Az induló labdarúgó-Európa-bajnokság fényében a Retro Magazin utánajárt annak, hogy milyen, a témához kapcsolódó videójátékok tündököltek a piacon az 1990-es és 2000-es években.
A fociláz már a kezdetek kezdete óta elkapta a játéktermi és otthoni videójátékok világát is, így például a 80-as években sokan „járultak” az árkádok sötét magányába, hogy lelkesen nekiugorjanak a virtuális ellenfél csapatának és joysticket nem kímélve szórják meg gólokkal annak kapuját. Ebben az időszakban jellemzően a labdarúgó világbajnokságok – mint kapóra jött események – domináltak, a 90-es évek elejére azonban több játékgyártó is felismerte, hogy az évről évre jelentős fejlesztéseket felmutató programozó csapatok munkájának köszönhetően immár gyakrabban is elő lehetne hozakodni egy-egy focis game-mel.
Annak ellenére, hogy a 2D-s, illetve 2,5D-s megoldások egészen a 90-es évek közepéig tartották magukat (gondoljunk itt nyugodtan az EA Sports, a Konami, vagy a Sensible Software maradi viselkedésére), a közönség nem zavartatta magát különösebben amiatt, hogy a látványvilágot illetően szinte megállt az idő. Ennek egyik ékes példája az 1992-es Eb apropóján készült European Championship 1992, ami finoman szólva sem tudott egyetlen pixelnyi újdonságot csempészni az aktuálisan futó mezőnybe, a címválasztás mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy komoly bevételekkel boldogítsa gazdáját, az Elite Systems vállalatot. (És tegyük hozzá: ez az első, hivatalosan is elismert Eb-s videójáték.)
Az igényes játékos-társadalom legnagyobb szerencséjére, a Gremlin Interactive hamarosan forradalmi lépésre szánta el magát és 1995-ben, az első igazi 3D-s fociszimulátorként piacra dobta az Actua Soccert . S bár a konkurencia elég hamar beérte – majd jól le is körözte, lásd: EA Sports és Konami -, azért az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokság licenszének megszerzése és az angol sportkommentátor-legenda, Barry Davies leigazolása óriási húzás volt. Lényegében ugyanazzal a technológiával – természetesen az ezernyi vicces hiba kijavításával -, egy kicsit újra fazonírozva könnyedén meg lehetett ismételni az egy évvel korábbi sikereket. Így született meg az UEFA Euro 96 England:
Az új évezred új birodalom felépülését jelentette a futballszimulátorok világában is. Az 1998-ra már egyértelműen teret hódított Electronic Arts (divíziója az EA Sports) a FIFA sorozattal lényegében letarolta a mezőnyt, a Konami forradalmi gyermeke, a Pro Evolution Soccer pedig ekkor még csak gondolat volt. Ezúttal az EA ragadhatta hát magához az UEFA licenszét és jöhetett ki az Euro 2000-rel, a belga-holland rendezésű Eb hivatalos videójátékával.
A debütálásnak nem volt túl jó visszhangja szakmai körökben, elsősorban azt rótták fel a kanadai fejlesztőknek, hogy a FIFA 2000-hez képest gyakorlatilag semmiféle újdonságot nem voltak képesek felmutatni (a címe ne tévesszen meg senkit: 1999-es projektről van szó!). Sőt, a játékmenet még lassúbbá is vált, PC-n pedig az akkor átlagos hardver használata mellett kifejezetten szaggatott. A menedzsment ugyanakkor okosan átvette a Gremlin korábbi taktikáját és leszerződtette a zenei alapok biztosításához Paul Oakenfold sztár DJ-t, kommentátornak pedig John Motsont és Mark Lawrensont.
Az UEFA Euro 2000 (PS1):
Óriásit javított az Eb-játékok renoméján az EA, ahogyan kezelte a következő, vagyis 4 évvel későbbi projektjét. Az UEFA Euro 2004 már pontosan olyan színvonalat képviselt, amit a lelkes, focira éhes közönség és a gyakran fanyalgó, ám e téren általában igazságosan szigorú szakújságírói plénum elvárt tőle. A játék mindhárom platformon (PC, PS2 és Xbox) hasonló teljesítményt nyújtott. Mind küllemét, mind mozgását és irányíthatóságát tekintve jelesre vizsgázott, sőt, a szerződtetett kommentátorok korábbiakhoz képest sokkal választékosabb szókincsét külön dicsérték (John Motson munkáját ezúttal Ally McCoist, korábbi skót futballista segítette).
Az UEFA Euro 2004 (PS2):
Utolsó versenyzőnk, az UEFA Euro 2008 a videójátékok sokadik fejlesztési hullámának egyik első-utolsó darabja, vagyis egy átmeneti időszak képviselője – ami látszik is rajta. Elmondható róla, hogy készítői egyértelműen az újgenerációs konzolokra (PS3, Xbox360) fókuszáltak, így a PC-s, illetve PS2-s verziók a lehetőségekhez mérten kissé elhanyagoltak lettek. Utóbbiról azért elmondható, hogy a játékmenet kifejezetten élvezetes és tulajdonképpen nem is nagyon várhattunk többet az EA-től, mint hogy hozza ki az akkor már old-schoolnak számító gépből a maximumot.
A Playstation 2-s Euro 2008-ra jellemző a „nagyokhoz” képest jelentősen “butított” grafika, de még nagyobb gond az alig észrevehető különbözőség a FIFA 2007-től. Elmondható ugyanakkor, hogy a poligonok élei nagyon szépen le lettek simítva, így vizuálisan mégis minőségibb élményt nyújt és a játék dinamikájáról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni (ellentétben a jóval kevésbé élvezhető számítógépes verzióval).
Az UEFA Euro 2008 (PS2):
Összegezzünk. Minden eddigi Eb-s játékról szinte ordít, hogy „melléktermékként” kezelték őket, ami valljuk be, nemcsak csalódást keltő, de kifejezetten unfair lépés egy-egy olyan kiadótól, ami rácsap az igencsak értékes UEFA-licenszre. A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság névhasználati jogai például a Konaminál biztosan jobb kezekben lettek volna (a Pro Evolution Soccer akkortájt nagyon meggyőző színvonalat képviselt).
De nem volna illő kizárólag az EA Sports nyakába varrni a históriát, hiszen ezt a „rókabőr lehúzós” módszert már elődei is alkalmazták, szóval nyugodtan szummázhatjuk: nem játszottunk még olyan Eb-s videójátékkal, ami a virtuális futball-forradalom kitörésének esélyét hordozta volna magában. A korrektség kedvéért ugyanakkor tegyük hozzá: ha másra nem, arra mindenképpen jók ezek a négyévenkénti sorozatok, hogy az aktuálisan futó technológia gyermekbetegségeit kijavítsák. Tekinthetjük őket tehát az aktuális FIFA-k és egyebek patch-elt változatainak.
A labdarúgó-Európa-bajnokság hivatalos videójátékai
Elite / Gremlin / EA Sports, 1992 – 2008
Fociból sosem elég.
+ Az Eb-hangulatot fokozzák
+ Korábbi hibák javítása
– Innováció szinte semmi
– Platformok közötti színvonalkülönbség
- European Championship 1992
- UEFA Euro 96 England
- UEFA Euro 2000
- UEFA Euro 2004
- UEFA Euro 2008
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek

A filmzene titánja – John Williams
90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...

Exhumed – A múmia áldásos átka
A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Duck Hunt – A közönségvadász
Ma már evidenciának tekintjük, hogy a Nintendót Shigeru Miyamoto játéktervező mesterművei, így a Donkey Kong, Popeye, Zelda és persze Super Mario tette naggyá a 80-as években; pedig volt egy olyan szereplője is a sikerszériának, ami a játékmenetet tekintve kilógott...