Hipp-hopp, jött Vuk – és elrepült 40 év!

1981-ben mutatták be Dargay Attila rendező és képregényrajzoló egyik mesterművét, a Fekete István regénye alapján készült Vuk című egész estés rajzfilmet, minden idők egyik legjobb magyar animációs produkcióját. A kis róka kalandja a 80-as évek óta töretlenül közönségkedvencnek számít, amit nem csak az jelez, hogy több millióan látták és generációk nőttek fel rajta, de a közönség még a premier évében, a televíziós vetítést követően is képes volt megnézni moziban.

Nem elírás: a nyilvános adatok szerint másfél milliós (!) nézettséget hozott a nagyvásznon vetített Vuk a 80-as évek elején, az évtized végére pedig ez a szám majdnem a kétszeresére ugrott (és olykor ma is játsszák). Minőségét tekintve pedig bátran kijelenthetjük, hogy ha a Vuk nem a rendszerváltás előtti korszakban került volna a mozikba, valóságos díjeső hullott volna a produkcióra (Dargay Attila azért így is megkapta a XIV. Magyar Játékfilmszemlén a legjobb rendezésért járó díjat, a rajzfilm pedig Moszkvában a legjobb külföldi film díját.). Ennek ellenére, az alkotók nem valószínű, hogy bánták a nyugati világ meghódításának elmaradását (bár VHS-formában azért eljutott az USA-ig), és talán ők sem gondolták, hogy fél évszázados magyar kultúraformáló munkát fognak letenni az asztalra. Pedig így lett.

Dargay Attila neve már a 80-as években egyet jelentett a minőségi rajzfilm- és képregénykészítéssel: a Balázs Béla-díjas, Érdemes és Kíváló Művész már az 50-es évektől kezdve sorra tette le az asztalra a minőségi produkciókat (tényleg csak néhány említsünk meg: Dörmögő Dömötör, Kajla kutya, Füles, Lúdas Matyi, Gusztáv, A legkisebb ugrifüles, Pom Pom, A nagy ho-ho-horgász…). A forgatókönyv többek közt Tarbay Ede József Attila-díjas író dramaturg és keze munkáját dicséri. A film zenéjét Wolf Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és dzsesszzongorista, szövegét pedig Szenes Iván  EMeRTon-díjas dalszövegíró és zeneszerző jegyzi.

És nem tévedés, Wolf Péter lánya is énekli a Vuk címadó dalát (Wolf Kati énekesnő, ekkor még gyermekként), ő azonban a Magyar Televízió számára készített videóklip verzióban vett részt; az eredeti nótát ugyanis Maros Gábor színművész, operaénekes énekelte. Természetesen nem hiányozhattak a kor sztárszínészei sem, akik hangjukat kölcsönözve a szereplőknek emelték igazán magas szintre és tették maradandóvá a produkciót (Pogány Judit, Gyabronka József, Csákányi László, Szabó Gyula, Koltai Róbert, Czigány Judit, Zenthe Ferenc, Benedek Miklós, Földi Teri, Bodrogi Gyula, Haumann Péter és még sokan mások).

Rókaodúból jöttem, mesterségem címere: VUK

Azaz: „Vadászom, Utamból Kotródj!” – elvégre ezt jelenti a kis róka neve, aki szerető szülei szerint leginkább nagyapjára emlékeztet. A pajkos Vuknak szüksége is van életrevalóságára és elszántságára, hiszen az élet arra kényszeríti, hogy gyorsan felnőjön… talán a spoilermentes ismertető annyit megenged, hogy megemlítsük a „Simabőrű” (az ember, aki gazda és vadász is) és kutyái hathatós szerepét abban, hogy a kis róka kalandja igen fiatalon (túlságosan is fiatalon) elkezdődik.

A történet tulajdonképpen elmeséli a kis Vuk gyerekkorát egészen a felnőtté válásig, amelyben nem csupán ellenségek (kutyák, szárnyasok és persze a simabőrűek), de barátok (például Karak, a bölcs róka, vagy Csele, a rókalány) is végig kísérik. A cselekmény az otthont adó erdőben és Pista bácsi háza körül (így a baromfiudvarban is) játszódik, bundás barátunknak pedig rengeteget kell tanulnia ahhoz, hogy nagyapjához hasonló, ravaszdi róka váljék belőle.

Kortalan mese

A Vukban azt szerettem a legjobban, nem csupán szórakoztató jellegű, de kifejezetten tanulságos mese, mi több: értelmes. Felnőttként újra nézve döbbentem rá, mennyire összetett a sztori, a karakterek mennyire a helyükön vannak és hihetetlenül finoman egyensúlyoz a történetmesélésben. Ez azt jelenti, hogy egyetlen percre sem hagy unatkozni, miközben nem minden része pörgős, akcióra kihegyezett.

Külön érdeme, hogy az előbb már említett tanulságok nem erőltetetten, szájbarágósan kerülnek terítékre, hanem a dolgok történéséből logikusan következnek (ami Fekete István, Tarbay Ede és persze Dargay Attila érdeme is). Megkockáztatom, hogy a Vuk még a Rudyard Kipling regénye alapján készült A dzsungel könyve (1967) rajzfilmnél is jobb, minden tekintetben. Tény, hogy számos elemében hasonlít rá (és valljuk be, az irodalmi Nobel-díjas író már a 19. század végén letette az asztalra fő művét), mégis: a Vuk mintha kiforrottabb, érettebb, szerethetőbb produkció lenne. Elfogultság a részemről ide vagy oda, végig azt éreztem, hogy a felcseperedő róka mindig ott és akkor találkozik az életét valamilyen módon meghatározó karakterekkel, amikor annak ott és akkor természetes módon kell megtörténnie. A süntől a macskán át a részeges libákig, a békától a varjún át a kutyákig soha nem bukkantak fel csak úgy hirtelen oda nem illő jószágok (arról már nem is beszélve, hogy viselkedésük abszolút megfelel a szerepüknek).

A Vukban minden megvan, ami egy modern, közönségkedvenc filmes produkcióból nem hiányozhat: végtelenül vidám és szívfacsaró jelenetek váltakozása, drámai fordulatok és meglepetések, karakterfejlődés és motiváció. Sőt, bosszú. Dargay Attila a Lúdas Matyi (1977) kapcsán már megtapasztalhatta rendezőként, milyen sikeres is tud lenni egy olyan népmesei jellegű történet, ahol a „gyenge” saját élelmességével képes győzni a túlerő, az „erősek” gőgje felett. Erre pedig ki más lenne alkalmasabb, mint egy imádnivaló, maximálisan gyerek- és felnőttbarát ravaszdi róka.