Nemrég hagyott itt minket egy igazi színész-legenda, akire szinte mindenki emlékszik egy-egy mozi kapcsán – pedig utolsó produkciója már majdnem két évtizeddel ezelőtti. Sir Sean Connery filmes búcsújához olyan szerepet választott, amiben egy kicsit minden megtalálható volt, ami ő: vagány, odamondó, erős, harcias, okos és bátor.

A szövetség sztorija 1899-ben játszódik, egy olyan időszakban, amikor bár látszólag béke honol a világ fejlettebb részein, mindenki egy közelgő nagy háborúra készül. Az egyes országok őrült versenyt futnak az idővel és a hadseregük mellett legújabb találmányaikban (tömegpusztító fegyverek, szuper járművek stb.) bíznak. No meg ügynökeikben, akik szabotázsakciókkal és fegyverlopásokkal próbálják lassítani az ellenség fejlesztéseit.

Feltűnik azonban, hogy a legnagyobb akciók mögött nem a különböző államok, hanem egy szervezet, annak élén pedig egy titokzatos Fantom áll (aki egyébként úgy néz ki, mint egy Klingon vezér a Star Trekből). Őfelsége egyik megbízottja ezért Kenyába utazik, hogy megtalálja Allan Quatermain-t (Sean Connery), aki valamikor a Brit Birodalom tisztje volt, azonban fia halála miatt visszavonult a világ elől. Mégis sikerül őt rávenni arra, hogy eleget tegyen ennek a különleges megbízatásnak és csatlakozzon egy bizonyos „M” által szervezett Szövetséghez, amely lényegében szuperhősök elitalakulata.

Nézzen képeket a filmből!

Ma úgy mondanánk: „fanservice”

Ennél a résznél kezdődnek a félreérthetetlen kihallások a filmből és meg sem állnak a végéig. Már ez az „M” (mint Misztikum) is ismerős lehet a nézőnek a James Bond szériából, aminek a mai napig emblematikus figurája Sean Conner. És akkor még nem ejtettünk szót a csapattagokról, mert hát van itt minden(ki), mi szem-szájnak ingere: Némó kapitány; láthatatlan ember; Dorian Gray a halhatatlan („örökifjú”) ember; Mina Harker a vámpírnő; Dr. Jekyll és Mr. Hyde a szörny-ember (igen, ez volt előbb, nem a Hulk!); Tom Sawyer amerikai mesterlövész; és persze maga a főhős, aki pedig úgy tűnik, sebezhetetlen. Különböző képességekkel megáldott, kitaszított figurák ők, akik egy nemes cél érdekében egyesíthetik erejüket és ezzel esélyt kapnak a feloldozásra.

Nem a Marveles Bosszúállók vagy az X-men sorozat az egyetlen, ami felderenghet a mozi kapcsán: a Sean Connery-féle korábbi Bosszúállók (1998), a Peter Jackson-féle Ragadozó városok, a Sebezhetetlen (Bruce Willis főszereplésével), sőt, a S.H.I.E.L.D. ügynökei Marvel-sorozat is tetten érhető valahol ebben a 2003-as alkotásban. A dátum jelentőségét azért fontos megjegyezni, mert bár a film nem sikerült túl jól és mai szemmel talán nem is tűnik túl eredetinek, a fent felsorolt alkotások mind-mind később kerültek a vászonra, vagyis ebből (!) a filmből is merítettek ötleteket. Marvel-képregények ugyan régóta (1939!) léteznek, de az első igazi mozifilmek csak ekkortájt indultak (X-men), a Vasember pedig csak 2008-ban startolt el, ami a Bosszúállók-koncepció első darabja.

A film bemutatója:

No, de vissza történethez!

A Szövetség tagjai nyomozásuk során rálelnek Leonardo Da Vinci épületrajzaira, amiből arra következtetnek, hogy a Fantom Velencében tervez valamit. Később kiderül: el akarja süllyeszteni a város (éppen karnevál, vagyis nagy tömegek jelenléte idején) és ezzel akarja kiprovokálni a világháborút. Némó kapitány híres Nautilus tengeralattjárójával meg is érkeznek a helyszínre, hogy megakadályozzák a katasztrófát.

Ez csak részben sikerül, mert a robbanóanyagok egy része már levegőbe repít néhány épületet (pl. a Dózse Palotát), de a láncreakciót sikerül végül leállítani. Az akció végén fény derül két áruló kilététére is, akik végig összejátszottak és most felfedik titkukat. Elmondják, miért hívták valójában életre a Szövetséget, mire is használták fel hőseink egyéni szuperképességeit. (Spoiler nélkül is ki lehet találni, hogy valójában ők akarnak egy későbbi világháborút, pontosabban garantálni saját esélyüket a győzelemre.)

Nézzen képeket a filmből!

Megint üldözés jön, az új helyszín Mongólia, egy titkos bázis, ahol fény derül végre mindenre. És persze, ahogy haladunk előre a történetben, úgy emelkedik az ismert karakterek (Moriarty Professzor a Sherlock Holmesból, Drakula), az árulók és persze a hullák száma. Előkerülnek a high-tech fegyverek, járművek, klónozás és miegyéb. A végkifejlet persze nem lehet más, mint az ördögi terv végrehajtásának megakadályozása, de ezért persze valakinek nagy árat kell fizetnie.

Végig érezzük, hogy a különböző írók tollából kipattant mesehősök összehozása nem biztos, hogy jó ötlet, ugyanakkor olyan nagyon cikinek sem mondható Stephen Norrington (Penge) rendezése. Egyszerűen csak kissé bárgyú. Sajnáljuk, hogy Sean Connery nyugdíjba vonulását nem valami igazán ütős produkcióval ünnepelte, de végülis ne legyünk telhetetlenek. Ahogy ő maga mondja a film végén: „Legyen akkor a jövő a tiéd, fiam. Ahogyan a múlt az enyém.” Mi pedig szívesen emlékezünk rá.

A szövetség

The League of Extraordinary Gentlemen, kalandfilm, 2003

Nem ad hozzá túl sokat Sean Connery filmes pályafutásához, de nem is vesz el belőle.

+ A látványvilág rendben van

+ Sok ötletet ad későbbi blockbusterek alkotóinak

– Erőtlen akciók, gyenge poénok, kiszámítható fordulatok

– Ez a sok mesebeli karakter egy fedél alatt néha kissé nevetségesen mutat

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja

1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.

Magnum – Elsült, durrant, betalált

Magnum – Elsült, durrant, betalált

A 80-as évek egyik közönségkedvenc sorozata volt a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum P.I., amiben a mindenre elszánt magánnyomozó Higgins, TC és Rick segítségével tárt fel különböző bűneseteket - 162 epizódon keresztül. A Magnum szellemi atyja az a Glen A....