2020: A tűz birodalma – Így gyérítsd a sárkányodat!

A majdnem két évtizede bemutatott fantasy akciófilm meglepően jól teljesített a mozikasszáknál, főleg ahhoz képest, hogy a Gyűrűk ura nyitánya után maximum másodhegedűs szerepet tölthetett be a kategóriában, ráadásul technikailag sem hozta azt a színvonalat, amit a világhírű megaprodukció.

Rob Bowman rendező (X-akták, A szupercsapat, Star Trek: Az új nemzedék) ettől azonban nem zavartatta magát, sőt, nem is Peter Jacksonnal akart versenyezni, hanem egy sötétebb, kevésbé szerethető világot és annak nem túl kedves karaktereit álmodta vászonra. Amit szeretett volna, azt ki is hozta belőle és ebben olyan, akkor még kevésbé, ma már mindenki által ismert és Oscar-díjjal is elismert színészek segítették, mint Christian Bale és Matthew McConaughey, valamint a „300-as” Gerard Butler és az egykori „Bond-lány” Izabella Scorupco. A hatásos képekért az Akadémiánál jelölésig jutó Adrian Biddle operatőr (1492, V mint vérbosszú, Thelma és Louise, A bolygó neve: Halál) felelt, szóval garantálva volt, hogy nem Disney-mesét fogunk látni.

Házhoz jött a Jurassic Park

A 2020: A tűz birodalma története egy tipikus disztópiát ír le. Az emberiség szépen haladt a maga fejlődési útján, amikor is egy építkezés során (a londoni metró alagútját vájták ki éppen) különös lényt ébresztenek fel mély álmából. Talán ennyi spoilert meg lehet bocsátani, ha itt és most leírom: egy sárkányról van szó, mégpedig igen jól megtermett példányról. Az eset szemtanúja egy Quinn nevű kisfiú, akit édesanyja próbál megmenteni a morcos jószágtól, ő azonban hiába menti meg gyermekét, maga a tűz martalékává válik (vagy a zuhanástól hal meg, legyünk őszinték: részletkérdés). Itt ugrunk egy nagyot az időben és 2020-ban járunk, főhősünk már felnőtt ember (Christian Bale), sőt, igazi harcos, a közösség vezetője, védelmezője.

Történt ugyanis, hogy az incidens óta a sárkányok elszaporodtak a bolygón és gyakorlatilag leigázták az emberiséget, akik bujdosó menekültekként kénytelenek élni nyomorúságos életüket. Ezek a hüllők ráadásul nem elég, hogy levadásznak mindenkit, aki él és mozog, de még fel is perzselik a vidéket, hogy azon ne teremjen meg semmi – így az éhező, guberáló emberek is nagyobb eséllyel merészkednek majd elő hajlékukból, aztán tudjuk, hogy nagyjából mi következik.

Egy nap azonban különös dolog történik. Különös vendégek érkeznek a Quinn-klánhoz, akik egy elhagyott várkastélyban húzták meg magukat. Sárkányölőknek hívják magukat és vezérük, egy bizonyos Denton Van Zan (Matthew McConaughey) azt állítja, hogy fel lehet és fel is kell venni a harcot ezekkel a lényekkel, márpedig ő toborozni jött ide. Főhősünk természetesen eleinte ellenáll, mert felelősséget kell vállalnia a megmaradtakért – köztük rengeteg gyerekért –, azonban számos acsarkodás és vita után belátja, nincs más megoldás: csatlakozni kell a háborúhoz.

Sárkányveregetés

Dióhéjban tehát ennyi, van néhány meglepetés a sztoriban, így a spoilerektől megkímélem az olvasót és inkább magáról a filmről ejtenék néhány szót. Emlékszem, amikor beültem erre a mozira, rögtön a Sárkányszív (1996) című produkció ugrott be, akkor arra tippeltem, hogy itt is lesz majd egy-egy Dennis Quaidnek, illetve Sean Connery-nek nagyjából megfelelő karakter és persze varázslatok, no meg némi összezörrenés után haverkodás a sárkánnyal. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Rob Bowman direktornak esze ágában nem volt békés megoldásra törekedni, sőt: egy kegyetlen faji háborút akart bemutatni, ahol az ellenség számára nincs irgalom, semmilyen körülmények között. A Mad Max-állapotok megteremtését a sötétes-szürkés-ködös ábrázoláson túl a színészek instrukciójával erősítette: bár a filmben van egy cseppnyi humor, karakterei a legkevésbé sem vicces alakok. Elszánt, de nyomorult emberek, akikben a túlélés ösztöne és a bosszúvágy harcol egymással. Ez a belső vívódás azonban nem öncélú: egyrészt felelősséget éreznek mindazokért, akik még csak beleszülettek ebbe a disztópiába és fogalmuk sincs arról, hogy milyen lehetett a világ azelőtt. Másrészt mégiscsak van egy közös céljuk és nehéz eldönteni, van-e egyáltalán remény arra, hogy kiléphetnek végre a lények árnyékából, vagy az a legokosabb, ha továbbra is meghúzzák magukat.

S bár a sárkányok lélektanáról keveset tudunk meg, azt bizonyosan, hogy nekik is megvan a maguk szenvedéstörténete és ez a film második felére lassan ki is bontakozik. Ettől még persze megszeretni nem fogjuk őket – a film nézőpontja mindvégig az emberi faj oldaláról mutatja be a helyzetet -, de valahogy az egész háborút természetesnek érezhetjük majd. Mint ami mindig is volt és mindig is lesz. Ez nem mondható el a folytatásról, pedig azt gondolom, hogy némi fantáziával (meg persze dollármilliókkal) talán nem is lett volna nehéz tovább építeni a sztorit. Így azonban jött 2020: A tűz birodalma és látott, de nem győzött. Nagyjából rétegfilm maradt. A sárkányos témák viszont előtte és utána is hálásak maradtak, szóval nem kizárt, hogy látunk még ilyen elkeseredett ütközeteket a vásznon, hasonló hangulatban megjelenítve.