A 80-as évek videójáték-forradalma szinte elképzelhetetlen lett volna Jack Tramiel, a Commodore International alapítója és Chuck Peddle fejlesztőmérnök fantasztikus innovációja nélkül, aminek alapjait már a 70-es években lefektették: az egykori vállalatóriás ugyanis ekkortájt mozdult a szórakoztató elektronika irányába.
A Commodore 64, más néven C64 (CBM 64), e méltán népszerű 8 bites otthoni számítógép debütálására persze még várni kellett, hiszen az csak 1982 januárjában lett bemutatva a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show-n. A csodamasinának ugyanis méltó elődje volt a Commodore PET, ami már egészen felhasználóbarát számítógép képét mutatta (viszonylag kicsi volt, kompakt és a BASIC programnyelvet is „beszélte”), de még kevésbé volt felkészítve videójátékokra, inkább a munkához köthető felhasználói élményt gazdagította.
Máig ismert utódja harmadik generációs kütyü és küllemében sokkal jobban hasonlított az 1980-ban megjelent Commodore VIC-20 nevű szerkezetre, aminek azonban csupán 20 (+5) kilobájt memóriája volt, tehát még mindig nem állt készen arra, hogy a 80-as évek legszuperebb játékait fejlesszék rá. Ebből már világos, hogy a Commodore 64 (65 536 byte RAM) memóriájáról kapta a nevét és ez a tulajdonsága volt sikerének – majd a későbbi bukásának – egyik kulcsa.
Felejthetetlen játékok, C64-re fejlesztve:
„Computers for the masses, not the classes” – számítógép a tömegeknek
A villámgyorsan terjedő, egyre több és több háztartást elérő C64 a Guinness Rekordok listáján minden idők legnagyobb példányszámban eladott számítógépmodelljeként szerepelt és korábbi becslések szerint ez 12.5 és 17 millió darab közé volt tehető, de ma már inkább bő 20-30 millióra (!) tartják. A csodálatosan megtervezett konstrukción túl ebben a sikerben az áresésnek igen komoly szerep jutott: a sorozatgyártás kezdetekor 595 dollárért (ami manapság nagyjából 1600 dollárnak felel meg) került forgalomba – ami akkor nagyjából a fele volt az elődökének. A többszínű sprite-ok (kétdimenziós bitmap, általában a háttér előtt mozgó rajzolt objektum) támogatásával és a hullámforma-generáláshoz használt egyedi chip segítségével pedig a C64 egészen varázslatos vizuális és hangminőséget tudott létrehozni az ilyen egyedi hardverrel többnyire nem rendelkező rendszerekhez képest.
A Commodore 64 a 80-as évek nagy részében annyira uralta az alsó kategóriás számítógépek piacát, hogy 1983 és 1986 között a tengerentúlon 30-40%-os részesedése és évi kétmillió eladott darabja volt, megelőzve az IBM PC-kompatibilis asztali gépek, az Apple számítógépek és az Atari 8 bites számítógépcsaládjának eladásait is. A C64-nek csak a BBC Micro és a ZX Spectrum jelentett komoly konkurenciát, de még így is a második legnépszerűbb számítógép volt Európában és az Egyesült Királyságban – Japánban viszont tényleg nem igazán tudott érvényesülni, mert ott a NEC PC-8801, a Sharp X1, a Fujitsu FM-7 és az MSX túlerőnek számítottak. Nem úgy nálunk: Magyarországon a 80-as évek végétől a 90-es évek elejéig – köszönhetően fogyasztói ára rohamos csökkenésének is – a 90-es évekig szinte alig volt komolyan vehető versenytársa saját kategóriájában.
Commodore 64 munkában:
Boldog idők
A Commodore 64 sikeréhez az is hozzájárult, hogy a szokásos kiskereskedelmi üzletekben is árulták, nemcsak elektronikai vagy számítógépes hobbiboltokban. A Commodore a költségek ellenőrzése érdekében számos alkatrészt házon belül gyártott, beleértve a MOS Technology-tól származó egyedi integrált áramköri chipeket is. Az Egyesült Államokban egyenesen a Ford T-modell autóhoz hasonlították, mivel a kreatív és megfizethető tömegtermelés révén egy új technológiát juttatott el a közép- és alsóosztálybeli háztartásokba.
A Commodore 64-re körülbelül 10 000 kereskedelmi szoftver készült, köztük fejlesztőeszközök, irodai alkalmazások és persze videójátékok. (Emulátorok segítségével ma már bárki futtathatja ezeket a programokat, aki modern számítógéppel vagy kompatibilis videojáték-konzollal rendelkezik.) A C64-nek tulajdonítják a számítógépes „demoscene” kultúra népszerűsítését is (a demo egy bárki által futtatható programot jelentett, amely az adott pillanatban állítja elő a képernyőn megjelenő látványt és/vagy hangot – hasonló elven működtek a későbbi képernyővédők is, majd ebből fejlődtek ki a játékok demó-változatai is). A C64 szavatosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy majdnem 20 évvel a forgalomból való kivonása után is, egy kutatás szerint a modell márkaismertsége még mindig 87%-os volt…
Szinte egy örökkévalóság… betöltés kazettáról:
A „Commodore-ház” kihalása
Annak ellenére, hogy a 80-as évek végén a személyi számítógépek lassan átvették a szórakoztató szoftverpiac feletti uralmat, a Commodore 64 játékforgalma még 1988-ban is szinte változatlan maradt az előző évhez képest (tehát maga a piac nőtt). Az igazi veszélyt a Nintendo Entertainment System (NES) betörése jelentette, ami ekkorra már majdnem elérte a C64 népszerűségi szintjét, ráadásul olyan gyorsan növekedett, hogy 5 év alatt be is érte az összes eddigi eladás számait. Ekkor persze még a japán óriás sem számolt azzal, hogy a NES virágzása sem tart sokáig, mert a 8 bites korszak eleve leáldozóban van…
A Commodore 64 végső megszűnését mégsem a kereslet hiánya okozta (a 44 és 50 font közötti kiskereskedelmi áron még mindig nyereséges volt), hanem a perifériák előállítási költségei. 1994 márciusában, a hannoveri CeBIT-en a Commodore bejelentette, hogy a C64 1995-ben végleg megszűnik, megjegyezve, hogy a Commodore 1541 (5¼” floppy meghajtó, ami külső eszköz) többe kerül, mint maga a C64 (a cartridge-rendszer, amit főleg a 90-es évek konzoljainál láthattunk, sokkal olcsóbb és egyszerűbb szisztémát jelentettek, a NES többek között ennek köszönhette sikerét).
Ajánlhatunk néhány C64-ra is fejlesztett játékot? Ezekről már írtunk:
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
A filmzene titánja – John Williams
90 éves lett John Williams, a világ máig leghíresebb amerikai zeneszerzője. Az élő legenda hét évtizedes (!) pályafutása során a filmtörténelem legnépszerűbb, legismertebb és a kritikusok által legelismertebb zenéit komponálta. Williams tehetsége mellett igazi...
