Az 1996-ban megjelent valós idejű stratégia a német Blue Byte Software műhelyéből származott, és méltó folytatása lett két évvel korábbi elődjének. A világsikert aratott utód már nem floppys, hanem CD-s játékként debütált és a hagyományos küldetések mellett egyszerű skirmish-, és multiplayer módot is biztosított– sőt, mindezek mellett saját pályát is készíthettünk a map editor segítségével.

Aki a Settlers I játékmenetét ismerte, annak az irányítás nem okozhatott nehézséget a második epizódban sem, ellenben az új belépőknek sem kellett aggódniuk, mivel az első részből kimaradt oktatómód itt már megtalálható. Az összesen tíz kampány nyitó küldetése maga a tutorial, aki viszont ezt nem akarja kijátszani, az rögtön kezdhet a második pályával is. Kimondottan szórakoztató, amikor romos katonai épületeket találunk, és azok alapján tanuljuk meg az őrtorony vagy az erőd építésének praktikáját. A núbiaiaktól leshetjük el a katapult építésének; a vikingektől, pontosabban Eriktől (hmmm, fantáziadús…) pedig a hajóépítés tudományát. Nagyon szimpatikus, ahogy a játék fogja a kezünk és végig vezet minket, emellett szépen fokozatosan lesz egyre nehezebb. Ezek miatt nincs sem elveszettség érzése, sem pedig a szobánkból kihallatszó „mocskos gép…” felkiáltás.

Képek a játékból, 1. rész

A Settlers II elődjéhez képest rengeteget fejlődött: ami jó volt, megtartották, ami hiányzott, beletették. A játék logikája nem változott, de kiforrottabb lett. A cél továbbra is úthálózat építése, katonai épületekkel való terjeszkedés, nyersanyagok kitermelése, gazdaság kiépítése. Az első részben megismert nyersanyagok mind maradtak, viszont a finomított arany helyett már aranyérméket verethetünk. Némi változást jelent, hogy szükség van vízre, amit kútépítésből nyerhetünk. A víz a kenyérsütéshez, illetve a malac- és szamárfarmokhoz kell, valamint a katonákhoz nem elég a fegyver, mert a srácok a sört is maguknak követelik, ami pedig gabona és víz édes nászából születik. A hadsereg fejlődése sokkal jobban követhető, emellett jól kijön a különbség a tábornok és a közlegény között: nemcsak több élettel rendelkezik legelitebb egységünk (3 helyett 7), hanem jobban is harcol (pl.: ugró csapások – valószínűleg innen leshette el a technikát Brad Pitt a Trója című filmben). Ezen felül új egység a szamár, amit nem lehet megenni, viszont felgyorsítja a szállítást.

Még nem is szóltam az egyik legizgalmasabb újdonságról, a hajózásról, pedig néhány pályán erre is van lehetőség. A 4. küldetésben például az egyik nyersanyagból hiány van, ezért hajóácsot és kikötőt építve kell eljutnunk más szigetekre, ahol megszerezhetjük a kívánt erőforrásokat. A kikötő amúgy raktárként is funkcionál. Fontos változás, hogy a térképet immár nem látjuk teljesen, sötét borítja a felfedezni váró területeket, ezért új egység a fürkész, akit elküldhetünk feltérképezni a közeli régiókat. A vadász a vadhússal gyarapítja élelmiszerkészleteinket. Itt annyit szeretnék közbe ékelni, hogy mikor geológusunk talál valamit, már csak integet, és nem ugrik hátraszaltót, ami felháborító!

Képek a játékból, 2. rész

Hódításainkat nagyban segíti, – illetve, ha ellenünk használják, nehezíti – a korábban már említett katapult. A hadi épületeket veszi célba és minden találata végez egy katonával, így segítségével felőrölhető az ellenség hadereje. A játékban rómaiakkal vagyunk és a célunk elfoglalni az ellenség ellenőrzése alatt álló dimenziókaput, hogy visszajussunk Rómába. Ehhez utunk núbiaiak, vikingek és szamurájok holttestén át vezet. A különféle népek egyébként csak küllemükben térnek el egymástól, amúgy teljesen azonosak.

Többen kritizálták, hogy a multiplayer mód online nem működik, emellett a lassú fejlődés is sokaknak szegte kedvét a végigjátszás során. „Settlers II – Avagy építs tíz bányát, és feküdj le aludni.” – írta egykor az egyik híres számítógépes magazin. És nem is járt messze az igazságtól, holott ez a második rész jóval pörgősebb, mint az első volt. (És nem csak a duplázható sebesség miatt – hoppácska!). Mondjuk, a magam részéről türelmes ember vagyok, szóval a játék sebessége engem annyira nem zavart.

Habár az első résznek semmiféle története nem volt, a folytatásban már erre is odafigyeltek. Octavius embereivel hajótörést szenved, innen kell kezdenie mindent és a kapuk megtalálásával visszatérni Rómába, ahol le kell számolnia ősi ellenségével, Brutus-szal. Biztos kevés embert zavart, engem annál inkább ez a történelmi köntösbe bújtatott katyvasz. A Veni, vidi, vici Caesar mondása volt, ám mi Octaviust személyesítjük meg, aki egy szakállas, bajszos barnahajú 30-as éveinek végén járó fickó. A leírásokból tudjuk, hogy nem hordott arcszőrzetet, szőke hajú volt, és 30-as éveiben már Octavianusnak hívták. A játék menüjében és intrójában látható hajó nemcsak, hogy nem római, de nem is ókori. A vikingek és szamurájok középkori szereplők, amit szintén nem értek. Kicsi odafigyeléssel ezek a hibák kiküszöbölhetőek lehettek volna. Ezektől eltekintve a Settlers II egy zseniális, kamaszkoromat meghatározó játék volt, és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a világszerte eladott 600.000 eladott példány.

The Settlers II

Blue Byte Software, real-time stratégiai játék, 1996

Popcorn-történelmi stratégia, kicsiknek és nagyoknak.

+ különféle játékmódok, tutorial

+ logikus, átlátható

– továbbra sincs online multiplayer

– kétszeres gyorsítással is lassú játékmenet

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

A Settlers II zenéje egyszerűen kihagyhatatlan!

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Exhumed – A múmia áldásos átka

Exhumed – A múmia áldásos átka

A 90-es évek közepén rengeteg ígéretes FPS debütált a piacon és annak ellenére, hogy a Doom (1993) és a Quake (1996) továbbra uralta a népszerűségi listát, néhány alternatív megoldással egészen szépen lehetett érvényesülni mellettük. Ennek ékes példája az Exhumed, ami...

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....