Actua Soccer – Pályára lép a poligonválogatott

1995-ben debütált a videójátékok piacán az egyik első „igazi” háromdimenziós fociszimulátor, az Actua Soccer. A FIFA egykori konkurense nemcsak technikai innovációjával, de hemzsegő hibáival is felhívta magára a közönség figyelmét. Mi azonban nem ennek ellenére, hanem ezért szerettük.

A humornak mindenhol helye van és akkor csattan a poén a legjobban, ha azt is meglepi, aki előidézi. Pontosan ezt történt a Gremlin Interactive fejlesztői műhelyében, amely a kilencvenes évek elején még felülnézetes, oldalra szkrollozós, parallax-technikás és izometrikus térben rajzolt játékokat készített (HeroQuest, Space Crusade, Top Gear, Desert Strike – utóbbi egy népszerű háborús szimulátor, kritikája itt olvasható a Retro Magazinban).

A sikerszériát megélt Premier Manager futballmenedzser-szimulátorokat is ők jegyzik, amik tartalmukkal és nem látványosságukkal hódítottak. Nagyjából ennyi közük volt tehát a focihoz – ami első pillantásra nem túl acélos, valljuk be -, de gondoltak egy nagyot és beszálltak abba a versenybe, amit lényegében a Konami, a Sensible és az EA Sports csapatai uraltak (játéktermi szinten pedig a Sega).

A papírmasék alkonya

Az Actua Soccer egyik legnagyobb fegyvere az időzítés volt. Bár a fejlesztők számos játék esetében kísérleteztek poligonos, vagyis sokszögekkel való operálással és a textúrázás alkalmazása is kezdett elmozdulni az élethűbb, igazi 3D élmény irányába, jónéhány kategória esetében ezek az innovatív megoldások csak késéssel honosodtak meg. Gondoljunk bele: ha a Gremlin nem dobja be a követ a pocsolyába és nem áll elő ezzel a játékkal, sőt, ha nem folytat olyan nyomulós marketingkampányt Nagy-Britanniában, mint amilyet egyébként csinált; akkor az EA Sports (FIFA-felelős) és társai köszönik szépen: néhány évig még elvannak az „ál-háromdimenziós” szériákkal. Azok ugyanis kiforrott, pörgős, jól irányítható, szépen rajzolt és egyre jobban animált darabok voltak, szó se róla (lásd: FIFA 96 óriási sikerét).

Jött tehát a sheffieldi videójátékkészítő gárda (a Gremlin egy észak-angliai cég) és jó nagyot rúgott a lasztiba – ebben pedig a helyi nagy futballklub játékosai is (tanácsokkal) segítették. A Sheffield Wednesday három ikonja: Chris Woods, Graham Hyde és Andy Sinton nemcsak lélekben, testben is a fejlesztők rendelkezésére állt; így az ő mozgásuk lett modellezve motion capture-technikával. Az eredmény magáért beszélt.

A csapat persze nagyot vállalt a meglehetősen újszerű és drága eljárással, így a játék tartalmi részéből kellett jelentősen visszavenni ahhoz, hogy gazdaságosan és gyorsan piacra lehessen bocsátani a terméket. Az Actua Soccer kizárólag nemzeti csapatokat tartalmazott – szám szerint 44-et -, de félreértés ne essék: nem az adatbázisok feltöltése, hanem a licensz volt az, ami csillagászati magasságokba emelhette volna az árakat, ezért a Gremlin nem kockáztatott klubcsapatok bevonásával. Két évvel később azért sikerült ezt az akadályt is sikerrel venni és a Club Edition alcímet viselő epizóddal angol Premier League-csapatokkal is kiegészíteni a palettát.

A hibái az erényei

Hogy milyen maga a játék? A fentiekből azt gondolhatnánk, hogy letaglózó, hogy mindent elsöprő, hogy az EA Sports meg is rendelte magának a koporsót. Nos, az élet ennél mókásabb volt már akkor is. A Gremlin Interactive gyermeke ugyanis éppen gyermekbetegségei miatt nem tudott felnőtté válni, így a konkurenciának elegendő volt egy röpke esztendő, hogy behozza a technikai lemaradást. Addig pedig a 2D-s spritekhez szokott közönség elvolt a FIFA 96-tal.

Az Actua Soccerrel játszani olyan, mint az Eurosport televíziós csatorna évvégi bakiparádéját nézni: amikor az ünnepek alatt nem történik semmi, ami a sportrajongókat lázban tartaná, akkor is találnak maguknak való szórakozást. Többségüknek esze ágában sincs visszanézni még a legnagyobb rangadókat sem; annál inkább olyan jelenteket, amelyek utólag – immár tét, izgalom és bosszankodás nélkül – színesebbé teszik emlékeiket.

Actua Soccer a gyakorlatban:

A bug-trófeát magabiztosan gyűjtötte be

Hiszen ki ne imádná azt a jelenetet, amikor a kapus a már megfogott labdát egyszer csak kiejti a kezéből és az egyenesen a hálóban köt ki? Vagy azt, amikor a csatár megindul az ellenfél kapuja felé, majd rárúgja a lasztit, ami azonban hirtelen felröppen a magasba és átkerül a saját térfélre – az eredmény: öngól?

Amikor gyengéden rúgjuk meg a labdát és az ellenfél kapusa tétlenül nézi, hogy az lassan elgurul a gólvonalig, kötényt adva neki – ő pedig utólag vetődik egy nagyot a levegőbe? Amikor kézből történne a kirúgás, de ha közel visszük a játékosunkat a hálóőrhöz, az kiejti a kezéből a labdát és besétálhatunk vele a kapuba? Amikor eleresztünk egy izmos lövést, a kapus gyönyörűen elvetődik (egyenesen be a kapuba, szó szerint) és védi; majd jó lesipuskás módjára a kipattanó labdára mennénk, de már feleslegesen, mert a játékvezető int, hogy gól, középkezdés?

Vagy amikor a bíró lest ítél – így következhet egy szögletrúgás?(!) Amikor bedobás következik a 16-os vonalában és a játékos „szögletre” dobja a labdát? Amikor úgy felrúgják az ellenfél játékosát, hogy a labda szó szerint a levegőben marad (és ott lebeg tovább)? Esetleg az a Benny Hill Show, amikor vezetjük a labdát, a velünk futó csapattársak és minket üldöző ellenfelek pedig összeakadnak és egymás hegyén-hátán fetrengenek?

Ezeket az élményeket egyszerűen nem lehet megfizetni. Minden másra pedig ott a FIFA.

Olvasna még sportjátékokról? Figyelmébe ajánljuk ezeket:

Az első Foci-Eb témájú videójátékok

Buggy Boy

Virtua Tennis