Road Rash – Az országút harcosai

Bármilyen meglepő, a motorverseny játékok egyik leghíresebb képviselője jobban hasonlít a Carmageddonra, mint mondjuk az Enduro Racerre, vagy a Hang-Onra. Ebből nagyjából kitalálhatjuk, hogy a Road Rash című játékban a sebesség és az erőszak kéz a kézben jár.

Míg az 1980-as években a körbe-körbe rohangáló járművek közötti szimpla versengés tökéletesen ki tudta elégíteni a közönség adrenalinigényét, addig az 1990-es évekre a stílus kissé megfáradt. A videójáték-gyártók az egyre izmosabb hardveres háttérnek köszönhetően elsősorban a látványvilággal próbálták elkápráztatni a nagyérdeműt (a Need for Speed sorozat ennek egyik ékköve), voltak azonban, akik ráismertek, hogy a szimuláció mellett a kreativitás, az akciók változatossága ugyanúgy siker felé vezető út lehet. A bevezetőben már említett Carmageddon (1997) az elnyúlt fejlesztési idő, a bugok és persze a körülötte lévő botrányok ellenére komoly bizonyíték volt a kereslet-kínálat egyensúlyának létezésére. Pedig az ötlet jóval korábbra nyúlik vissza.

A jó leves felmelegítve is finom

A Road Rash a tökéletes példa arra, hogyan lehet ugyanazt a játékot pusztán technikai felturbózás révén többször is eladni. Nos, tudvalevő, hogy a játékot eredetileg (is) az Electronic Arts fejlesztette le, majd adta ki Sega Genesisre. Az 1991-es verzió annyira sikeresnek bizonyult, hogy nemcsak más korabeli rendszerekre portolták (Amiga, Master System, Game Boy és Game Gear), de ekkor döntött úgy a vállalat, hogy saját berkeken belül lát neki a legfontosabb (további) játékok készítésének.

A történet azonban odáig nyúlik vissza, hogy az EA eredetileg „csak” egy Mario Andretti Racing nevű NES-es versenyautós címet tervezett, igaz, speciális effektusok – például padkás úthatás – alkalmazásával. Ekkor azonban kiderült, hogy a Nintendo rendszere képtelen a kívánt effektus megjelenítésére, mert ahhoz komolyabb hardverre lett volna szükség. Így jött képbe a Genesis, a Sega akkori erős konzolja, mint egyfajta kísérleti terep és – ahogy evés közben jön meg az étvágy – a fejlesztők lelkesedésükben egyre vagányabb, sőt, egyre vadabb dolgokkal is elkezdtek kísérletezni. Meg is született bennük a nagy ötlet: a környezet valósághű „viselkedése” (terepi effektek) mellett miért ne lehetne „felturbózni” a szereplők viselkedését is? (A programozókat ráadásul – saját bevallásuk szerint – egyes Grand Prix motorosok versenyek során tanúsított erőszakos viselkedése ihlette – más kérdés, hogy ennek az anekdotának van-e köze a valósághoz…)

Az 1991-es verzió és a folytatás (1992) elsöprő sikerét követően az EA csapata úgy döntött, hogy a játékot lefejleszti az új generációsnak számító 3DO konzolra is, ám ezzel párhuzamosan már egy Sega CD-re készült változatot is fejlesztettek, amely 1995-ben jelent meg, hogy egyfajta “hídként” szolgáljon a 3DO verzió (első rész) és a Sega Genesis (RR harmadik rész) között. Ez volt tehát a leves felmelegítésének első fázisa.

Itt azonban nem állt meg a „konyhaművészet”: egy évvel később a Road Rash-t PlayStationre, Sega Saturnra és Microsoft Windowsra is átültették – ezért találunk belőle olyan sok címet, amikor rákeresünk. Talán az alkotók számára sem lehetett könnyű átlátni, hogy akkor most éppen melyik Road Rash-ről lehetett szó…? A második felmelegítés – az ötödik generációs játékkonzolok megjelenésével – arra ösztönözte az EA-t, hogy immár valós színészekről digitalizált karakter sprite-okat, 25 percnyi élőszereplős, teljes mozgóképes videofelvételt, valamint licencelt grunge zenéket tartalmazó soundtracket (a stílus legismertebb képviselője volt a Nirvana) – s többek között a Soundgarden, a Monster Magnet és a Swervedriver együttesek számait – is beépítse a játékba. Az eredmény: lenyűgöző. Vagyis összességében mi, a játékosközönség kifejezetten jól jártunk azzal, hogy az EA csapata nem dobta a címet az első alkalom után, hanem újra és újra tökéletesítette ezt (máig ezt teszi egyébként).

Nincs ki a négy kerekünk

Az alapvető játékmenet hasonló a Sega Hang-On (1985) és a Tatsumi Cycle Warriors (1991) játékaihoz. A Road Rash-ben illegális közúti versenyeken veszünk részt, és egy “szint” minden futamán a 3. vagy 4. helyen (a játszott verziótól függően) és feljebb kell végeznünk, hogy a következőre léphessünk. Ahogy ezek a szintek előrehaladnak, az ellenfelek gyorsabban motoroznak és keményebben küzdenek, a pályák pedig hosszabbak és veszélyesebbek. Az egyes futamokon elért helyezések bizonyos pénzösszeggel járnak, a magasabb szintű futamokon pedig nagyobb nyereményt lehet kapni. Ez a pénz lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsabb motorokat és alkatrészeket vásároljunk, amelyekre a versenyképesség megőrzéséhez van szükség, illetve, hogy fizetni tudjuk a javításokat, ha a motor összetörik, illetve állni tudjuk a bírságokat, ha letartóztat minket a rendőrség. A játéknak akkor van vége, ha már nincs pénzünk ezekre.

A játék frissített („felmelegített leves”) változata számos apró változtatást tartalmaz, mint például a karakterek kiválasztásának lehetőségét (különböző kezdő kasszákkal és motorokkal, némelyiküknek még kezdőfegyvere is van) a játék előtt, kibővített hírnév- és pletyka-rendszert, sőt, a cselekményt előrevivő, teljes mozgóképes videósorozatokat is. A terep „viselkedése” is verzióról verzióra egyre jobban szimulálja a vezetés élményét: a dombra való fel- és lefelé haladást, valamint a hegymászás közbeni kanyarodást, az ütközések következményeit. A Road Rash-ben a szabványos akadályok – beleértve az utcatáblákat, fákat, oszlopokat és állatokat – mellett aktív forgalom is van, miközben más motorosok ellen versenyzünk (és ez az interaktivitás összességében egy picit előre is vetítette a későbbi Grand Theft Auto (1997) élményét).

Különböző kézifegyverekkel vagy egyszerű ütésekkel és rúgásokkal küzdhetünk más motorosok ellen. Egy ütés megfelelő időzítésével el is lophatunk egy fegyvert egy másik motorostól. A fegyverek listája a frissített verziókkal egyre bővült, kezdve az első Road Rash-ben található botokkal, és végül olyan dolgokat is tartalmazott, mint a feszítővasak, nunchaku és marhavágók. Bármilyen fegyverről legyen is szó, a sikeres támadások károsítják az ellenfél állóképességét, és ha ez az állóképesség kimerül, a versenyző elesik, ami a motorját is károsíthatja. A motoros rendőrök egy másik ellenfélként harcolnak a játékos ellen, és a játékmenet végrehajtóiként szolgálnak azzal, hogy kivágják azokat a játékosokat, akik túlságosan lemaradnak, vagy inkább a világ felfedezését választják a versenyzés helyett…

Őrült jó

Összegezzünk. A Road Rash – különösen a „harmadik”, vagyis a 3DO verziója (1994) – kifejezetten kompakt játék, ami tele van innovatív elemmel. Fejlett, textúratérképes grafikája, elképesztően vagány grunge zenéi, a szerteágazó útvonalak (ami a Grand Theft Auto-érzéshez nagyban hozzájárul) és a humoros, teljes mozgóképes videósorozatai feltétlenül méltatandók és maradandók. Attól függetlenül, hogy a játékmenet végül igencsak ismétlődővé válik – tehát szavatossága messze az említett GTA szintje alatt marad -, így is sokkal hosszabb az élvezetes játékideje mint számos motoros játéké. Erőszakossága révén nem ajánlható minden korosztálynak, de annak a játékosközönségnek feltétlenül, amely megőrül az olyan címekért, mint a Carmageddon, vagy a GTA.

Sport és akció? Figyelmébe ajánljuk ezeket:

Az első Foci-Eb témájú videójátékok

Az első olimpiai témájú videójátékok

Virtua Tennis

Sega Bass Fishing