2006-ban készült egy izgalmas film Laurence Fishburne és Ryan Phillipe főszereplésével, ami egy terrorista és túsza enyhén szólva nem kiegyenlített küzdelmét mutatja be. Az első pillantásra lélektani drámának tűnő produkció valójában egy thriller és krimi meglehetősen szórakoztató egyvelege, amiből ugyan többet is ki lehetett volna hozni, de így is többet nyújt, mint a hasonló témát feldolgozó mozik nagy része.

Laurence Malkin rendező (aki inkább producerként alkotott maradandót) az ártatlan, sőt, segítségnyújtást kezdeményező civil szenvedését, a vele szemben fellépő erőkkel szembeni tehetetlenségének témáját dolgozta fel, azonban nem a drámaiságra helyezve a hangsúlyt. Az utolsó leheletig című filmnek ugyanis valamiféle világmegváltó üzenet megfogalmazása, illetve a „na, ezért nem működik a segélyezési rendszer” megállapítása igazából nem célja. Ellenben annak bemutatása, hogy manapság bárki kerülhet a főszereplőéhez hasonlóan veszélyes helyzetbe és ha ez megtörténik, annak csúnya következményei lehetnek, már annál inkább.

Jó tett helyébe

Martijn (Ryan Phillipe – Kegyetlen játékok, 54, Ütközések), a tehetséges holland jazz-zongorista boldog párkapcsolatban él bevándorló szerelmével, Saadiával (Touriya Haoud). A lány jó hatással van rá és egyre erősíti idealizmusát, a benne szunnyadó küldetéstudatot, ami a szegény, alultáplált gyerekek megmentésének céljában manifesztálódik. Martijn egy nap úgy dönt, hogy szerelme hazájában kezd hozzá a jótéteményeskedéshez, így Marokkóba repül, hogy létrehozzon egy élelmiszersegély-programot. Felfogad egy idegenvezetőt, Gavint (Colm Meaney – Úszó erőd, Torta, Con Air), aki jól ismeri a hegyi falvakat és megfelelő összeköttetést tud biztosítani a helyiekkel.

Amikor azonban megérkezik, őt és útikalauzát terroristák rabolják el, és egy titkos helyre viszik, megkötözve és bekötött szemmel. Színre lép egy bizonyos Ahmat (Laurence Fishburne – Mártix trilógia, Titokzatos folyó, Halálhajó), aki igen kegyetlen, módszeres kísérletet tesz arra, hogy Martijnból információkat szedjen ki a segélyezési program létrehozásához szükséges pénzről (erre utal a film eredeti címe: Five Fingers, vagyis Öt ujj, amikkel kitalálhatjuk, hogy mi történhet egy sikertelen együttműködés esetén…). A holland viszont kitart amellett, hogy fogalma sincs, miért került a terroristák kezére és miért fontos azoknak egy ilyen jótékonysági kezdeményezés.

Az utolsó leheletig (2006) bemutatója:

Idővel kiderül, hogy miről is szól valójában ez a kihallgatás és természetesen nem minden az, aminek elsőre látszik. Martijn fogvatartója arra kényszeríti a fiút, hogy sakkozzanak (szó szerint), de a holland hamar rájön, hogy nem egy elmebeteg akar játszadozni vele, hanem valaki, aki azt sejti, hogy Martijn korábban olyan információk birtokába kerülhetett, amik – szándékától függetlenül – veszélybe sodorták őt. A helyzetet bonyolítja egy titokzatos nő is, Aicha (Gina Torres – Serenity, Mátrix 2-3, Esküdt ellenségek), akit azzal bíztak meg a terroristák, hogy lássa el Martijn sebeit és mindenképpen tartsa életben, mert szükség lesz rá. (És akkor itt most spoiler-veszély miatt egy szót se többet.)

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja

Az utolsó leheletig egy alacsony költségvetésű, kevés eszközt felhasználó film, játéktere lényegében egyetlen helyszínre (a terroristák rejtekhelyére) korlátozódik; mindennek azonban fontos célja van. Laurence Malkin rendező szeretné, ha a néző a két – Gina Torres-szel kiegészülve valójában három – főszereplő egymással vívott harcára fókuszálna és eközben „megfejtené a rejtvényt” – műfaját tekintve ugyanis azt mondhatom, hogy ez a mozi valahol a krimi és a thriller határán mozog.

Alkotása azonban más célt is szolgál. Érdemes tudni, hogy ebben az időszakban vált hírhedtté a guantánamói fogolytábor, illetve az abban történt kínzási módszerekről szóló pletykák, amelyek bejárták a világsajtót és komoly nyomást gyakoroltak az amerikai politikára. Malkin bemutatja, hogyan lehet trükkökkel és kegyetlen vallatással elérni gyakorlatilag bármit – morális kérdések terhe mellett. A 2002 és 2011 között futó 24 című népszerű amerikai sorozat természetesen ezt a dilemmát sokkal ügyesebben helyezte előtérbe; ugyanakkor az Utolsó leheletig ügyesen lavíroz az ártatlanul vádolt és az erőszakos vádló közötti etikai tér összemosásával. Lényegében újra az asztalra teszi a már-már elfeledett régi mondást, miszerint „akinek nincs takargatnivalója, annak nincs mitől félnie” (ez nálunk a „nem zörög a haraszt…”-formájában, angolszász területen a „nincs füst tűz nélkül”-verzióban elterjedt).

A terroristák ugyanis meg vannak győződve arról, hogy Martijn nem az, akinek mondja magát és nem véletlenül fogták el. Ezt azonban csak úgy tudhatják meg tőle, ha megtörik: méghozzá azokkal a módszerekkel, amikkel képzett katonákat és ügynököket szokás megkínozni. A film talán legérdekesebb része, ahogyan a holland srác megpróbál ellenállni (pontosabban, ennek miértje) és néha úgy tűnik, lehet némi esélye fogvatartóival szemben. Hiszen mi van akkor, ha tényleg nem tud semmit, ha rossz célpontot kaptak el?

Többet érdemelt volna

Az utolsó leheletig egy méltatlanul alulértékelt film (nálunk is csak DVD-n jelent meg anno), pedig a remekül megválasztott színészi gárdának, a precízen, krimihez illően megírt párbeszédeknek és nem utolsó sorban a rövid játékidőnek (bő 80 perc) köszönhetően nagyon is tartalmas, izgalmas szórakozást tud nyújtani. Még ha nem is tökéletes alkotás, a nagy logikai bukfencektől azért mentes marad, a fordulatok működnek és ennél többre igazából nincs is szükség. Kicsit olyan, mint egy nagyon jól sikerült elsőfilmes produkció, amihez néhány ismertebb művész is adta volna a nevét és nem bánta meg – ahogy mi sem.

Az utolsó leheletig

Five Fingers, dráma, thriller, krimi, 2006

Micsoda vendégszeretet.

+ Technikailag egyszerű és ettől nagyszerű

+ Gina Torres fellép a két főszereplő mellé

– Még több dráma elfért volna benne

– Ma már csak egy filmsorozat epizódjának lenne elég

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

A filmzene titánja – John Williams

A filmzene titánja – John Williams

90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

40 éves “a pop hercegnője” – Britney Spears

40 éves “a pop hercegnője” – Britney Spears

Szinte hihetetlen, de 40. születésnapját ünnepli Britney Spears amerikai énekesnő, dalszerző és táncos, akinek nevéhez elsősorban a tinipop újjáélesztésének hatása fűződik az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején. Nem véletlenül nevezik "a pop hercegnőjének"....