Ian Livingstone második önálló kötete sokakban hagyott mély nyomot. Ha felidézzük e mestermű borítóját, amin egy kevéssé szimpatikus, tüskés fejű csontváz megnyerő mosolyával hívogat, bizony, könnycseppek gyűlnek a szemünkbe. Hiszen ki ne ismerné a Tolvajok Városa című Kaland, Játék, Kockázat könyvet, a sorozat egyik legemlékezetesebb darabját, amely hibái ellenére is örökre belopta magát a szívünkbe?

S ha már látvány: a hangulatos illusztrációk annak a Iain McCaignek a munkái, aki azon kívül, hogy több Ian Livingstone könyvet is képeivel gazdagított, a filmiparban is letette a kézjegyét dizájnerként (nem is akármilyen produkciókban: Star Wars 1-2-3., Harry Potter, Bosszúállók, Galaxis Őrzői filmek stb.). A Tolvajok Városa sem mai darab egyébként: eredetileg 1983-ban jelent meg, Magyarországon pedig 1991-ben látott napvilágot. A lapozgatós könyvek népszerűségét jól mutatja, hogy a mű azóta több kiadást is megért, legutóbb 2017-ben. Akik úgy vélik tehát, hogy digitális világunkban a könyvek egyre inkább háttérbe szorulnak, azoknak ez remek példa lehet arra, hogy talán tévednek.

Egy élőholt, ki kujon volt

A történet szerint zsoldosként járva a világot, a gazdag Silverton városába jutunk, amit az Éj hercegének, Csontos Zanbarnak Holdkutyái tartanak rettegésben. Mivel a polgármester nem volt hajlandó megtenni azt a gesztust, hogy átadja szeretett lányát a nemes nagyúrnak, az válaszul ráuszította szörnyetegeit a városkára. A városvezetőnek így nem maradt sok választása, de nem adja fel. Téged, a főhőst kéri fel arra, hogy, menj el a hírhedt Feketehomok kikötőbe – ami tolvajok, rablók, kalózok tanyája – és keresd meg Nikodémuszt, a varázslót, aki tudja, hogyan pusztítható el a Gonosz. Megjegyzem, hogy ugyan mi dolga egy csontváznak (!) egy fiatal lánnyal, nem tudjuk, de ne is kezdjünk el gondolkodni rajta, hanem vágjunk bele a kalandba.

Feketehomok kikötő, egy igazán nyüzsgő város

Feketehomok kikötő Allansia kontinensének nyugati partvidékén található. A várost a „Macskahal Folyó” (valójában Harcsa folyó) osztja ketté, ami a Nyugati óceánba ömlik. A város ura, Azzur nagyúr kemény kézzel irányítja a települést, és tartatja be a rendet. Fekete ruhás katonái – emberek, trollok és ogrék – bárkit igazoltathatnak, és aki nem tud eleget tenni a kérésnek, esélyes, hogy a város börtönében fog elrohadni. Feketehomok kikötő egy ősi város romjaira épült, nélkülöz mindenféle rendszert, mivel a düledező fa- és kőházakat egymás hegyére-hátára zsúfolták. Alatta kazamaták és csatornák húzódnak, melyek különféle szörnyeknek adnak lakhelyet.

Számos történet kering az éj leple alatt eltűnt városlakókról, akik után csak ruhafoszlányok és vérfoltok maradtak. Eme idilli helyre szeretnénk bejutni, ami nem annyira tűnik könnyű küldetésnek. A város öt kapuja közül a főbejáraton próbálunk besétálni, ami nem annyira nehéz feladat, mivel a városi őrség tagjai nem éppen akadémikusok. A város hangulata nekem nagyon tetszett, habár többen is kritikaként említik, hogy nincs meg az a baljós atmoszféra, állandó félelemérzet, ami egy ilyen „retektanyától” elvárható, emellett sokkal több a kedves és segítőkész polgár, mint akik az életünkre tőrnek. Ebben egyet kell értsek az elégedetlenkedőkkel, viszont meg kell jegyezzem, ettől ez még egy nagyon izgalmas, pezsgő, napfényes város: jó érzés itt lenni, végigsétálni macskaköves utcáin, betérni a boltokba, szóba elegyedni lakóival, sőt; igen gyorsan meg is lehet gazdagodni. Teljesen megértem Nikodémuszt. Én is szívesen ide költöznék, csak hát nem ez a mi küldetésünk, hogy ingatlant vásároljunk. Szintén sajnálatos, hogy annyi felé sem tudunk elkalandozni, nem fedezhetjük fel eléggé a területet, mivel csak 400 fejezet van, a határok szűkösek.

Miután néhány utcán végighaladunk, eljutunk a piacra, ahol jó alkalmunk nyílik pénzt keresni és költeni. Emellett találkozhatunk a base-ekkel, akik kedvenc játékukat, a baseballt űzik (jaj!). Itt lehetőségünk adódik beállni és játszani egyet. Miután találkoztunk a varázslóval, és megtudtuk, mi minden kell Csontos Zanbar elpusztításához, a három híd közül az egyiken kelhetünk át a „pesti oldalra”, ahol az Éj hercegének elpusztításához szükséges hozzávalókat szerezhetjük be: tetoválás (amit a cél előtt a könyv elfelejt megkérdezni, hogy van-e rajtunk…), ezüst nyílvessző és még három komponens. Érdekesség, hogy Feketehomok kikötőben is van Városliget (itt Közkerteknek hívják), ami nem meglepő, hiszen a rablóknak, orgyilkosoknak, kalózoknak, és mindenféle söpredéknek is megvan az igénye a szépségre és a természet zöldellő nyugalma iránt. Az összetevők megszerzése után kalandos úton tudjuk elhagyni a várost, majd elindulhatunk az Éj hercegének kastélya felé.

Csontos Zanbar kastélya – abszurd vendéglátás

Útban a Gonosz otthonához levelet kapunk Nikodémusz barátunktól, akinek komoly memóriabeli problémái vannak, vagy csak kicsit szenilis, esetleg szórakozott, bár teljesen mindegy, hiszen csupán a mi életünkkel játszik. Vagyis: bocsi, a három komponensből csak kettő kell, de hogy melyik kettő, azt nem tudja. Good Luck!

Ezzel a tudattal érjük majd el Zanbar herceg lakhelyét, ami annyira nem is nagy, mint ahogy azt elvárnánk egy ilyen hatalmasságtól. Be is törhetünk vagy csöngethetünk. Ha utóbbival próbálkozunk, egy komornyik fog majd ajtót nyitni. „Jó estét! Azért jöttem, hogy megöljem a gazdáját!” – „Áh, remek, fáradjon be! Zanbar úrfi már várja Önt!” És ha ez nem lenne elég, akkor lehetőségünk van megszállni a Csontos Panzióban egy éjszakára, amit nem javaslok, mert ez lesz az utolsó éjszakánk. Akárhogy is, ha bejutunk a kastélyba, átkutatjuk a szobákat és végre megtaláljuk a házigazdát, s végre alkalmunk nyílik likvidálni őfelségét – ami ha a jó összetevőket alkalmazzuk, már egyáltalán nem lesz nehéz feladat.

A Tolvajok Városa közepes nehézségű játékkönyv, így bátran ajánlom kezdő kalandozóknak, emellett a hangulata nekem kifejezetten tetszett. Habár a végét kicsit összecsapottnak érzem, ettől eltekintve ez egy színvonalas darab, ami szerintem éppúgy örökzöld sláger, mint Csontos Zanbar (zöld) macskaszeme.

Olvasna még Kaland, Játék, Kockázat könyvekről? Eddig ezekről írtunk:

Halállabirintus

A káosz fellegvára

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

35 évvel ezelőtt vetítették először minden idők egyik leghíresebb magyar rajzfilmét, ami később nemzetközi karriert is befutott. A Ternovszky Béla által rendezett klasszikust az egykori kultúrpolitika nem fogadta ugyan jó szívvel, a széles közönség annál inkább. Mr....

Az első olimpiai témájú videójátékok

Az első olimpiai témájú videójátékok

A XXXII. nyári olimpiai játékok fényében a Retro Magazin utánajárt annak, hogy az 1980-as és 1990-es években készült videójátékok miként adták vissza a hangulatát a négyévente megrendezett sporteseményeknek. Első hallásra ellentmondásosnak tűnhet, ha azt állítjuk,...

Foreigner – Tőlünk nem idegen

Foreigner – Tőlünk nem idegen

Több mint négy évtizedes múltra tekint vissza a legendás brit-amerikai rockbanda, amelyet New Yorkban alapított a veterán gitáros és dalszerző Mick Jones, Ian McDonald (egykori King Crimson-tag), valamint Lou Gramm énekes. A ma is aktív Jones találta ki a zenekar...