Ma már evidenciának tekintjük, hogy a Nintendót Shigeru Miyamoto játéktervező mesterművei, így a Donkey Kong, Popeye, Zelda és persze Super Mario tette naggyá a 80-as években; pedig volt egy olyan szereplője is a sikerszériának, ami a játékmenetet tekintve kilógott ugyan sorból, mégis helyet érdemelt az elit klubban.
A Duck Hunt egy 1984-ben készült lövöldözős videójáték, amelyet a Nintendo saját berkeken belül fejlesztett és adott ki Nintendo Entertainment System (NES) videojáték-konzolra, valamint a Nintendo Vs. System játéktermi gépre. A japán debütálás után, 1985 októberében Észak-Amerikában már a NES indulójátékaként jelent meg, majd két évvel később Európában is „megvetette a lábát”.
Érdemes tudni, hogy a NES-változatot megelőzően a Nintendo már készített egy Laser Clay Shooting Systemre épülő Duck Hunt-szerű játékot – 1976-ban meg is jelent -, ami egy közösségi térben játszható, falra vetített animációval szimulált virtuális vadászat volt. Ezek után talán mondani sem kell, hogy a konzolváltozatú utód esetében az igazán fanatikus gamerek NES Zapperrel (a konzolhoz csatlakoztatható fénypisztollyal) lövöldöztek, hiszen ez adta vissza a játéktermi élményt. Megjelenésekor egyébként a Duck Hunt jelentős kereskedelmi siker is lett mind az árkádokban, mind konzolokon és nagyban hozzájárult a fénypisztolyos videójátékok népszerűsítéséhez is – világszerte több mint 28 millió példányban (!) keltek el.
A szabályok szerint a kacsák szólóban vagy ketten jelennek meg a képernyőn és a játékos maximum három lövést tud leadni rájuk. Minden réce lelövéséért pontokat kaptunk és ha egyetlen körben (összesen 10 kacsa) sikerült levadászni a szükséges számú szárnyast, akkor tovább is jutottunk a következő körbe; ellenkező esetben viszont véget ért a játék.
Természetesen itt meg kell említeni azt a karaktert, ami a Duck Huntot maradandó játékká tette: a vadászkutyát. Az általunk nem irányítható bundás feladata ugyanis, hogy beugorjon a susnyásba és ijesztgesse a kacsákat, így a rejtekhelyükről menekülő szárnyasokat majd puskavégre kaphatjuk. Ami miatt azonban imádtuk és gyűlöltük hűséges társunkat, az, hogy ha elvétettük a lövéseket, bundás barátunk konkrétan kinevetett minket. A játék megjelenése óta több szaklap is a Nintendo történetének legellenszenvesebb karaktereként hivatkozik rá, sőt, a Duck Hunt Dog valóságos ikonná, mémmé vált ilyen, vagy olyan formában: számos rajongói karikatúra ábrázolja kinyuvasztva, sőt, a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS, valamint a Wii U Super Smash Bros. Ultimate játékverziókban is megjelenik – immár játszható karakterként.
A NES 1986-os országos bevezetésével kezdődően a Duck Hunt egyike volt a Nintendo által egyes kiadványaihoz csomagban mellékelt játékoknak. A későbbi Action Set a Duck Huntot és a Super Mario Bros. játékot tartalmazta, méghozzá egyetlen kazettán. Az utolsó NES-kiadás pedig „Power Set” névre hallgatott, és ez a multicart a World Class Track Meet sportjátékot tartalmazta harmadik választható játékként, a korábbi kettő mellett. A Duck Hunt örökzöld jellegét bizonyítja, hogy még 2014-ben is sláger volt, amikor a játék Virtual Console-címként (letölthető játékként, tehát nem fizikai hordozón) elent meg Wii U-ra. A Nintendo tehát kétségtelen, hogy remekül kihasználta a nosztalgia-faktort, mi pedig ma is játszhatunk ezzel a kis csodával, akár online is – természetesen ingyen. Annyit érdemes azért megjegyezni, hogy PC-n egérrel már-már túl könnyű kihívásnak tűnik a játék, szóval nem valószínű, hogy pár percnél több időre ragaszt minket a képernyű elé; de egy kávészünetre tökéletes választás.
Duck Hunt
Nintendo, lövöldözős, lightgun shooter, 1984
Ilyen vidám lövöldözésre nem számítottunk.
+ Kortalan és vértelen
+ Duck Hunt Dog
– Maximum 2 kacsára lehet lőni egyszerre
– Megfelelő kontrollerrel túl könnyű a játék
- Látványosság
- Zene / Hang
- Érdekesség
- Élmény
- Szavatosság
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
Warcraft: Orcs & Humans – A fényből jön a sötétség
Általános iskolás éveimet tapostam, mikor szembe találkoztam a Warcraft nevű játékkal, és azonnal megfogott. Előtte soha sem hallottam orkokról, de nagyon izgalmasnak tűntek ezek a nagydarab, zöldszínű, harcias lények, akik a lovagokkal csapnak össze. Emellett a...
A filmzene titánja – John Williams
90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...