A hatszor is Golden Globe-ra jelölt amerikai színésznő, a T.J. Hooker és a Melrose Place sorozatok egykori sztárja katonacsaládba született és pályája kezdetétől fogva kedvelte a belevaló, határozott női személyiséget megformáló szerepeket.
Az amerikai őslakos felmenőkkel rendelkező Heather Locklear Los Angelesben született; édesanyja egyetemi dolgozó, édesapja pedig magasrangú tiszt, az Egyesült Államok tengerészgyalogságának ezredese volt. A különleges szépségű színésznő fiatalkorában a Kaliforniai Egyetemre (UCLA) járt, a tanulás mellett pedig elkezdett modellkedni és reklámokban statisztálni. Első komolyabb képernyős megjelenései az 1980-as évek elején voltak, ekkor kapott kisebb szerepeket többnyire rendőrös sorozatokban, így például a CHiPs-ben, a 240-Robert-ben, valamint a könnyedebb stílusú Eight Is Enough epizódjaiban. Az amerikai televíziós legenda, Aaron Spelling producer már ekkor felfigyelt rá és felajánlotta neki az itthon is vetített Dinasztia című tévésorozat egyik szerepét (Sammy Jo Dean), ami már egyértelműen komoly munkának számított – sőt, tengerentúli ismertségének fontos mérföldköve volt.
Már a 80-as években hódított… (részlet a Dinasztia című sorozatból):
A következő évben már jött is a nagy áttörés: a T.J. Hooker című zsarusorozatban kapott szerepet a legendás kanadai színész, William Shatner oldalán. Az 1980-as évek közepéig Locklear állandó mellékszereplőként játszott a T.J. Hookerben (az első évad kivételével), miközben majdnem rendszeresen fellépett a Dinasztia szériában is. Miután „rendőri pályafutása” 1986-ban véget ért (legnagyobb bánatunkra), a Dinasztiában újra teljes munkaidős alkalmazott lett, egészen annak 1989-es megszüntetéséig. (1991-ben azért még készült egy a négyórás minisorozat „A találkozás” alcímmel).
A sorozatok mellett Locklear kipróbálta magát a mozifilmek világában is. Drew Barrymore édesanyjaként tűnt fel a Tűzgyújtó (1984) című produkcióban, és főszerepet kapott az 1989-es A mocsárlény visszatér című borzalomban is (amelyért elnyerte a szatirikus Arany Málna-díjat is, ami a legrosszabb színésznő kategóriában adatott meg neki).
Heather Locklear felejthetetlen szereplője a T.J. Hooker rendőrös sorozatnak – már a klipszerű főcímdalban is:
1993-ban kezdte el játszani másik legismertebb szerepét, Amanda Woodwardot a korábban már említett Aaron Spelling sztárproducer által megálmodott Melrose Place című drámasorozatban, ami egyébként a Beverly Hills, 90210 spin-offja volt. További érdekesség, hogy Spelling eredetileg csupán négy epizódra szerződtette Lockleart, de ma már tudjuk, hogy annyira jól állt neki a szerep, hogy állandó szereplője lett a szériának (bár továbbra is „Special Guest Star”-ként szerepelt a kezdő kreditpontokban) és egészen 1999-es megszüntetéséig jelen volt benne.
Mozi- és tévéfilmes teljesítményéről nehéz beszámolni a 90-es éveket illetően, mert nagyrészt bukásokról kellene beszélni… A felemás produkciók tárházát gazdagította a Fade to Black (1993), Halálbiztos állás (1992), a Texasi igazság (1995), vagy a Kettős bűnjel (1995), és legalább az látszik, hogy a bűnügyi témájú filmeket, vagány zsarus szerepeket szüntelenül kereste, maradjunk annyiban, hogy elsősorban a lelkesedését érdemes értékelni… Talán a Wayne világa 2. (1993), esetleg a Pénz beszél (1997) című vígjátékok bátrabban ajánlhatók, s bár igaz, hogy feltűnik az Elvált nők klubja (1996) híres komédiában is, de valójában nem tartozik a hivatalos stábhoz, így a teljesítményét illetően nem sokat nyom a latba.
Színészként néha megmutatta kevésbé kedves oldalát is (részlet a Melrose Place sorozatból – a jelenetben partnere a Szex és New Yorkból ismert Kristin Davis):
Azért szó sincs róla, hogy bármi csorba esett volna Heather karrierjén attól, hogy a mozi- és tévéfilmes világban nem tudott maradandót alkotni. Egyrészt a sorozatokhoz kiválóan nyúlt továbbra is: számos fantasztikus produkcióban vállalt minimum komoly epizódszerepet, másrészt szépségét annyira jól tudta párosítani tehetségével, hogy a 90-es években egyszerűen kapkodtak érte a médiumok. 1994-ben még a Rolling Stone magazin címlapján is ő mosolygott ránk, sőt, kétszer is bekerült a People magazin 50 legszebb embere közé, először 1994-ben, majd 2001-ben. Színészi teljesítményét inkább a TV Guide és az Entertainment Weekly „100 legnagyobb tévés ikon” listája honorálta, ahol a rendkívül előkelő 25. helyre került fel.
Miután a Melrose Place 1999-ben véget ért, Locklear szerepet kapott a Kerge város (Spin City) című szitkomban (kezdetben Michael J. Fox, majd később Charlie Sheen oldalán). A sorozat 2002-ben ért véget, de Locklear két jelölést is kapott a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjra a legjobb televíziós sorozatban – vígjátékban kategóriában. 2002-ben rövid ideig visszatérő szerepet kapott a Scrubs című sitcomban. 2003-ban szerepelt egy saját vígjátéksorozat pilotjában, a Once Around the Parkban, de ez sikertelen volt. Ugyanebben az évben szerepelt a Nagydumás kiscsajok (Uptown Girls) című mozifilmben.
A rideg és kemény főnök szerepe is jól állt neki (részlet a Nagydumás kiscsajok című filmből – partnere Brittany Murphy):
2004-ben vendégszerepelt a Két pasi – meg egy kicsi című szitkomban, amelynek főszereplője az egykori Kerge város sztárja, Charlie Sheen volt. Ezután ő vitte a prímet a LAX című televíziós drámasorozatban, amely az azonos nevű repülőtéren játszódik. (Ennek ő volt az executive producere is.) 2005-ben szerepelt A tökéletes pasi című mozifilmben Hilary Duff oldalán. Ugyanebben az évben volt egy rövid visszatérő szerepe a Jogi játszmák (Boston Legal) című sorozatban, amelynek főszereplője egykori T. J. Hooker sztárja, William Shatner volt (és nagyon jó szívvel ajánljuk is mindenkinek a szériát, első osztályú produkció!).
Mint korábban említettük, a sorozatokhoz igen jó érzékkel nyúlt korábban is és később is: ezt példázza a 2007-ben induló Egy kapcsolat szabályai, illetve ugyanebben az évben a világhírű Hannah Montana tini-széria; később pedig az újrainduló Melrose Place (2009-2010), valamint a szintén nagysikerű Amerika Huangjai (2017). De nem érdemes kihagyni a sorból az Ally McBealt sem (2002), amit itthon is rengetegen néztek, vagy a talán még nagyobb kult-hatású, 9 évadon keresztül futó Dokik szériát.
Zárjuk a sort a gyönyörű színésznő egy igazán különleges vendégszereplésével. A tengerentúlon régóta ismert és elismert, idén szintén 60. születésnapját ünneplő Toby Keith countryénekes „Crash Here Tonight” című kislemezének klipjének ugyanis ő volt a múzsája.
Ünnepi dalnak is megteszi: Toby Keith – Crash Here Tonight
Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!
További cikkek
Planet Funk – Táncos, sportos, slágeres
Három ismérve is van az olasz gyökerű, de a brit elektronikus zenei hullámot követő formációnak, a 2000-es évek egyik nem kiemelt, de kifejezetten kellemes meglepetésének. A Planet Funk remek stílusötvözetek okos felhasználásával szert tudott tenni egy-két slágerre, ezzel biztosítva helyét a korabeli diszkókban és a popzenei tabellán is. Másrészt nagy sportklubok szurkolóinak a szívébe is belopta magát, akik évtizedekre biztosítják hírnevét.
Jean-Michel Jarre: Oxygène – Csak úgy kapkodtuk a levegőt
Az ikonikus francia elektronikus zeneszerző harmadik stúdióalbuma lassan fél évszázada ejti ámulatba a közönséget. Az 1976-ban kiadott Oxygène-t úgy írták le, mint a „a hetvenes évek szintetizátor-forradalmának vezetőjét” – és talán nem is túloztak.
Gyorsabb a halálnál – Bajkeverők párbaja
1995-ben debütált a mozikban Sam Raimi filmje, a valóságos sztárparádéval felvonuló Gyorsabb a halálnál című, úgynevezett „revizionista” western. Annak ellenére, hogy a három évvel korábbi Nincs bocsánat című Eastwood-rendezéshez hasonlóan itt is cél volt a Vadnyugat romantizálásának derékba törése, illetve a jó és rossz összemosása; azért a főszereplő és a főgonosz jellemét illetően az alkotók nem hagytak kétséget a nézőben, hogy kinek is kell drukkolni.
