A belső nézetű lövöldözős játékok (FPS) rajongóit már három évtizede kényeztetik jobbnál jobb alkotásokkal, azonban az ezredforduló környékén váltak igazán népszerűvé, amikorra a hardveres háttér és a világháló lehetővé tették, hogy a szemet gyönyörködtető környezet és élethűen viselkedő karakterek moziérzetet  biztosítsanak a nagyérdemű számára. Ezen alkotások már ki tudtak lépni a Wolfenstein, Doom, Duke Nukem, Quake és hasonló mestermunkák árnyékából és saját maguk útját járva tudták tematizálni a műfajt. Az akció FPS-ek mellett (ezeket néha „corridor shooter”-eknek is nevezik) megjelentek a kalandra, történetre koncentráló hibridek (mint a Half-life, vagy a Halo), a multiplayer módra szakosodott „aréna FPS”-ek (Unreal Tournament, Quake 3) és persze a valóságot – így például háborús eseményeket – szimuláló lövöldözős csodák is, mint cikkünk egymással rivalizáló sorozatai.

Mindhárom játék a Második Világháború különböző ütközeteit dolgozza fel, mégis, más-más aspektusból. A Medal of Honor mindig a szövetségesek oldaláról közelít és egy-egy speciális misszió végrehajtásával bízza meg a játékost: egy észak-afrika fogoly-mentéssel kezdődő történet, az U-529 tengeralattjáró megsemmisítése Norvégiában, a normandiai partraszállás alatt játszódó hadművelet, valamint a háború utolsó szakaszaiban, Németországban folyó küzdelmek. A küldetések időben lineárisak, vagyis 1942-ben indulunk és 1945-ben zárjuk az sorozatot.

Képek a Medal of Honor: Allied Assault (2002)  játékból

A Call of Duty ezzel szemben három nagy részre oszlik: amerikai, brit és szovjet kampányokkal teszi változatossá és izgalmassá a játékmenetet. Érdekesség, hogy mindhárom sorozatban egy-egy katona (Martin közlegény, Jack Evans őrmester, valamint  Alekszej Ivanovics Voronin tizedes) szemüvegén keresztül követjük a cselekményt és a harcok szövetséges része 1944-ben (Overlord és Tonga hadműveletek idején és helyszínén), a szovjet pedig 1942-ben (Sztálingrád idején, a Volga mentén) és 1945-ben (Visztula-Odera közötti offenzívánál) játszódik – majd a végjátékban természetesen eljutunk a zászló kitűzéséig a Reichstagon.

Képek a Call of Duty (2003) játékból

A Battlefield 1942 címéből adódóan egy és ugyanazon esztendő eseményeit öleli fel, itt azonban szó szerint körbejárjuk a világot: a Csendes-óceáni, európai, Észak-afrikai és a keleti fronton egyaránt helyt kell állnunk. A csaták mindig a tengelyhatalmak és a szövetségesek közt zajlik, de hogy pontosan mely seregek csapnak össze, az a helyszíntől függ (például Ivo Dzsima-n Japán és az Egyesült Államok, de az Angliai csatában a németek és az angolok). Ennek az alkotásnak a kooperációra helyezett hangsúly a különlegessége: egyedül, parancsok és instrukciók nélkül a küldetés gyakorlatilag teljesíthetetlen. (Rambóknak tehát nem ajánlott.) A játékos eleve különböző erősségekkel és gyengeségekkel rendelkező karakterekkel kell, hogy dolgozzon:  felderítőkkel, roham-osztagosokkal, szanitécekkel, páncéltörőkkel és mérnökökkel.

Képek a Battlefield 1942 (2003) játékból

Az első puskalövések

Bár a Medal of Honor úttörőként már 1999. végén megjelent – a Ryan közlegény mozifilmet jegyző Steven Spielberg jóvoltából -, a kizárólag PS-en futó, s így kissé korlátolt első és második rész sikere más alkotókat is megihletett. A helyzet pikantériája, hogy a világhírű rendező maradt projektben, cége viszont kiszállt az üzletből, így a harmadik – és talán minden idők egyik legjobb – epizódja, az Allied Assault alcímet viselő darab, ami az Activision Call of Duty-ját is életre keltette már nem a DreamWorks berkein belül készült. Mindeközben, 2002-ben az Electronic Arts, az előbbi cégóriás igazi riválisa piacra dobta a Battlefield 1942 szimulátort, ezzel teljesen megkavarva az amúgy sem túl nyugodt állóvizet.

Háromfrontos háború kezdődött tehát, ami a mai napig is tart. Bár az elmúlt években szinte minden releváns hírcsatorna elemzője eltemette az Electronic Arts által azóta megszerzett Medal of Honort (mintegy évtizeddel az indulást követően egyre gyatrábban teljesített), ma már tudjuk, hogy a játékkiadó nem adta fel a küzdelmet. Épp most jött ki a legújabb epizód és nyakunkban liheg már a Battlefield is, hogy mind nekünk, mind az Activision számára álmatlan éjszakákat okozzanak – utóbbinak persze negatív értelemben.

Ennek a háborúnak mi vagyunk a nyertesei

A kétezres évek elején a játékosok váratlanul el lettek kényeztetve, amikor a nagy kiadók egymást túllicitálva kezdtek bele a háborús first person shooterek fejlesztésébe. Nem volt olyan év, hogy ne jött volna ki egy-egy új cím – és ahogy ez lenni szokott, más kiadók is felfigyeltek a sikerre, így játékok egész armadája lepte el a világot (Rise of Nations, Company of Heroes, Blitzkrieg, Desert Rats vs. Afrika Korps,  Sudden Strike – csak, hogy néhányat említsünk). S ahhoz képest, hogy majd’ húsz éves fejlesztésekkel indult az egész, eszméletlen technikai megoldásokat alkalmazott egy-egy csoda, ami még korunk menő programozóinak tisztelgését is kivívja.

A Battlefield 1942 – a fent már említett kooperatív harcmodor alkalmazásán túl – technikailag azért is volt kiemelkedő darab, mert magas poligonszámú, részletes 3D-s grafikával és kiterjedt játékmenettel szolgált. A játékosok ráadásul szabadon használhattak minden eszközt, ami a harctéren rendelkezésükre állt: vezethettek tankon, dzsipet, hajókat, repülhettek vadászgépekkel, bombázókkal és persze tüzelhettek a járműveken található és a harcmezőre telepített nehézfegyverekkel, parti ütegekkel és egyebekkel. Ezek után talán nem véletlen, hogy ez a háborús szimulátor lett az év multiplayer játéka 2002-ben, a legnevesebb magazinok szerkesztőinek véleménye alapján (PC Gamer, Gamespot, Computer Games Magazine stb.).

Nem akárki, mint a hollywoodi sztár-muzsikus, Oscar-díjas Michael Giacchino komponálta mind a Medal of Honor, mind a Call of Duty játékok zenéjét, adva nem kicsi extra adrenalin-tölteteket az élményhez. Azért pedig, hogy a világ életre keljen és a sztori is magába szippantsa a nézőt, Zied Rieke forgatókönyvíró/tervező felelt (szintén mindkét alkotásnál!), akit azóta is örömmel foglalkoztat az Activision egyes epizódok kapcsán. A designer egyébként ezzel az „átigazolással” maga hozta a Call of Duty játékot a Medal of Honor nyakára – kis túlzással -, akkor talán még nem is sejtve, hogy a munkát onnantól kezdve már csak új csapatával folytathatja. És egy érdekesség a végére: az óriáskiadóval fuzionáló Blizzard Studios filmvászonra is vinné a CoD-ot, méghozzá olyan sztárok szerepeltetésével, mint Tom Hardy és Cris Pine. Forgatókönyírónak a kétszeres Oscar-jelölt Scott Silvert (Joker, A Harcos), rendezőnek pedig a golyózáporos mozik egyik nagymesterét, Stefano Sollima-t (Sicario, Gomorra sorozat, A.C.A.B.) kérték fel. A produkció sajnos csúszni fog (mostanában kellett volna elkészülnie), de ha egyszer már tanultak a háborús játék-francise sikeréből, akkor ezt a ziccert biztosan nem fogják kihagyni.

Medal of Honor: Allied Assault

Call of Duty

Battlefield 1942

harci szimulátor FPS videójátékok, DreamWorks Int., Activision, Electronic Arts, 2002-2003

Egyszersmind egy háborús filmben találjuk magunkat.

+ Magával ragadó cselekmény

+ A zenék és a hangok kész adrenalin-bombák

– Valós eseményeken alapuló háttérük ellenére ezek azért inkább akciójátékok mintsem szimulátorok

– A külsőn bőven van/volt még mit fejleszteni

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

A filmzene titánja – John Williams

A filmzene titánja – John Williams

90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...

Duck Hunt – A közönségvadász

Duck Hunt – A közönségvadász

Ma már evidenciának tekintjük, hogy a Nintendót Shigeru Miyamoto játéktervező mesterművei, így a Donkey Kong, Popeye, Zelda és persze Super Mario tette naggyá a 80-as években; pedig volt egy olyan szereplője is a sikerszériának, ami a játékmenetet tekintve kilógott...

Duck Hunt – A közönségvadász

Duck Hunt – A közönségvadász

Ma már evidenciának tekintjük, hogy a Nintendót Shigeru Miyamoto játéktervező mesterművei, így a Donkey Kong, Popeye, Zelda és persze Super Mario tette naggyá a 80-as években; pedig volt egy olyan szereplője is a sikerszériának, ami a játékmenetet tekintve kilógott...