20 évvel ezelőtt mutatták be nálunk Tom Hanks pályafutása talán legmeghökkentőbb filmjét, amiben a színész egy repülőgépkatasztrófa egyetlen túlélőjét játssza. A lakatlan szigeten vergődő, természettel küzdő ember története a magány pusztító és a remény éltető erőinek szüntelen harcát idézi.

Merem állítani, hogy ennek a filmes projektnek a legnagyobb varázslata nem Tom Hanks – a maga lehengerlő játékával (hogy nem kapott ezért Oscart?!) -, hanem Robert Zemeckis rendezői teljesítménye, aki el tudta érni azt, hogy a szerencsétlen ember ádáz küzdelme a természettel egyetlen percig se keltsen unalmat bennünk, kényelmes székünkben ülő, popcornt majszoló nézőkben. A filmet kétszer is volt szerencsém moziban látni és soha nem felejtem el azt a dermedt csendet, ami a film fontos drámai részeit kísérte. Gondoljunk bele, milyen nehéz nemhogy felkelteni, de két hosszú órán keresztül fenntartani a nagyérdemű figyelmét – és igen, a Forrest Gump Oscar-díjas rendezőjének sikerült! Ehhez persze szükség volt egy Tom Hanks-kaliberű őstehetségre, no meg Alan Silvestri zeneszerzőre, akinek a neve megérdemelten foglalt volna helyet az aranyszoborért folyó verseny rövidített listáján. Nem így lett. A Számkivetett sem legjobb rendező, sem legjobb eredeti filmzene kategóriában nem került be az egyébként erős mezőnybe; Tom Hanks helyett pedig Russell Crowe és a Gladiátor csapata vitt majdnem mindent abban az évben. (Színészünk azért a Golden Globe-ot és a BAFTA-t bezsebelte.)

Nézzen képeket a filmből!

Robinson csütörtököt mond

A történet nagyjából olyan egyszerű, mint az a bevezetőben már említésre került: Chuck Noland (Tom Hanks), az egyik nagy csomagszállító cég topmenedzsere szolgálati útjára indul a karácsonyi ünnepek alatt és egy borzalmas, óceáni viharba keveredik. A repülőgép lezuhan és elsüllyed, mindenkit magával rántva a mélységbe, de C. Noland (igen, ez egy szándékos szójáték: „See No Land”) túléli a katasztrófát és sikerült partra úsznia egy lakatlan szigeten.

A film nagy része itt játszódik tehát, ahol tanúi lehetünk annak, hogy a nagyvárosi kényelemhez szokott emberünk hogyan próbálja feldolgozni a traumát és megpróbálni életben maradni mindaddig, míg egy arra járó hajó vagy repülő fel nem veszi. Ekkor még mit sem tud a természet erőiről, arról, hogy a tempót nem ő fogja diktálni; neki csupán az a szerep juthat, hogy megtanuljon alkalmazkodni és kiismerni a körülötte lévő új világot. Daniel Defoe, a Robinson Crusoe, illetve Jules Verne, a Kétévi vakáció főhőseivel ellentétben a Tom Hanks által megformált karakter valójában sohasem válik urává a szigetnek; mindvégig alárendelt szerepet játszik és teszi mindezt végtelenül magányosan. Egyetlen „barátja” a partra sodort csomagok közt rejlő röplabda, „aki” a Wilson nevet kapja.

Alan Silvestri zeneszerző mestermunkája:

Feladni, azt soha

S bármilyen szomorú is az a négy hosszú esztendő, amit a rendező összefoglal nekünk: a film érzelmi mélypontja nem itt keresendő. A magány ugyan (részben) kikezdi Chuck elméjét, a remény, hogy viszontláthatja kedvesét (akit Helen Hunt játszik) szinte mindvégig vele van. Így bár a szigeti lét során sok tragikus vagy épp komikus élménnyel gazdagodunk, ránk, nézőkre inkább nyomasztó hatással van a férfi szenvedése. Olyan, mintha egy hangszigetelt üvegfal mögül figyelnénk őt, tudva, hogy hiába kiáltanánk neki: „add fel!” – ő mit sem hallana ebből és csak küzdene tovább. A csodával határos módon – és persze fontos megfigyelései, leleményessége révén – persze sikerül hazatérnie. De hova haza?

Mert amikor Chuck visszatér a civilizációba, szembesülni kell azzal, hogy valójában semmi nem olyan már, mint azelőtt. A kedvese már nem az ő kedvese. Aki őt távolról is életben tartotta, halottnak hitte, így új életet kezdett. A férfi újra felteszi magának a kérdést, mint egykor a szigeten, amikor reménytelennek tűnt minden, s hogy egyáltalán megérheti a holnapot: van-e értelme tovább küzdeni? A válasz akkor nem maradt el. A víz partra sodort egy vitorlát, megmenekülése kulcsát. Visszaemlékezett arra, amit akkor mondott: „Tudom, hogy most mit kell tennem. Tovább kell lélegeznem. Mert holnap felkel a nap. És ki tudja, mit hoz majd a dagály.”.

Számkivetett

Cast Away, kalandfilm, 2000

Magad, uram, ha szolgád nincs.

+ Egyszerre vidám és szomorú

+ A csend és a zene harmóniája

– Azért rá kell hangolódni

– Pofátlan termékmegjelenítés

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

60 éves Jim Carrey kanadai-amerikai színész, komikus, író és producer. A rendkívül energikus, úgynevezett „slapstick”-előadásairól ismert világsztár 1990-ben vált először ismertté (vagyis olyan humorstílussal, amely túlzó fizikai aktivitással jár és túllépi a normál...