A XXXII. nyári olimpiai játékok fényében a Retro Magazin utánajárt annak, hogy az 1980-as és 1990-es években készült videójátékok miként adták vissza a hangulatát a négyévente megrendezett sporteseményeknek.
Első hallásra ellentmondásosnak tűnhet, ha azt állítjuk, minden sportjáték közül az olimpia az egyik leghálásabb és egyben leghálátlanabb témát szolgáltatja a szoftverfejlesztők- és kiadók számára. Ennek oka mégis észszerű: tény, hogy a legkülönfélébb sportágak szimulációja nemcsak izgalmas, de változatosságot is garantáló kihívás, ami a fogyasztók felé már önmagában pozitív üzenetet hordoz. Ugyanakkor az is igaz – és az élet számtalan alkalommal bizonyította -, hogy a fejlesztőknek leginkább az irányíthatóság biztosításával gyűlik meg a baja. A sokszor pofonegyszerűnek tűnő mozgássorok kivitelezése játszhatatlanná képes tenni számos versenyszámot, néha egész szériákat. A következőkben megpróbáljuk értékelni két évtized fejlesztési eredményeit és kiválasztani közülük azon indulókat, akik tényleg méltóak a bajnoki címre.
Track & Field (1983, játéktermi):
Aranykor: a minimalizmus és élvezhetőség szimbiózisa
A 80-as évek lelkes mezőnye:
1983: Track & Field (Konami)
1984: Summer Games (Epyx)
1984: Hyper Sports (Konami)
1985: Summer Games II (Epyx)
1988: Konami ’88 (Konami)
1988: The Games: Summer Edition (Epyx)
Az 1980-as éveket mi más, mint a Konami uralta a sportjátékok és szimulációk terén, mondhatni, az olimpiai széria is e műhelyből „származik”. Ugyanakkor már ekkortájt látszott, hogy a lincenszekkel alaposan meggyűlt a baja a japán cégnek, így a „Track & Field” alternatív fantázianevet kellett valahogy meghonosítani, ami részben sikerült is, versenyhátrányt azonban később mégis elszenvedett. Próbálkoztak még a Hyper Sports fedőnevű projekttel is, ami annak ellenére tűnt el a sportszimulációk homályában, hogy jobban sikerült elődjénél.
Nagyon érdekes, hogy a két játék szinte együtt ad ki egy teljesértékű darabot, mivel a versenyszámok típusa igencsak különböző. Míg a Track & Field olyan sportágakat mutat fel, mint a futás és gátfutás, távolugrás és magasugrás, gerelyhajítás és kalapácsvetés, addig a Hyper Sportsban találjuk többek közt az úszás és lovaglás, a lövészet és íjászat, a súlyemelés és rúdugrás számokat. A készítők a kétgombos megoldás maximális kihasználtságát preferálták, így meg kell szokni az irányítást, mert még egy egyszerűnek tűnő versenyszámot sem lehet pusztán heves nyomogatással végigtolni (ahogy az később monotonná, unalmassá tesz számos olimpiás videójátékot), hanem koncentrálni kell például a sportoló légzésére, az ugrás, tolás, vagy lökés pillanatára stb.
Summer Games II (1985, C64):
E korszak elsősorban az újszerűséggel vitte sikerre az ilyen és hasonló (olimpiai) témájú játékokat, hiszen a korábbi hardveres háttér még nem tette lehetővé, hogy ennyire összetett, gyors, grafikai téren is színvonalasnak mondható szimulációkkal kedveskedjenek a fejlesztők a nagyérdeműnek. Óriási szerephez jutottak (végre) az otthoni gépek, konzolok is és az Ataritól az első Nintendón át az Amigáig egyre több platform otthont tudott adni a nagy sporteseménynek. A Konami látható dominanciája ellenére, minden idők egyik legjobb Commodore 64 sportjátéka mégsem tőlük származik, hanem az amerikai Epyx jóvoltából került piacra, Summer Games címen. A csakhamar második részt is – és új sportágak bemutatását – megélt üdvöske más gépeken ugyan kevésbé szerepelt jól, tény, hogy a kompetitív többjátékos móddal és a joystickes irányítás parádés megoldásával egy életre belopta magát a C64-fanok szívébe, én azonban külön méltatnám az ügyes 3D-s megoldásokat is (The Games – Summer Edition), amit 8 bites rendszerekből kihozni nem kis teljesítmény.
The Games: Summer Edition (1988, Amiga):
A dobogó alsó fokán: a 90-es évek útkeresése
Akik a 90-es években versenyben voltak:
1992: Olympic Gold (Tiertex Design Studios)
1992: The Games: Summer Edition (Accolade)
1992: Gold Medal Challenge ’92 (Capcom)
1996: Olympic Summer Games (Tiertex Design Studios – Silicon Dreams Studio)
1996: International Track & Field (Konami)
Az 1990-es évek olimpiai témájú videójátékai elsősorban a kiforratlan 3D-technológia kellemetlen hatásaitól szenvedtek. Bármennyire fájó ezt kimondani, az innováció és az új szereplők megjelenése a piacon nem tudták emelni a mezőny teljesítményének színvonalát. A Tiertex Design Studios munkái ennek iskolapéldái. A brit cég amilyen komoly figyelmet fordított a linceszek rendezésére (és ennek megvolt a maga marketing-potenciálja), annyira nem vette a lapot, hogy a fejlesztések terén is fel kellene mutatnia valamit. Szinte egészen döbbenetes, hogy az 1992-es barcelonai után az 1996-os atlantai olimpia apropóján kihozott sportjáték is hasonló (alacsony) színvonalú grafikai megoldásokkal és monotonitással operált. Az eleinte csak Sega platformokra fejlesztett Olympic Gold projekt mellé pedig még a Coca Cola is beállt szponzornak.
Olympic Gold (1992, Sega Mega Drive / Genesis):
Miután az Epyx kiszállt az olimpiai videójátékok világából, a stafétát az Accolade vette át a már ismert The Games: Summer Edition brand tekintetében. Ez a 90-es évek eleji váltás egyben a széria búcsúját is jelentette, pedig a maga a játék egyáltalán nem sikerült rosszul (igaz, a forradalmi fejlesztések is elmaradtak). Hasonlóan járt a japán Capcom is, amikor kiadta a már önmagában is túl bonyolult nevű Gold Medal Challenge ’92 című darabot, majd szépen megbuktatta – igaz, az egészen bizarr vizuális megoldások láttán könnyen belátható, miért nem szerette a közönség. (Persze lehet, hogy a 2000-es évek Super Mario és Sonic fémjelezte sportjátékokhoz valóban jó alapanyagnak bizonyult.)
Ezt az évtizedet (is) a Konami mentette meg. 1996-ban debütált az International Track & Field, ami már igazán méltónak bizonyult a kor követelményeihez, sőt: a 3D-korszak igazi zászlóshajójaként úszott be a sportjátékok világába. Megoldásai nemcsak gyönyörűek voltak, de saját pörgős tempója, újszerűsége és persze irányíthatósága is izgalmassá tette. A kameraállások, a kommentátor és közönséghangok mind nagyot dobtak rajta és egészen élethűvé varázsolták azt az atmoszférát, amit teremtett. Üröm az örömben, hogy e forradalmi játékot akkoriban csak a játéktermi gépek, no meg a Playstation bírta el…
International Track & Field (1996, PS1):
Ezredforduló: a bajnokok magukra találtak
A 2000-es olimpia sztárjai:
Sydney 2000 (Eidos Interactive)
International Track & Field 2000 (Konami)
Megérkeztünk a 2000-es évekhez. Bő húsz esztendő tapasztalata és persze a technológiai színvonal immár világossá tette, mit lehet és mit érdemes kihozni a sportjátékokból. No meg azt is, hogy kinek van még egyáltalán keresnivalója a pályán. Nem volt kérdés, hogy a Konami céggel továbbra is számolni kell. A japán csapat az International Track & Field 2000-vel nagyon okosan „bevárta” a Playstation 2-t (a nagysikerű konzol a nyugati világban csak az év második felében debütált), vagyis a nyári nyitányt csak a Nintendo 64-verzió élte meg.
Sidney 2000 (2000, Dreamcast):
Szerencsésen alakult ez az időzítés, mert az olimpiának helyszínt biztosító Sydney (Föld déli félteke) miatt a sportesemény csak szeptember közepén indult, másrészt a konkurencia is hasonlóan tervezett. Ekkorra már csak a brit Eidos Interactive volt számba vehető versenytárs – ennek ellenére egészen jól fel tudott nőni a feladathoz. Bár Sydney 2000 című játéka nem minden platformon jeleskedett (a Dreamcast és PS-verziók leszerepeltek, az N64 és Game Boy projektet pedig teljes egészében lelőtték), a PC-verzió alaposan megszorongatta a japán bajnokot. Mindamellett, hogy látvány tekintetében simán partiban volt Track & Field 2000-rel (sőt!), itt érződött igazán, hogy a személyi számítógépekben rejlő potenciál (hardver, perifériák) óriási. A kameraállások egyre kevésbé fixáltak, az irányítás egyre inkább „kézre áll” és nem elhanyagolható, hogy a hangulat megteremtését egy pezsgőbb, átvezető videókkal színesített, a feliratokra, a stílusra rendkívül odafigyelő struktúra biztosította.
International Track & Field 2000 (2000, PS2):
A Konami természetesen meg tudta tartani vezető pozícióját a konzolok világában és tényleg szépen szerepelt a Track & Field (mint mindig), ráadásul nagyon jól alkalmazta a játéktermekben már tökélyre vitt irányítási trükköket (a gimnasztika sportágnál látszik ez igazán, ahol a különb9öző versenyszámokban mindenféle mozgáskombinációt kell alkalmaznunk a kontroller mozgatásával). Az Eidos üdvöskéje, a Sydney 2000 azonban komoly ellenfélnek bizonyult és ma már tudjuk, hogy ez a két videójáték nemhogy gyengítette volna egymást, de együtt adott lendületet az elmúlt bő 20 esztendő fejlesztéseihez.
Olimpiai témájú videójátékok
1983 – 2000
Ilyen nincs és mégis van.
+ Egyre több versenyszám
+ A legtöbbjük visszaad valamit az olimpia hangulatából
– Irányíthatóság tekintetében nem mind arany, ami fénylik
– Nem túl hosszú szavatosságú játékok
- Konami (Track & Field sorozat)
- Epyx (Summer Games I-II)
- Eidos Interactive (Sydney 2000)
- Accolade (The Games: Summer Edition)
- Tiertex (Olympic Summer Games)
- Capcom (Gold Medal Challenge ’92)
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.