, világsikert aratott komédia kapcsán (ott Tom Hanks vitte a pálmát), majd a Jurassic Park esetében is (így Sam Neill lett végül paleontológus). Majdnem ő váltotta Michael Keatont a Batman francise-ben (1995), sőt, a Christopher Nolan-féle 2005-ös újragondolásban is gondoltak rá: igaz, itt bőrszerkó helyett csak ballonkabát jutott volna neki, mert a Gary Oldman-alakította James Gordon felügyelő szerepét szánták neki. Azért az tényleg érdekes lett volna, ha a Desperado folytatásában – Volt egyszer egy Mexikó (2003) – őt látjuk Johnny Depp helyett Sands szerepében.

Kurt Russell a Csillagok Háborúja (1977) castingján:

Ennél azonban sokkal érdekesebb az, amit láthattunk is tőle. A fent már említett John Carpenter-filmeket egy szintén sikeres és sokkoló produkció, a Silkwood (1983) követte, amiben csupa Oscar-díjas művésszel – Meryl Streep, Cher és maga a rendező, Mike Nichols – dolgozhatott együtt. Ez a film megint szintlépés volt Russell számára: megkapta Golden Globe-jelölését és immár tényleg azt a projektet választhatta, amelyiket csak akarta (meg persze, amely stúdió hajlandó volt kifizetni neki a sztárgázsit).

Természetesen ne gondoljuk, hogy Kurt végleg elfordult a családi vígjátékok műfajától. Humora és könnyedsége a régi maradt és hatalmas repertoárjában továbbra is simán belefértek is produkciók: ilyen volt a Második Műszak (1984); Most kapd el, Jack! (1986); A vasmacska kölykei (1987); Ron kapitány (1992).

Amiért mi mégis rajongtunk érte, az mindenekelőtt a Csillagkapu (1994) című sci-fi. Mert ki gondolta volna, hogy a Jurassic Park után közvetlenül lehet még nagyot durrantani és főleg, hogy ezt Roland Emmerich rendező fogja megtenni, aki ma már ugyan a legdrágább mozikat jegyzi, akkoriban azonban csak a Tökéletes katona (1992) volt említésre érdemes portékái közül?

Russell többször is belekóstolt a western műfajába, s talán egyik legnehezebb kalandja a Tombstone – Halott város (1993) című, egyébként végül sikert aratott produkcióval volt. Itt ugyanis komoly gondok akadtak a rendezéssel, így Kurtnek be kellett segítenie – még ha anonim módon is -, és ez bizony nem lehetett könnyű úgy, hogy a stábban ott volt a híresen kezelhetetlen Val Kilmer is.

Emlékezetes alakítások Kurt Russell-től:

És végül jöjjenek a várva várt akciómozik, Kurt Russell igazi védjegyei. Tiszteletlenség lenne John Carpenter immár harmadik közös mozija nélkül kezdeni a felsorolást, szóval igen: a Nagy zűr kis Kínában (1986) együttműködésüknek bár nem a legmagasabb színvonalú, viszont kétségtelenül a legkönnyedebb, már-már vígjátéknak tekinthető darabja. A Lánglovagok (1991) már messze nem ilyen vidám film: a tűzoltók életéről szóló akció-drámát az Amerikai Filmakadémia is komolyan vette és 3 Oscar-jelöléssel honorálta.

Őszintén: ki nem imádta a Tango és Cash (1989) című akciófilmet? Sylvester Stallone és Kurt Russell egyszerűen tökéletes párost alkottak bene és akkor még nem említettük a bombaformában lévő Teri Hatchert. Legalább ilyen jól működött a Tűzparancs (1996) is, igaz, ott kicsit kevesebb közös jelenet jutott Steven Seagallal, de ennek is megvolt az oka. Az azóta Oscar-díjas Halle Berry viszont mindenért kárpótolt minket, nézőket. Bár ekkortájt kissé kezdtek kifáradni a lövöldözős-robbantgatós, hősködős akciófilmek – legalábbis egy kis időre – és ez a jelenség A katona (1998) című mozi sikerén is erősen érződött (csúnya bukás), maga a produkció meglepően jól össze volt rakva. Talán nem véletlenül: az a Paul W.S. Anderson rendezte, aki a Mortal Kombat, a Kaptár francise-k atyja és mostanság a a Monster Hunter az új projektje.

Feltétlenül említésre érdemes még a Menekülés Los Angelesből (1996) a A félelem országútján (1997) című thriller, egy egészen érdekes bűnügyi akció Kevin Costnerrel, a Milliókért a pokolba (2001) – ami után Kurt lassan Elvis-fétissel vádolható. Még ugyanebben az esztendőben került mozikba a világsikert aratott Tom Cruise-mozi, a Vanília égbolt, vagyis nagyon megérte a színésznek részt venni benne. Ez kevésbé mondható el a Poseidon (2006) című filmről, amivel finoman szólva sem sikerült megismételni a Titanic egykori sikerét, pedig ezt is jelölték Oscarra. Kurt Russell ettől persze még megmaradt legendának, sőt, manapság másodvirágzását éli, köszönhetően többek között Quentin Tarantino és Robert Rodriguez legendás rendezőknek; hiszen a Grindhouse-tól az Aljas nyolcason át a Volt egyszer egy… Hollywood-ig nagyon sokat tettek azért, hogy Kurt nevét az újabb generáció is ismerhesse.

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

A legendás mozi, a Tango és Cash (1989) bemutatója:

További cikkek

Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres

Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres

Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.

Retro Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.