Moulin Rouge! – Ennyi csak, mi tudható: szeretni kell és szeretve lenni jó

Idén 20 éve, hogy bemutatták Baz Luhrmann ikonikus musicaljét, a Moulin Rouge!-t Nicole Kidman és Ewan McGregor főszereplésével. Sikerét egyrészt a kiváló zenei betéteknek, az Oscar-díjjal is jutalmazott kosztümöknek, másrészt régi, jól bevált story-line nagyszabású, elragadó átültetésének köszönheti. Kupa Krisztina írása.

A Moulin Rouge! története egyszerű, már-már akár sablonosnak is mondható: a századfordulón vagyunk, Christian, a szegény költő (Ewan McGregor – Star Wars, Trainspotting, A sólyom végveszélyben) szerencsét próbál bohém Párizsban és összehozza a sors a Moulin Rouge vezető kurtizánjával, Satine-nal (az Oscar-díjas Nicole Kidman – Majd’ megdöglik érte, Az órák, Dogville). Satine-nak minden vágya kitörni a táncosnő szerepből, ünnepelt színésznő szeretne lenni, amit az érte rajongó Herceg (Richard Roxburgh – Van Helsing, Sanctum 3D, Mission: Impossible 2), a film antagonistája boldogan megadna neki. De hát mit lehet tenni, ha a kurtizán a költőt és nem a dúsgazdag herceget szereti, mégis szeretné megvalósítani az álmait?

A Moulin Rouge! nem pusztán musical: monumentális darab, színházi kavalkád, modern opera és látványos mozi egyben, amely magába szippant és 127 percen keresztül el sem ereszt. Kánkán-táncosnők, éneklő törpék, abszint-mámorban megjelenő zöld tündérek, hercegek, kurtizánok, álmodozók és nincstelenek nyüzsgő tömege, minden és mindenki: egyszerre giccses és magával ragadó, vidám és szomorú – de legfőképp szerethető – produkció. Barokkos, kaotikus, egyszerre túl sok – mégsem tudunk betelni vele: éppen olyan, mint amilyen az 1900-as évek elején a bohém Párizs is lehetett. Legalábbis a képzeletünkben.

A 2018-as téli olimpián a kanadai jégtáncos páros Tessa Virtue és Scott Moir két Mouline Rouge! válogatással ért fel a csúcsra és végül mind egyéniben, mind csapatban olimpiai bajnokok lettek.

De térjünk is át arra, amiért nekem a Moulin Rouge! annyira különleges: láthatunk benne Nirvana-ra kán-kánt táncoló kurtizánokat, Elton Johnt éneklő Ewan McGregort, a The Police-ra tangózó narkolepsziás kaszanovát – és ki nem emlékszik a film betétdalaként elhíresült Lady Marmalade-re, Christina Aguilera, Lil’ Kim, Mýa és Pink előadásában? A filmben mindössze egyetlen eredeti kompozíció szólal meg: Satine és Christian közös dala, a Come What May.

A dalok kiválasztása, elhelyezése tökéletesen segíti a produkciót: illeszkedik a sztorihoz, a helyszínekhez, a kosztümökhöz – így alkotva kerek egészet. Mégis, a Moulin Rouge! egyik legtámadhatóbb pontja a zenéhez köthető: a dalok csak a képi világgal működnek igazán, kevéssé választhatók le a filmről és önálló zenei válogatásként nem tudnak koherens egészet alkotni (ellentétben például Luhrmann Rómeó és Júliájának betétdalaival).

A Moulin Rouge! egy színes, tarka zenei élménybe borított szomorú, szívszaggató romantikus történet. Ahol a jó elnyeri a méltó jutalmát, hogy aztán végül térdre borulva zokogjon fájdalmában. Mert a film igazi üzenete – mely több ízben is felcsendül a történetben:

Ennyi csak, mi tudható: szeretni kell és szeretve lenni jó.