Legbelső félelem – Csak a halál biztos

Egy első pillantásra egyértelmű gyilkossági ügy a feltárás során komoly kétségeket ébreszt minden, a vádeljárásban résztvevő félben és ez már elég lehet ahhoz, hogy az esküdtszék tagjait is megossza. A „tárgyalótermi krimik” egyik közönségkedvenc darabja, a Legbelső félelem remekül alkalmazza a sokszor bevált kliséket, miközben témájával, remek dialógusaival és persze a remek színészi alakításokkal feledhetetlen mozivá avanzsál.

A bűnügyi filmek szerelmese, Gregory Hoblit rendező (Letaszítva, Törés, Gyilkosság online, Hart háborúja, Frekvencia, New York rendőrei sorozat) egyik legnagyobb érdeme, hogy az érdekfeszítő, fordulatokban gazdag sztori megválasztása mellett rendkívül igényes volt a castingra, amit az akkor már rutinos Deborah Aquila-ra bízott – aki nem is okozott csalódást. A legnagyobb fejtörést maga a vádlott, egy Aaron nevű 19 éves srác szerepe jelentette, amire számos feltörekvő tehetség pályázott (állítólag több mint kétezren voltak!). Ma már tudjuk, hogy ez lett az a film, ami valósággal berobbantotta Edward Norton karrierjét, hiszen ebben játszotta első komoly szerepét és rögtön komoly emlékeket hagyott a nézőkben.

Richard Gere választása szintén telitalálat lett – és tényleg nagyon jól állt neki az arrogáns és éles eszű ügyvéd főszerepe -, de ami igazán parádés, az a mellékszereplők névsora: Laura Linney játssza a tárgyalótermi ellenlábast (és egyben ex-barátnőt), akit a John Mahoney alakította főügyész bíz meg a nemes feladattal. Alfre Woodard a bírónő, a háromszoros Oscar-díjas Frances McDormand pedig a pszichiáter szerepében tetszeleg; és feltétlenül megemlítendő a Maura Tierney – Andre Braugher páros is, akik az ügyvéd munkatársaiként keresik-kutatják a vádlott mellett szóló bizonyítékokat, sőt, egy apró szerepben Tony Plana is feltűnik. Egytől egyig jegyzett, a világ legrangosabb filmszakmai elismeréseit begyűjtő színészei.

Nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani

Martin Vail (Richard Gere) sztárügyvéd a rosszfiúk hírhedt védője imád reflektorfényben fürdőzni. Újabb remek alkalomra csap le annak érdekében, hogy a médiafigyelmet kapjon, amikor elvállalja egy fiatal fiú, Aaron (Edward Norton) ügyét, aki ministránsként tevékenykedett Chicago ismert és befolyásos katolikus érsek bizalmasaként, egy nap azonban elfogják és vád alá helyezik az egyházi elöljáró meggyilkolása gyanújával. Az eset mindenki számára egyértelműnek tűnik, mivel a srác egyedül tartózkodott a helyszínen, ráadásul megpróbál elmenekülni a helyszínre érkező rendőrök elől.

Martin azonban megkísérli a lehetetlent, vagyis olyan bizonyítékokat találni, amelyek legalább kétséget ébresztenek majd az esküdtszék tagjaiban, így esélyt adva Aaronnak, hogy megússza a halálbüntetést. Miközben egyre jobban beleássa magát az ügybe, legnagyobb meglepetésére, maga is egyre jobban kezd meggyőződni arról, hogy nem az ifjú ministráns a valódi tettes és elszántsága zavart kelt a vád képviselőiben, a szakértőkben és a bírónőben is. Az eset feltárása során ugyanis fény derül olyan érdekcsoportok jelenlétére is, amelyeknek útjában állhatott az egykori vallási vezető.

Jog és igazság küzdelme

A Legbelső félelem remekül ötvözi az akciókkal megspékelt bűnügyi filmek és a tárgyalótermi drámák műfaját, így azok számára is izgalmas lehet, akiket a verbális küzdelmek esetleg untatnának. Meg vannak benne a szükséges fordulatok, a személyes ellentétetekre visszavezethető konfliktusok, acsarkodások és persze a várva várt csattanó a végén.

Gregory Hoblit rendező mindeközben arra is ügyelt, hogy a William Diehl novellája alapján készült forgatókönyvben hangsúlyos szerepe legyen a jog és az igazság küzdelmének – amik gyakran külön utakon járnak. Egy kicsit odaszúr az igazságszolgáltatás minden szereplőjének, hangsúlyozva túlértékeltségüket: az egoizmus, a karrierizmus és a tekintélyelvűség ugyanis gyakran felülírja a racionalitást és a fair küzdelmet; és pellengérre állítja, de minimum megkérdőjelezi a ítéletek jogosságát. Mindettől függetlenül, a Legbelső félelem nem egy világmegváltó mozi, de az a csipetnyi jogfilozófia, ami benne rejlik, éppen elegendő pluszt jelent számára ahhoz, hogy odaférjen az elmúlt évtizedek bűnügyi filmjeinek legjobbjai mellé.