Bud Spencer és Terence Hill egyik legjobb közös vígjátékát köszönthetjük a Bűnvadászok című filmben, amiben a két gyakorlatlan rabló egy félresikerült akciónak köszönhetően a rendőrség kötelékében találja magát. Ezzel az újra-nézővel az öt évvel ezelőtt eltávozott szakállas óriásra is emlékezünk, aki rengeteg örömöt okozott nekünk és most is szeretettel figyeljük őt a képernyőn.
Az 1977-es filmet itthon sajnos csak igen nagy késéssel, 1989-ben kezdték el vetíteni a mozik, tekintettel azonban arra, hogy minden Bud Spencer – Terence Hill produkció örök, így száz százalék, hogy ma ugyanúgy teltházas lenne minden terem (mint egykoron és bármikor: 2016-ban például a szerencsések megnézhették a Bűnvadászokat a Corvin Mozi jóvoltából). Az Enzo Barboni által dirigált produkciót Floridában vették fel, ahol később egyébként több közös és különálló filmje is készült a legendás párosnak. Az olasz rendezőről érdemes tudni, hogy sok más mellett ő jegyzi a Nincs kettő négy nélkül és a Nyomás utána! vígjátékokat is, amik szintén fergeteges és eszméletlen jó humorú komédiák, ráadásul családi vállalkozásnak is felfoghatók: az 1980-es évek kezdetétől Enzo fia, Marco igencsak besegített a sztorik kidolgozásába (később teljesen át is vette a forgatókönyvírást). Nos, a Bűnvadászok esetében volt mit tanulnia a mestertől.
Aki barátot talál, aranyat talál. – Igen, és aki veled találkozik, abból zsaru lesz.
A Bűnvadászok történetét szinte mindenki fejből vágja, azért megpróbálok adni egy szinopszist spoilermentesen is, hátha valaki most fogja először megnézni a filmet. Mindkét főhősünk, Wilbur Walsh (Bud Spencer) és Matt Kirby (Terence Hill) alkalmi munkákból él, idejük nagy részét a miami kikötőben töltik. Bár nem ismerik egymást, a véletlen úgy hozza, hogy szinte egymás után akadnak össze Freddel (Luciano Catenacci), a helyi góréval, akitől hiába kérnek munkát, az igen ellenszenvesen, saját verőembereivel próbálja távoltartani a szerencsétlen álláskeresőket. Ezt a gesztust először Walsh, később Kirby veszi rossz néven és alaposan helybenhagyja a bandát, aminek a céges autók is kárát látják.
A két pofonosztó akkor találkozik, amikor Fred emberei a nyomukba erednek, hogy bosszút álljanak rajtuk, de találékonyságuknak köszönhetően megússzák az ügyet. Kirby-nek ezután támad egy ötlete, hogyan lehetne végre pénzhez jutni. Bernie hamburgerbüféjénél meg is osztja a nagyszerű tervet Walsh-sal, aminek az a lényege, hogy ki kéne rabolni a helyi szupermarketet. Wilbur bele is egyezik, ám még ekkor megjelenik két barátságos rendőr, akiknek azt hazudják, hogy épp be akarnak lépni a rendőrségre. (Ennek a félrevezetésnek természetesen jelentősége lesz a továbbiakban.)
A pályájuk elején meglehetősen bizonytalan rablók hozzálátnak a terv végrehajtásához és az sem tántorítja el őket, hogy az a két rendőr, akikkel korábban szóba elegyedtek, ott lebzselnek a szupermarket közelében. Ekkor indul be igazán a Bűnvadászok, mivel csakhamar kiderül, nem egészen oda törnek be, ahová eredetileg tervezték…
Most, hogy elmeséltem az életem történetét, menj és sétálj egyet!
Aki szereti, vagy legalább kedveli Bud Spencert és Terence Hillt, igen valószínű, hogy látta már a Bűnvadászokat, aki viszont még nem, annak szinte kötelező darab. 17 közös filmjük közül szerintem bárkinek ott lenne a TOP5-ös listáján, mert egész egyszerűen fogalmazva: zseniális alkotás. Szokták ugyan mondani, hogy ezeknek a BS-TH vígjátékoknak nem a forgatókönyv konzisztens jellege az erőssége, hanem a félig-meddig improvizált jelenetsorok, én azonban vitatkoznék e kritikus hangokkal. Enzo Barboni rendező (E.B. Clucher művésznéven fogjuk látni a stáblistán) maga írta ezt az „epizódot” és mivel korábban többször is dolgozott a két nagyágyúval, így a forgatókönyvet tökéletesen rájuk – és a jól megszokott és szeretett mellékszereplő-gárdára – tudta szabni. A szintén gyakran foglalkoztatott Guido és Maurizio de Angelis zeneszerző testvérpár (Oliver Onions néven is ismertek) pedig igen sokat tett hozzá a film színvonalához gitárpengetős dallamaival.
Ha azt hiszitek, hogy kiképzés piknik: soha többé nem piknikeztek!
Biztosan elfogult vélemény a részemről, de nálam McBride kapitány (a zseniális David Huddleston alakításában), aki végül felveszi és kiképzi lelkesen ellenálló főhőseinket, annyira jó karakter, hogy sokszor ellopja a show-t. Nyilván kell hozzá Bud Spencer és Terence Hill partnersége is, de ezek a közös jelenetek egyszerűen briliánsak. Amikor arra gondolok, hogy meg kéne nézni (67 milliomodszorra) a Bűnvadászokat, mindig hármuk közös képe jelenik meg lelki szemeim előtt. Az öreg McBride papa dumái miatt néha képes vagyok külön visszatekerni egyes részeket és újra meghallgatni őt.
Jobb, ha te mondod, a te hangod mélyebb!
Én már csak annyit szeretnék mondani, hogy a Bűnvadászok – most olyan kifejezés jön, ami nem létezik – az egyik „leg-budspencer-terencehill-esebb” mozi, amit valaha láttam. Mind a képi világát tekintve, mind a sztoriját alapul véve (ami egyszerűnek tűnik, mégis vannak benne kisebb-nagyobb meglepetések!), mind a rendezési stílusát látva az, ami miatt milliók kezdtek el rajongani a párosért.
Mert itt nemcsak két színészről van szó: akkor sem, ha másokkal tényleg képtelenség lett volna elérni ezt az eredményt. Itt olyan stáb dolgozott együtt, akik pontosan tudták, hogy mire vágyik a néző. Vértelen küzdelmekre, ahol mindig a mi srácaink püfölik el a rosszfiúkat. Óriási dumákra, beszólásokra, tipikus mogorva Bud Spencer és mosolygó Terence Hill reakciókra. Egy kissé pihentagyú sztorira, ami önmagában vicces. És ami olyan konfliktusokat generál, hogy az hőseinket tényleg kihozza a sodrából és nekimenjenek mindenkinek, aki azokat előidézte – és persze, hogy csak ők tudják megoldani az ügyet.
Márpedig a Bűnvadászok ennek a receptnek tökéletesen megfelel, így nyugodt szívvel ajánlható mindenkinek, korra való tekintet nélkül. Most pedig, hogy ezt kitárgyaltuk, ideje megnézni a filmet még egyszer: hiszen olyan kevésszer láttuk még.
Olvasna még egy cikket Bud Spencerről? Ezt ajánljuk a figyelmébe:
Bűnvadászok
I Due superpiedi quasi piatti, vígjáték, 1977
Mondja meg az öreg püspöknek, hogy a Nagy Sárkányt és a Házi Cicát várja a munka az utcán!
+ Zseniális sztori
+ Fergeteges humor
+ Kortalan
– McBride papából sosem elég
- Látványosság
- Zene / Hang
- Érdekesség
- Élmény
- Szavatosság
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
Exhumed – A múmia áldásos átka
A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...
Albumszemle – Válogatás 1982 legjobbjaiból (I. rész)
Most következő szemlénkben olyan nagylemezek kerülnek terítékre, amik bár stílusukat tekintve meglehetősen széles skálán mozognak, egy mégis közös bennük: évtizedek óta szereti őket a közönség. Itt van rögtön egy igazi nagyágyú, a Thriller, Michael Jackson amerikai...