A 90-es évek platformjáték újhulláma szinte minden világhírű mesét elért, azokat is, amelyek jóval korábbi időkre nyúltak vissza. A dzsungel könyve videójáték változata Kipling irodalmi Nobel-díjas angol író regénye alapján készült Disney-rajzfilm nyomvonalán haladt, mégis mutatott néhány érdekes alternatívát az eredeti történetvezetéshez képest.

Maugli története igen réginek mondható: Rudyard Kipling műve a 19. század legvégén (1894–1895) került kiadásra, a belőle készült rajzfilm (1967) pedig az utolsó olyan produkció volt, aminek munkálatait Walt Disney személyesen felügyelte. Nagyot kellett tehát ugrani az időben, mire videójátékként is átélhettük a nagy kalandot. A Virgin Interactive óriáskiadó koordinálta csapat (Eurocom) vállalta magára a nemes feladatot, hogy képernyőre varázsolja nekünk ezt a csodálatos mesét, s 1994-re le is fejlesztette az akkor létező legnépszerűbb platformokra: Game Boy, NES, Master System, Sega Genesis/Mega Drive, Game Gear, Super Nintento és természetesen személyi számítógép-tulajdonosok számára is végre elérhetővé vált a The Jungle Book.

Nagyon vadon

A történet egy kisfiúról szól, akit kölyökkorában magára hagytak az indiai dzsungelben, szerencséjére azonban Bagira, a jóságos fekete párduc (indiai leopárd) rátalál…és abban a pillanatban le is passzolja a szülői felügyeletet. Merthogy valójában egy Rama és Rakhsa nevű farkaspár neveli fel Mauglit. Amikor a fiú már ifjoncként rohangál az erdőben, akkor kezdődnek az igazi bajok.

Híre megy ugyanis, hogy Sir Kán, a félelmetes tigris hamarosan visszatér a dzsungelbe és mivel köztudottan előítéletes az emberi fajjal szemben, nem valószínű, hogy Mauglival jól ki fognak jönni. Bagira így azt tanácsolja a farkasfalkának, hogy mihamarabb telepítsék át a fiút a közeli emberlakta faluba. E döntés azonban magának az érintettnek nem igazán nyeri el a tetszését, szóval úgy dönt, a falu felé tartó menet közben inkább kereket old.

A viszontagságos út lesz maga a kaland, ahol Maugli megismerkedik számos baráttal és kevésbé jószándékú egyeddel: színre lép Balu, a medve; Lajcsi király, az orangután; , a hipnotizőr kockás piton; Háti ezredes és elefántcsordája; no meg a négytagú keskenycsőrű keselyű banda.

Virtuális erdei móka

A videójátékban természetesen mindenkinek lesz valamiféle szerepe – akadályozni vagy segíteni fogja az előrehaladást -, a készítők azonban számos más állatfajjal is kiegészítették A dzsungel könyve világát. Ennek praktikus oka nagyon egyszerű: a The Jungle Book egy hagyományos 2D platformjáték, ahol ugrálva, futva, liánokba kapaszkodva és persze az ellenfelek fejére ugorva (vagy azokat banánnal megdobálva) lehet előre jutni.

Szerencsére a szokásos oldalra haladó menet alaposan kiegészült felfele és lefele irányuló lehetőségekkel is, így a játéktér alaposan kiterjedt és a pályák oda-vissza is bejárhatók (csakúgy, mint az Ecco the Dolphin esetében, amiről itt olvashat). Ettől lesz igazán élvezetes a játék, hiszen a föld-, vagy vízfelszíntől egészen a lombkorona tetejéig nemhogy képesek vagyunk, de fel is kell fedeznünk a helyszíneket, mivel a „kijárat” (értsd: az alvó Bagira felébresztése) csak akkor nyílik meg, ha megtaláltunk minden szükséges drégakövet – márpedig azok bárhol rejtőzhetnek. Maugli mindeközben gyűjthet legyőzhetetlenségi maszkokat, kókuszdiót, dupla banánlövedéket és bumeráng banánt is. A fegyverarzenálra szükség is lesz, mivel nemcsak barátságtalan egyedek hemzsegnek földön, vízen és levegőben (sünök, skorpiók, vadmalacok, papagájok, majmok stb.), de minden második pályán találkozunk egy főnök karakterrel is, akit muszáj valahogy kiiktatni.

Az egyes nagyobb pályaszakaszok egyébként fejezetekre vannak osztva, amelyek egymás után alkotják a cselekményt. Minden fejezet az adott ponton lévő történet leírásával és a szakasz céljával kezdődik; egyes szakaszok egy főnök legyőzésével fejeződnek be, míg másokban “barátságos” karakterek vannak, akiket a játékosnak kell megtalálnia, miután elegendő drágakövet gyűjtött. Az idő is fontos tényező: hat perc áll rendelkezésére az egyes szintek teljesítésére, nehézségi szinttől függően pedig 8 (könnyű), 10 (közepes) vagy 12 (nehéz) drágakövet kell összegyűjteni a továbbjutáshoz, a pályán belül összesen tizenöt drágakőből.

Szakad a lián

Lássuk, mit szerettünk és mit kevésbé ebben a játékban. Kezdjük az utóbbival. Érthető, hogy a készítőknek komoly fejtörést okozott, vajon hogyan érdemes „feldobni” a 2D-s platform élvezetét úgy, hogy az kapcsolódjon is a rajzfilmben látott cselekményekhez (szándékosan nem a regényre utalok), de közben ne is lehessen túl hamar teljesíteni. Ez a drágakő-gyűjtögető megoldás azonban rendkívül kiábrándító. Legalább választottak volna más tárgyat, vagy rendeztek volna inkább túszszabadító akciót, tényleg bármi jobban illett volna a sztorihoz.

S, ha már itt tartunk. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a The Jungle Book „büszkélkedhet” a „legkevésbé újra átélhető mese”-címmel, annyira gyengén kapcsolták össze a történetmesélést a játékmenettel. Látványosság szempontjából egyébként lenyűgöző világ tárul elénk – különösen Super Nintendón, amin egyenesen gyönyörű a grafika és az animáció is -, az viszont már kevésbé szerencsés, hogy a pályák változatosságának megteremtésére kevésbé figyeltek oda a készítők. Egyes platformokon kifejezetten unalmassá válik, hogy a következő szint mintha csak árnyalatnyira különbözne az előzők valamelyikétől.

A The Jungle Book végigjátszása (Super Nintendo):

Erdőben vagyunk

Nehézség szempontjából azt gondolom, a beállítással nincsen semmi gond. A kevéssé gyakorlott versenyzők is viszonylag sokáig el fognak tudni jutni már első alkalommal és a pályák bejárhatósága fokozza a felfedezés élményét. A játék természetesen a Disney-projektekre jellemző humorral és számos aprósággal örvendezteti meg a nagyérdeműt (ha csak néhány másodpercre megállunk, Maugli lefoglalja magát zsonglőrködéssel, nyújtásokkal, de viccesek a képernyőn szereplő állatok reakciói, illetve a néha fel-fel tűnő figurák is, mint például a menetelő elefánthorda, krokodilok, óriáspapagáj – őket „segédeszköznek” is használjuk a továbbjutáshoz).

Szembetűnő az egyes konzolok közötti különbségek is. Mint már említettem, a Super Nintendo verzió egyértelműen etalon, a Sega Genesis is tetszetős. A többi platformon viszont a játék nem mindig mutat túl jól. Ez a jelenség pedig elsősorban nem a 8 bit vs. 16 bit szintkülönbség miatt van: NES-re vagy Game Boy-ra ugyanúgy kihozhattak volna szebb és jobban animált karaktereket, ha már a háttér kidolgozottsága meglehetősen korlátozott lett. Irányítás tekintetében a kézikonzolok érzékelhető, de elfogadható hátrányban vannak az asztali „nagytesókhoz” képest (korábban ezt kritizálták szaklapok); nekem inkább a sivárság és a monotonitás tűnt fel.

Összességében a The Jungle Book egy aranyos és szórakoztató játéknak mondható, ami nem tudja ugyan kiaknázni a benne rejlő lehetőségek teljes tárházát – s ezért tényleg kár, hiszen lett volna idő és lehetőség kreativitásra -, arra mindenesetre tökéletesen alkalmas, hogy lekösse az embert jó másfél-két órára. A rajzfilm hangulatát részben így is sikerül visszaadnia (ha nem is olyan hűen, mint az Aladdin), és hasznos „kiegészítője” lehet egy családi Dzsungel könyve délutánnak, vagy nosztalgiázásnak.

Olvasna még hasonló játékokról? Figyelmébe ajánljuk ezeket:

Aladdin

Earthworm Jim

Ecco the Dolphin

The Jungle Book

Virgin Interactive, 2D platform videójáték, 1994

Dőre embernek erdő az eredője.

+ Nagy mozgástér

+ Hamisítatlan Disney-humor

– Az ötletesek mellett ötlettelen megoldások

– Monotonná tud válni

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

35 évvel ezelőtt vetítették először minden idők egyik leghíresebb magyar rajzfilmét, ami később nemzetközi karriert is befutott. A Ternovszky Béla által rendezett klasszikust az egykori kultúrpolitika nem fogadta ugyan jó szívvel, a széles közönség annál inkább. Mr....

80 éves a slágergyáros – Paul Simon

80 éves a slágergyáros – Paul Simon

A világszerte ismert amerikai zenész, énekes, dalszerző, színész és producer karrierje több mint hat évtizedet ölel fel és számos elismerés mellett 16 Grammy-díjat tudhat magáénak. Simon 1956-ban alapította a Simon & Garfunkel duót iskolatársával, Art...

Az ismeretlen ismerős – 60 éves Eric Stoltz

Az ismeretlen ismerős – 60 éves Eric Stoltz

Még ha a széles közönség körében nem is számított húzónévnek, nagyon sok helyen találkozhattunk valamely zseniális karakterével, aki időről időre felbukkant a filmvásznon. Eric Stoltz a 80-as évektől kezdve folyamatosan játszik és rendez, a legnagyobb világsztárokkal...