Menekülés Absolomból – Elszigetelt eset

1994-ben mutattak be egy látványos sci-fi akciófilmet Ray Liotta főszereplésével, aminek kisvártatva elkészült a játékadaptációja is – előbbi magas, utóbbi alacsonyabb színvonalat képviselt -, átütő sikert azonban a maga idejében egyik sem tudott elérni. Pedig.

Egy vérbeli profi rendező, Martin Campbell (Aranyszem, Casino Royale, Zorro álarca) jegyzi a mozit, ráadásul a Terminátor, az Alien és az Armageddon című alkotások producerei is segítették a munkát; szóval joggal várhatjuk, hogy itt mégiscsak valami színvonalas filmről van szó. Nos, az a helyzet, hogy nem fogunk csalódni – már amennyiben szerettük az előbb említett produkciók többségét.

De mi okozhatta a Menekülés Absolomból bukását? Azt gondolom, hogy nagyrészt az időzítés: bizonyos szempontból túl korán, más aspektusból szemlélve pedig túl későn jött ki. Olyan mozi-világsikerek előtt próbálkoztak ezzel a „hős harcol a maga igazáért és lehet, hogy ártatlan”-témával, mint A remény rabjai, a Rettenthetetlen; illetve olyan produkciók után, mint A szökevény, vagy a Tökéletes világ. S bár mondhatjuk, hogy tömegigény okozta ezt a dömpinget, azért minden terméket tényleg nem lehetett eladni. Pláne, hogy a filmkritikusok fanyalogtak (és részben igazuk is volt).

Fertelmes sziget

2022-ben járunk. Absolom egy, a büntetés-végrehajtás számára fenntartott sziget, aminek az a különlegessége, hogy nincsenek cellái és őrei: odakényszerített lakói szabadon járhatnak és kelhetnek. Ez azonban a világ legveszélyesebb elítéltjeinek kísérleti terepe, ahol a fegyenceknek maguknak kell szervezniük az élet minden egyes momentumát – és persze megvívniuk azon küzdelmet, ami valamiféle társadalom létrejöttét hozza magával.

Főhősünk, J.T. Robbins kapitány (Ray Liotta) egykori katonatiszt gyilkosság miatt kell, hogy a szigeten töltse le büntetését, ugyanakkor eltökélt abban, hogy bármi vár rá; célja a túlélés és a visszatérés a civilizációba. Egyelőre annyit sejtet a film, hogy vagy ártatlan abban, amit tett, vagy nyomós oka volt arra, ami miatt korábban vád alá helyezték.

A tengerészgyalogos hamar szembesül azzal, hogy az elképzelhetőnél is sokkal extrémebb, abnormális körülmények közé került – és a helyiek hasonlóan barátságtalanul viselkednek vele szemben, mint ahogy ő áll egyébként az emberekhez. A konfliktusoktól nem mentes első napon kénytelen megismerkedni egy helyi törzs kissé unszimpatikus tagjaival és vezetőjükkel, Walter Marekkel (akit a zseniális Stuart Wilson alakít – Zorro álarca, Vaskabátok, Halálos Fegyver 3.). Tekintettel arra, hogy barátságuk viszonylag kevéssé tartós, Robbins kapitány kénytelen elmenekülni a táborból, ám csakhamar egy rivális klán meleg fogadtatására lel, amelynek szellemi vezetője nemes egyszerűséggel „Atyának” hívatja magát (a szintén kedvelt Lance Henriksen, háromszoros Golden Globe-jelölt színész hozza a figurát). Csöbörből vödörbe.

Az egykori tengerészgyalogos mindenkinek a tudtára adja, hogy senkinek nem fog az oldalára állni, őt egyetlen dolog érdekli csupán: elmenekülni valahogy erről az átkozott szigetről, bármi áron. Az akadályt azonban nemcsak a tenger és az egymással szembenállók háborúja jelenti, hanem az is, hogy a büntetésvégrehajtás folyamatosan szemmel tartja a kísérleti telepet és aligha hagyja szó nélkül, ha valaki megpróbál angolosan távozni e „földi paradicsomból”.

A Menekülés Absolomból (1994) bemutatója:

Vad, regényes

A Menekülés Absolomból témáját tekintve egy kicsit olyan, mintha az Éhezők viadala ifjúsági kalandfilmet „felnőtt” kategóriába helyeznénk (nem félreérteni!) és a Waterworld, vagy a Mad Max hangulatával, brutalitásával mutatnánk be egy emberkísérletet. (Megemlíthető még Jean-Claude Van Damme Tökéletes célpontja, vagy Arnold Schwarzenegger A menekülő embere is.)

Bár a főszereplő több, fontos mellékszereplővel is kontaktust teremt (akiket olyan jegyzett színészek alakítanak, mint például Kevin Dillon, Ian McNeice, Michael Lerner, Jack Shepherd és Ernie Hudson), ezek a kapcsolatok nem túl elmélyültek, csupán hitelesítik a dráma jelentőségét. Ha a felsorolt nevek nem is, arcuk feltétlenül ismerős lesz a néző számára, mivel nagyon is karakteres művészek és ehhez a filmhez is nagy gondossággal válogatták be őket. Nem meglepő módon, ők fogják azt a csapatot alkotni, amely felveszi a harcot Marek hordájával és fegyverek, védművek és egyéb kütyük kifejlesztését vállalja magára, a túlélés érdekében.

Martin Campbell rendező nem arra törekedett, hogy a reménytelen küzdelem lelki bugyrait tárja elénk és mély pszichológiai elemzésbe kezdjen – hiszen ez talán nem is az ő világa. Ellenben, a monumentális díszletek használata, az akciók szüntelensége és elképesztő látványossága, a feszültségkeltés és adrenalinpumpálás mesteri megoldásai már nagyon is az ő asztala. A Menekülés Absolomból talán legnagyobb erénye, hogy hihetetlenül jól öregedett: mai szemmel nézve is tetszetős, izgalmas mozi és egyetlen unalmas perc nélkül képes magas színvonalon teljesíteni.

Hogy azért maradjunk is egy kicsit a földön, mindenképpen említsük meg a hibáit is. Annak ellenére, hogy ez egy popcorn akciófilm, picit bosszantó, hogy a sztori tartalmaz néhány logikai bukfencet. Spoiler nélkül talán megemlíthető, hogy J.T. Robbins kapitány szigetre kerülésének körülményeiben keresendő elsősorban a probléma. Érződik, hogy a történet középpontjában a sziget világa, az ott szerveződött kegyetlen társadalom megjelenítése, illetve maga a háború áll – szóval valahogy muszáj volt odavarázsolni egy kívülállót, hogy az ő szemüvegén keresztül követhessük végig a cselekményt. Legyünk őszinték: picit erőltetett lett ennek megoldása. Ennél még nagyobb baj, hogy nem igazán lett megmagyarázva, miért is tartanak fenn 2022-ben egy ilyen emberi kísérletet, méghozzá csillagászati összegért?

Ha azonban ettől az anomáliától el tudunk vonatkoztatni, akkor tényleg nem lesz okunk panaszra. Ray Liottát még nem méltattam, pedig megérdemli, hogy megállapítsam: egészen fenomenálisan mozog a szerepében. Bár tudhatjuk róla, hogy sokoldalú színész: ez a kemény, morcos és sokszor vérfagyasztóan kegyetlen karakter mintha a kisujjában lenne. Szerintem okos húzás volt a forgatókönyvírók részéről az is, hogy nem szégyelltek átvenni bevett filmes gegeket ikonikus filmekből (Indiana Jones, A szakasz, Rambo stb.), mert Liotta képes volt úgy megoldani, hogy ne tűnjenek „erőltetett lopásnak”.

A játékadaptáció: a No Escape

A filmből készült egy videójáték-adaptáció is – Super Nintendóra és Sega Genesisre -, ami sajnos nem sikerült ugyan túl jól, de azért nem is olyan szörnyű, mint ahogy írtak róla a kritikusok (már, aki írt egyáltalán). Ha valakinek van egy kis szabadideje, akár online is végignyomhatja ezt a platformnak szánt beat ’em up játékot. A grafikája szerintem nem rossz, a zenéje kétségtelenül idegesítően monotonná válik egy idő után és a harcrendszere kifejezetten butácska. Viszont mivel nem nehéz, ezért inkább egy kellemes, mint idegesítő játékórányi időtöltést szolgáltat. (A végigjátszást bárki megnézheti, ha legörget a cikk aljáig.)

Kétségtelen, hogy szerencsésebb lett volna, ha inkább a Prince of Persia játékmenetet erőltetik benne, mert egyébként látszik, hogy ez volt az eredeti elképzelés. Nem véletlen, hogy a No Escape a hasonló időben forgalmazott, világsikert aratott Blackthorne videójátékra emlékeztet, hiszen 1994 körül még volt foganatja az ilyen oldalra mászkálós, fel- lekapaszkodós, lövöldözős őrületeknek – pláne a PS1 debütálása előtt. Ehhez azonban megfelelően motivált csapattal kellett volna együtt dolgozni: például olyanokkal, akik hajlandók átvenni a rotoszkóp-technika ihlette karaktermozgatást, ahelyett, hogy klasszikus platformjátékok bevált receptjét alkalmaznák. Félreértés ne essék: a Bits Studios igencsak jónevű fejlesztő gárda volt – nekik köszönhetjük többek között a Chase H.Q., az R-Type és számos akciófilm, illetve képregény játékadaptációját is -, de a No Escape-re mintha csak másodlagos projektként tekintettek volna. Pedig.