Vajon mi történik, ha a jelentéktelen kisember lehetőséget kap arra, hogy ötlete megvalósuljon? És milyen árat kell fizetnie ezért? A négyszeres Oscar-díjas Coen fivérek 1994-es szatírája nem pusztán a kapitalizmus és a hatalom összefonódása, valamint a lélek-mérgezés gúnyrajza, hanem az ábrándok, az álmok piedesztálra emelése is. Tamás Péter operatőrrel elemzünk.

A monumentális mozi Tim Robbins (Titokzatos folyó, Nekem 8, A remény rabjai) főszereplésével készült és az 1958-as New Yorkba repít minket, az időbeni elhelyezés azonban csalóka: a Coen testvérek egy szürreális, inkább amolyan noir, western, 30-as és 40-es évekbeli helyszínt varázsolnak nekünk, a cselekmény során pedig rendszerint Hollywood hőskorának romantikus stílusjegyei köszönnek vissza. Mintha megállt volna az idő. És valóban. Rögtön szembesülünk a film központi szimbólumával: egy hatalmas órával, amely a Hudsucker Industries irodaházának 44. – vagy inkább 45. – emeletén, az igazgatótanács termének magasságában ékeskedik. Sosem áll meg, ahogy az élet sem; mi mégis úgy fogjuk érezni, hogy egy helyben toporgunk.

Képek a filmből, 1. rész

A jövő most kezdődik

A gigászi vállalat alapítója és elnöke, Waring Hudsucker (Charles Durning – Aranyoskám, Drágám, add az életed!, Kánikulai délután, Végjáték) egy igazgatótanácsi ülés gazdasági beszámolóját követően, a résztvevők legnagyobb megdöbbenésére, egyszer csak fellép a tárgyalóasztalra, és nekifutásból kiugrik az iroda ablakán. Ekkor lép be Sidney J. Mussburger testületi elnök (Paul Newman – A nagy balhé, Az ítélet, Pokoli torony, A kárhozat útja), aki átveszi az irányítást és rögtön ki is eszel egy mentőtervet. Kiderül ugyanis, hogy Hudsucker halálával a cég részvényei újra tőzsdére kerülnek, vagyis bárki hozzájuk férhet, így az igazgatótanács pár héten belül elveszítheti hatalma nagy részét, tagjai pedig a vagyonukat. Elhatározzák tehát, hogy felvesznek és kineveznek egy komplett hülyét elnöknek, akit irányíthatnak, és akinek rossz híre és intézkedései nyomán rövid távon a cég részvényeinek értéke zuhanni kezd: a tagok így olcsón felvásárolhatják majd azokat és visszavehetik az irányítást.

Nem meglepő, hogy a Tim Robbins által játszott fiatal és tapasztalatlan Norville Barnes lesz majd az ideális jelölt a „nemes” feladatra, aki épp munkát keres New Yorkban és észreveszi az újságban a Hudsucker Industries hirdetését – igaz, ekkor még mit sem sejtve, egy belső postaszolgálati munkára jelentkezik. A ranglétra legalján kezdő, mimózalelkűnek tűnő fiatalember a véletlennek köszönhetően rögtön galibába keveredik, amikor egy titokzatos kék borítékot kell kézbesítenie, méghozzá egyenesen az igazgatótanács elnökének. A címzett, Mr. Mussburger a személyes találkozó során rögtön felismeri benne a lehetőséget és természetesen azonnal kinevezi Barnes-t igazgatónak, aki naivan és mit sem sejtve, saját találmánya sikeréről ábrándozva igent mond a furcsa felkérésre.

Ekkor azonban még meg kell ismerkedünk a cselekmény harmadik szálával is, az Argus nevű (szenny)lap szerkesztőségének életével: a szenzációhajhász újságírókkal, köztük Amy Archerrel (Jennifer Jason Leigh – Aljas nyolcas, Rövidre vágva, A gépész). Számára a Pulitzer-díj jelenti az egyetlen értelmet és célt az életben, ezért úgy dönt, elvállalja azt a nemtelen ügyet, amely kémkedéssel, beépüléssel is kell, hogy járjon. Meg kell tudnia, kit akar megtenni elnöknek a hirtelen „elárvult” Hudsucker Industries és miért. A sztori aranyat ér és ebben igen jó szimata van a témát adó főszerkesztőnek (John Mahoney – Őrület, A dumagép, Árral szemben, Szerelem a Fehér Házban), aki ki is adja a bevetési parancsot a csinos és ambiciózus kolléganőnek. Amy természetesen úgy mozgatja a szálakat, hogy a cégóriás, pontosabban Norville Barnes közvetlen közelébe kerüljön és nőiességét latba vetve, elcsavarja a fiatalember fejét, így jutva értékes információkhoz.

Képek a filmből, 2. rész

Szimbólumok kavalkádja

A korábban már említett óra jelenti az élet körforgását. Az idő azonban mindenki számára véges, ezért az életben minden bukás után újra talpra kell állni. Nem szabad a terveinket halogatni, itt és most kell élni, mert nem lesz második lehetőségünk. Ez az életigazság bármennyire is klisés, egy jó mesébe tökéletesen passzol. A nagy ugrásban jó érzékkel és ízléssel vannak használva a romantikus, szentimentális elemek és az író-rendező testvérpár célja is, hogy a felnőtt nézőből „előhívja” az ábrándozó gyermeket. A karrierizmus, a siker hajhászása kerül szembe azokkal az álmokkal, amikben egykoron a boldogságunk kulcsát láttuk.

A film elején az ablakon kiugró igazgató felhúzza zsebóráját, kiteszi az asztalra, jelezvén: bár ő meg fog halni, a cég élete ugyanúgy folytatódik tovább. Mert az idő – s így az élet – nem áll meg. Az épület órája pedig végig velünk marad és a cselekmény minden fordulópontján újra és újra megjelenik, más fényben, hangulatban, napszakban, időjárásban – de rendületlenül és vészesen tovább ketyegve.

E film egyik emlékezetes jelenete, a hullahopp karika gyártása:

A körforgás része: a Jó és a Rossz örökös harca

Csakhamar kiderül, hogy az óra karbantartója Moses, aki maga a film narrátora (Bill Cobbs – Több mint testőr, A pusztító, Leszámolás Denverben). Mindentudó természetfeletti karakter, aki a főhős halálát az idő megállításával akadályozza meg s így a már halott Hudsucker igazgató angyalként visszatérhet egy pár perc erejéig, hogy tanácsot adjon az idővel megromlott, mégis az egyetlen reményt jelentő Norville-nek. Isten tehát az, aki megállíthatja az időt, csakhogy ebben a történetben nincs vele egyedül: a gonosz is élhet – sőt, élt is – ezzel a lehetőséggel, még ha talán el is kerülte figyelmünket a film elején: amikor Mussburger eszébe jut, hogy a szerencsétlen Barnes is lehetne a cég balekja, látjuk, hogy az elnök asztalát díszítő Newton-inga rögtön megáll, hogy ezzel segítse a nem várt lehetőség alaposabb megfontolását. A mese ezzel azt üzeni nekünk: rajtunk, embereken múlik, hogy élünk-e a lehetőségeinkkel; illetve jó vagy rossz dolgokra fordítjuk-e azt az időt, amit az élettől kapunk.

Az isteni jelenlétet jelző Moses senkivel nem érintkezik, mégis van egy látszólagos kivétel ez alól: párbeszéde Amy Archer-rel az óra fogaskerekei között. A szürreális hatású helyszín ugyanakkor azt az érzetet kelti, hogy a „beszélgetés” csak az újságírónő gondolataiban zajlik, vagyis maga jött rá a vállalat igazgatótanácsának titkára. (Amely úgy is értelmezhető:  Isten vezette őt a megoldáshoz, hiszen a legnagyobb „órásmesterként” pontosan tudta, hová kell ennek a történetnek kilyukadnia.) A fináléban a megszokott felállástól eltérően nem a főhős és a főgonosz (Barnes vs. Mussburger) küzdenek egymással, hanem Moses és a főnök néma segédje, Aloysius (Harry Bugin – A nagy Lebowski, Minden gyanú felett). Ők tehát a Jó és a Rossz valódi megtestesítői.

Képek a filmből, 3. rész

Több ezer szónál

A nagy ugrás igazi különlegessége a történetmesélés formája, amelyet erőteljes vizuális megjelenítés jellemez. A Coen testvérek a világ egyik legjobb szakemberére, a kétszeres Oscar-díjas Roger Deakins operatőrre (1917, Blade Runner 2049, A Remény Rabjai) bízták e kihívással teli, nemes feladatot. A mester különösen figyelt arra, hogy a legfontosabb eseményeket, a humoros jeleneteket elsősorban ne a párbeszédek határozzák meg, hanem a kép és a koreográfia. Jó példa erre Norville és Amy ismerkedése egy kávézóban, amit mi a pult túloldalán ülő két idegen szemszögéből látjuk, és az ő beszélgetésüket halljuk, így a férfi és a nő mozgása, színészi játéka egy burleszk jelenetre emlékeztet. Ez egy szokatlan megoldás, mindemellett kiváló humorforrás. ahogy a két ismeretlen vendég párbeszéde is. Hasonlóan kívülálló jelenet Mussburger visszaemlékezése a szabónál készülő nadrágvarrásról. Megtudjuk belőle egyik fő jellemvonását, hogy zsugori, ami később csaknem a halálát is okozza.

Norville igazgatóvá válása olyan egyperces montázzsal van bemutatva, ahol a párbeszédek helyett a szereplők csak nevetnek. Az abszurdan humoros és szürreális hangulat már-már színpadias és kilóg a megszokott filmes dramaturg megoldások sorából. A monokróm tévé híradó jellegű, vagy az amatőr házi felvételek, illetve a végtelen hátterű álomjelenetek a semmi közepén kellően játékos ábrázolási módok felvonultatását – és a filmvilág előtti tisztelgést – fejezik ki, mégsem öncélúak: egy-egy apró üzenet mindig ott rejlik mögöttük.

A színészi játékra végig jellemző a némafilmek határozott, erőteljes, már-már túljátszott testmozgása, mimikája. A 30-as évek vígjátékaira jellemző gyors párbeszédeket, heves vitákat Jennifer Jason Leigh karakterének viselkedése demonstrálja a legszembetűnőbben. Norville együgyűsége és lassúsága pedig attól lesz „kontrasztos”, hogy környezetében állandóan hadarnak és ő már látványosan képtelen követni a pörgő eseményeket.

Még néhány technikai finomság

A film látványtervének és a design elemek irányadója art déco, a posztmodern, a futurizmus. Az új szereplők belépése, kulcstörténések és új jelenetek kezdőképei szinte egytől egyig középre komponált képek; legtöbbször a jelenet hangulatához passzoló fahrt mozgással (kocsizással) kiegészítve. Ezzel a megoldással mindig a lényegre vezeti a szemünket a kamera, és folyamatos mozgásban érezzük a sztorit. Ez még a lassabb, kevésbé látványos történéseknek is dinamikát ad. A Coen filmekben gyakran látjuk az eseményeket a szereplő szemszögéből. Ez a point of view perspektíva a felhőkarcolóról zuhanós jeleneteknél van használva, mindkétszer jó hosszú beállításokban, ezzel is alátámasztva a többször is elhangzó szimbolikus mondatot, mely szerint

“aki hamar a csúcsra ér, annak hosszú lesz az út lefelé.”

A külső helyszínek szürkés-kékes fakó színvilága tökéletesen érzékelteti a városi betondzsungel érzelemmentes világát. A folyamatos hajtást, a robotmunkát, a pénzhajhász nagy cégek felhőkarcolóinak ingerszegény környezetét. Az egyetlen színekben gazdag jelenet a film kulcsmomentumához kapcsolódik, így erőteljesen eltér az addigi hangulattól. A sokféle színben gyártott – és tényleg 1958-ban piacra dobott – hullahopp karika kiszínezi a várost, szimbolizálja, vizuálisan támogatja a főszereplők boldogságát és elégedettségét is. A film első kétharmadában nappali jelenetekben zajlanak az események, a szereplők számára legnehezebb részek viszont már éjszaka játszódnak, erős kontrasztú megvilágítással.

A kör közepén állva

Visszatérő képi (szimbolikus) elem a kör. Vonatkozik az órára, a hullahopp karikára és persze arra, hogy ki mire fókuszál: mit enged a körön belülre és mit tart azon kívül. Valakinek a karrier fontos, másnak a szerelem. Fontos történés az álláshirdetés helye az újságban, amire kör alakban folyt a kávé. Barnes találmányainak tervrajzai egyformának, köröknek tűnnek, pedig sokkal többet jelentenek annál. Lehet hullahopp karika, szívószál, frizbi: ha innen nézem, kör, ha onnan nézem, vonal. Senki nem érti, mit akar velük ez az együgyű ember, ez a senki, mégis: az ő fejében rejlik ott a csoda, a siker kulcsa.

A nagy ugrás

The Hudsucker Proxy, vígjáték, filmszatíra, 1994

Eszméletlenül bátor és nem mellesleg szórakoztató mese egy olyan világról, ami néha félelmetes hasonlóságokat mutat a miénkkel.

+ Látványorgia, operatőri bravúrok

+ Mesteri szövegkönyv

+ Tele van ötlettel

– Jennifer Jason Leigh játékát meg kell szokni

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

Aram Hacsaturján zeneszerző fülbemászó és érzelmes dallama kíséri végig a filmet:

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

60 éves Jim Carrey kanadai-amerikai színész, komikus, író és producer. A rendkívül energikus, úgynevezett „slapstick”-előadásairól ismert világsztár 1990-ben vált először ismertté (vagyis olyan humorstílussal, amely túlzó fizikai aktivitással jár és túllépi a normál...