A LEGO a nyolcvanas években kezdett a tematikus, valamilyen háttértörténettel is rendelkező brand-ek felépítése irányába fordulni – ma pedig már tudjuk, hogy ez óriási evolúciós lépésnek bizonyult a cég történetében. Egyik nem túl hosszan futó (1979–1989), mégis emlékezetes projektjük volt egy kicsiknek szánt produkció, a Fabuland. Még ha szinte nyomtalanul el is tűnt, alapot nyújtott később sikeres üzleti elképzelésekhez: gondoljunk csak az elmúlt évtizedekben készült animációs filmekre és a videójátékokra, amik a gyártót összességében ma is a játék-eladási statisztikák csúcsán tartják: mert a sztorik – függetlenül attól, hogy adaptáltak vagy eredetiek – kiemelik a LEGO-t az építőkockák világából.
Elefánt Eduárd, Rozmár Rezső, Tapsi Teri, Egér Elemér, Krokodil Kornél, Víziló Vilma, Macska Malvin, Oroszlán Oszkár, Varjú Viktor, Medve Máté, Majom Miki, Bulldog Berci és Bódog, valamint Róka Róbert. Ismerős nevek? Mind-mind a Fabuland-készletek főszereplői, amolyan antropomorf állatfigurák. Ezek a játékdarabok nagyobbak voltak, mint a szokásos LEGO emberkék, de kisebbek, mint a Duplo figurák, és mozgatható karokat, lábakat és fejet tartalmaztak. Karaktereik a később készülő animációs sorozatban is megjelentek és némelyikük önálló történetet is kapott.
Jellegzetes Fabuland-figurák (kattintson a galéria megtekintéséhez!):
Gyerekbarát, családbarát
A Fabulandnak jellegzetesen cuki stílusa volt, a benne szereplő állatok sajátos jellemzőkkel bírtak és mindegyük elfoglalt valamilyen helyet (pl. foglalkozás, rokoni szál) a mesében. Hangulata talán a később megjelenő Tesz-Vesz város világához állt a legközelebb. A Fabuland játékok elemei egyébként nagyobbak voltak, mint a szokásos LEGO téglák, mégis teljes mértékben kompatibilisek voltak a hagyományos kockákkal. Ezeket a szetteket elsősorban 4 és 8 év közötti gyerekeknek szánták: egyfajta átmenetet jelentett a Duplo és a „normál” LEGO között és sokáig egyedülálló volt olyan speciális elemek felvonultatásával, mint a falak, tetőelemek, asztalok, székek, csónakok és autóvázak. S bár a dán cégóriás tíz év után úgy döntött, a Fabulandra már nincs szükség a teljes, 0-99 éves kort kiszolgáló portfólióban, a brand ma is nagyon keresett a gyűjtők körében, sőt, rajongótábora weboldalakon keresztül tartja életben a témát.
Mindennapok a Fabuland világában (kattintson a galéria megtekintéséhez!):
Irány a képernyő!
Az Eduárd és Barátai (Edward and friends) egy 1987-ben indult kanadai–brit televíziós brickfilm-sorozat volt, ami nagyon sok családnak okozott kellemes kikapcsolódást akkoriban. A Fabuland világában játszódó mesét itthon az Aladin Filmstúdió forgalmazta és 26 epizódot mutattak be két évad alatt (1988 és 1990). Jelentősége abban is nyomon követhető, hogy az animációs produkciók e típusát ma már „legó-filmnek” is szokták hívni és többnyire stop motion technikával készülnek (mint pl. a TV Maci), a kész animációt aztán zenével, szinkronnal és újabban CGI-vel teszik még élvezetesebbé.
Nézzen Eduárd és barátai filmet:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
