Ma ünnepli születésnapját a világ egyik leghíresebb DJ-je, akinek több tucatnyi dance-pop slágert köszönhetünk. David Guetta már a 80-as évek óta pörgeti a lemezeket, de saját szerzeménnyel csak 90-es években próbálkozott először.
Éppen 20 évvel ezelőtt robbant be a köztudatba a „Just a Little More Love” című dallal, majd 2000-es években óriási szerepet vállalt abban, hogy a 90-es évek progresszív house zenei világa és a lágyabb pop-os stílus egymásra találjon.
Az 1990-es évek közepén Guetta olyan híres párizsi klubokban játszott, mint a Rex, a Le Boy, a Folies Pigalle és a Le Centrale – utóbbinak ő lett a menedzsere is. Ekkor már saját alkotásaira is koncentrált, így született meg első kislemeze, a Nation Rap, de csak kicsit később, az amerikai house énekessel, Robert Owens-szel közös „Up & Away” című száma lett klubsláger.
A korábban már említett, 2001-es Just a Little More Love című dal indította be a szólókarrierjét, méghozzá annyira, hogy egy évvel később megjelent albumából már több mint 300 000 példányt adtak el. A „Love Don’t Let Me Go”, a „People Come People Go” és „Give Me Something” című dalok már jelezték, hogy David Guetta az egész dance-pop világot trónra fogja emelni: annyira fülbemászó nóták voltak és annyira lendületesek, hogy a közönséget egyszerűen magukkal ragadták – a szakmabeliek pedig szabályosan utánozni kezdték a stílusát.
A francia DJ 2003-ban kiadta a F*ck Me I’m Famous című válogatáslemezt, amely híres ibizai bulijáról kapta a nevét. Ez tartalmazta a „Just for One Day (Heroes)” című számot is, David Bowie „Heroes” című dalának remixét (mondani sem kell, mekkora sláger volt).
Guetta második albuma, a Guetta Blaster 2004-ben jelent meg. Négy kislemez jelent meg róla: Chris Willis közreműködésével a „Money” és a „Stay”, valamint a „The World Is Mine” és az „In Love With Myself” JD Davis közreműködésével. Ezek a dalok még azt a hamisítatlan „guettás” korszakot idézik, amire az új generáció talán kevésbé emlékszik, ugyanakkor átmenet is volt a többnyire „feat.”-re (más híres zenei előadókkal, pl. énekesekkel, rapperekkel való együttműködés) építő zenei korszak felé vezető úton.
A ma is aktív francia lemezlovas karrierje csúcsát nehéz volna időben elhelyezni, annyit mindenesetre kijelenthetünk, hogy 10 évvel ezelőtt a világ első számú DJ-jének számított mind a szakma, mind a szélesközönség megítélése szerint. Ezt többek között annak is köszönhette, hogy mindig tudott váltani: a 2000-es évek közepétől például már komoly hírességekkel összeállva hozott ki olyan slágereket, amik hangzásvilágukat tekintve még emlékeztettek a „guettás” szólamokra, de már egészen más irányba indultak el. Erre kiváló példa a Pop Life albumon található „Love is Gone” című dal, amit Chris Willis-szel sikerült tető alá hozni és nagyot durrant 2007-ben.
Hogy hol lesz ennek a vége? Ki tudja. Mindenesetre, David Guettát és az ő innovációs képességét, lendületességét ismerve egyáltalán nem kizárható, hogy vállalni fog még egy-két komolyabb stílusváltást a jövőben. Legyen is így. Isten éltesse!
Még több zene, még több sztár? Íme néhány a legnagyobbak közül:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
