1992-ben jelent meg egy egészen szokatlan és lenyűgöző platform videójáték a piacon, méghozzá a világhírű magyar cég, a Novotrade gondozásában. A tengerek világába elkalauzoló Ecco the Dolphin elsőként Sega Mega Drive-on (Genesisen)  debütált és igazi bestsellerhez méltó pályát úszo…akarom mondani, futott be: minden idők egyik legnagyobb példányszámban értékesített kis csodája lett a konzolon – s így természetesen folytatásokért is kiáltott.

Az első verzió producere Ed Annunziata, akinek specialitása volt különös teremtmények főszereplésével készült akciójátékok és szimulátorok menedzselése, így ő felelt anno a Jurassic Park, a Kolibri, a Chakan, a Cyborg Justice, a Mort the Chicken, a Dungeons & Dragons, a Three Dirty Dwarves, sőt a Spider-Man, valamint a Batman & Robin projektekért is. Ezek a címek főleg a 90-es évek gamerei körében lehetnek ismerősek. De gyorsan említsük meg Szenttornyai László és Mérő László nevét is, akikben az Ecco the Dolphin játék tervezőit tisztelhetjük és akik számos magyar munkatársukkal egyetemben fejlesztették szinte a tökéletességig ezt a remekművet.

A felszín alatti izgalmak

A kornak megfelelően, az első epizód kétdimenziós játékmódot tett lehetővé, azonban a parallax-technikának köszönhetően olyan élményben van részünk, mintha delfinünk tényleg szabadon úszna egy hatalmas kiterjedésű óceánban. Azért ne gondoljuk, hogy céltalanul fogunk bolyongani a végtelen kékségben: a készítők a szabad mozgást sziklaperemekkel, korallzátonyokkal, elsüllyedt város romjaival és futurisztikus objektumokkal egyaránt lehatárolták, sőt, néha olyan sok minden jön be a képbe (tárgyak, cápák, halrajok és egyéb élőlények), mint egy korabeli akváriumos képernyővédő használatakor, amikor mindent bekapcsolunk.

Az Ecco the Dolphin stílusa egyébként nem teljesen forradalmi: amikor kipróbáltam, rögtön az 1988-as Scuba Kidz című játék ugrott be, amit még Commodore 64-re (és Spektrumra) fejlesztettek és ott egy búvárral kellett végig verekedni magunkat sekély tengeri övezetek veszélyekkel teli világában (klausztrofóbiásoknak nem ajánlott darab). Palackorrú barátunk természetesen sokkal színesebb és változatosabb környezetben és némileg hasonló, mégis akciódúsabb játékmenettel fog megbirkózni a különféle akadályokkal – amiket nem is lesz könnyű legyűrni. Itt van rögtön az óriási játéktér adta kihívás: a terep valóságos labirintus és bizony nemcsak ügyesség, de türelem sem árt a játékos részéről, hogy végül megtalálja a kiutat.

Megint csak a Scuba Kidz-rokonságra utalva, itt is figyelni kell arra, hogy a delfin is tüdővel lélegzik, szóval gyakran fel kell jönnie a felszínre levegőért. Ez különösen olyan helyeken okozhat problémát, ahol barlangokban, üregekben, romok között vagy roncsokban kell úszni és ha bent ragadunk vagy eltévedünk, kedvencünk csúnya fulladásos halállal végzi. Azért így is elég masszív egyedről van szó: a terepen található szinte összes élőlényt megtámadhatjuk, méghozzá kétféle módon: hirtelen felgyorsulva meglökhetjük, vagy hangkibocsátás segítségével is ártalmatlaníthatjuk őket. Utóbbinak jelentősége van a kommunikációban is, hiszen nemcsak ellenségekkel, de barátokkal is találkozhatunk a kalandok során.

Ami komolyan inspirálhatta a készítőket, az 1988-as Scuba Kidz:

Mit akar itt ez a vizesnyolcas?

A készítők megpróbáltak valamiféle történet köré építeni ezt a „delfin-szimulátort”, és meg kell mondjam, egész fantáziadús szkriptet sikerült letenniük az asztalra. Nyilván fontos cél lehetett, hogy többféle, egymástól grafikailag jelentősen eltérő pályát lehessen majd építeni, vagyis indokot kellett találni arra, hogy Ecco miért utazik a Föld (és ég – spoiler!) különböző pontjaira. Arra is rájöttek, hogy egy science fiction megoldással nemcsak térben, de időben is ki lehet terjeszteni a dimenziókat – így a dinoszauruszok kora, az ősóceán világa is képbe került. No, de lássuk akkor, milyen kalandba is csöppenünk bele.

Ecco, a palackorrú delfin boldogan és gyanútlanul játszadozik barátaival a tengerben, akikkel azon versengenek, ki tud magasabbra ugrani a vízfelszínről. Ekkor borzalmas tragédia történik: egy hirtelen vihar és valamiféle óriás vízcsepp képződik a levegőben és magába szippant szinte mindenkit; egyedül főhősünk marad életben az öbölben. Ecco ijedten menekül el a helyszínről és kisvártatva barátokba botlik, így egy kardszárnyú delfin ismerősébe, aki elmondja neki, hogy nem ez az első eset: a vihart az egész óceánban káoszt okoz, de nem tudják, honnan jön és miért. Az orka azt javasolja főhősünknek, hogy utazzon az Északi-sarkra és találkozzon a “Nagy Kékkel”, egy ősi bálnával, akit kora és bölcsessége miatt a tengeri élet tisztel és aki képes magyarázatot adni a történtekre.

Igazából itt kezdődik el a mi kalandunk és ahogy haladunk az óriás felé, úgy fog majd változni a klíma és a terep is – benne az élőlényekkel és a kihívásokkal. Számtalan feladvány várja Eccót, kulcsokat kell keresnie különböző átjárókhoz, élő és élettelen eszközöket kell terelgetni, hogy akadályokat mozdítson el és persze el kell kerülnie a veszélyes helyeket, ahol cápák, óriáspolipok és hatalmas férgek leselkednek rá.

A „Nagy Kékkel” való találkozó persze csak a kezdet: a sekély, majd hideg tengeri terepet mélytengeri barlangrendszer követi, ahol a bölcs tanácsára Eccónak meg kell találnia Asteritát, a Föld legrégebbi életformáját (olyan, mint egy óriási DNS). Megdöbbenésére, ennek az orákulumnak a testéből néhány gömb hiányzik, ami hatalmát teljessé teszi (így egyelőre nem tud mit tenni a viharral szemben). Asterita azt mondja Eccónak, hogy menjen Atlantisz város elsüllyedt romjaihoz, ahol az atlantisziak által otthagyott időgéppel megkeresheti az elveszett gömböket.

A Földön nem él ilyen

Ecco itt fogja felfedezni az ókori könyvtárat, amely tele van furcsa karakterjelekkel és információkkal teli óriási kristályokkal. Ecco itt tudja meg a viharok valódi okát: egy „Vortex” nevű idegen faj, amely egykor háborút vívott az atlantisziakkal – és meg is nyerte azt, ezért süllyedt el a városállam -, azonban elvesztette az élelmiszertermelés képességét. Így 500 évente megjelenik a bolygón, és örvény-technológiájával egyszerűen szüretelni kezd a Föld vizeiből.

Eccónak egy itt található időgép segítségével 55 millió évet kell visszautaznia a Föld múltjába, megtalálja a még egyben lévő Asteritát. Meg is találja, az azonban azonnal megtámadja, mivel nem tudja, hogy egy oldalon állnak. Eccónak végül sikerül elvennie a „tartozékot” és egy időportál segítségével visszautaznia a jelenbe. Miután megkapta a  hiányzó gömböt, az Asterita speciális erővel ruházza fel, hogy szonárját halálos fegyverként használhassa a Vortex ellen, valamint a víz alatti lélegzés és az elveszett egészség lassú regenerálásának képességét is megkapja.

Az Asterita arra utasítja, hogy az időgép segítségével utazzon vissza az időben a betakarítás órájáig. Ecco az örvényen keresztül a világűrben találja magát, vagyis őt is felszippantotta egy óriási űrhajó, az idegenek bázisa. Itt fog eljutni az Vortex királynőhöz és megküzd vele, majd kiszabadítja delfin barátait is.

Nem ússzuk meg szárazon

Ez tehát az Ecco the Dolphin című videójáték története, ami azt gondolom, színvonalában simán fellép egy-egy fantasy film vagy sci-fi szintjére. Egészen parádés kis animációs mozit lehetne faragni belőle, szóval ki tudja, mit hoz a jövő (csak Uwe Boll kezébe ne kerüljön!).

Technikailag viszont tényleg sokan láttak fantáziát a produkcióban. Egyrészt az 1992-ben fejlesztett, akkor még 2D-s megoldást néhány évvel később komoly 3 dimenziós látványorgiává fejlesztették, s így a folytatásokban még nagyobb lett a mozgástér és még jobban beszippantja a játékost a tenger lenyűgöző világa. És hogy lehet ezt még fokozni? Nos, mintegy két évvel ezelőtt, „Jupiter & Mars” címmel gyakorlatilag egy Ecco-klón készült Playstation 4 VR-re és bár a készítők azt nyilatkozták ról, hogy néhány konzultáción kívül nem volt több köze hozzá a fent már említett Ed Annunziata producernek, egyszerűen tagadhatatlan a folytonos áthallás a produkciók között.

Egy szó, mint száz: a delfin-láznak koránt sincs vége. Ezeket a gyönyörű állatokat nemcsak ábrázolni és mozgatni oly hálás feladat, de az a környezet, amiben élnek, tulajdonképpen egy vizes GTA-nak tekinthető, legalábbis játéktervezői szemüvegen át: óriási, nyílt világ generálható, ahol rengeteg szereplő mozog egyszerre; a főszereplő szabadon mozog és küldetéséket old meg; mindeközben interakcióba lép, harcol, rombol, vagy objektumokat hoz-visz szerteszét. Az Ecco the Dolphin már majd’ 30 évvel ezelőtt megcsinálta a tutit és népszerűségére való tekintettel nem kis szerepe volt abban, hogy a 90-es évek programozói tovább gondolják az ott bemutatott ötleteket.

Ecco the Dolphin

Novotrade International, 2,5D platform videójáték, 1992

Szabadítsátok ki Eccót!

+ Lenyűgöző és változatos világ

+ Izgalmas történet

– Könnyű eltévedni a terepen

– Néhány feladvány nagyon nem egyértelmű

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

Az Ecco the Dolphin végigjátszása:

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

Az utánozhatatlan utánzó – Jim Carrey

60 éves Jim Carrey kanadai-amerikai színész, komikus, író és producer. A rendkívül energikus, úgynevezett „slapstick”-előadásairól ismert világsztár 1990-ben vált először ismertté (vagyis olyan humorstílussal, amely túlzó fizikai aktivitással jár és túllépi a normál...