87 éves a magas, szőke férfi – Pierre Richard

Pierre Richard hazánkban is népszerű színész, rendező, forgatókönyvíró és producer az 1970-es évek elején vált a francia vígjátékok sztárjává. Legnagyobb sikereit burleszk, álmodozó és bolondos karakterek alakításával aratta.

A nehéz körülmények között felnőtt Pierre Richardot édesapja még születése előtt elhagyta, így gyermekkorát édesanyjával és két nagyapjával töltötte. Saját bevallása szerint egész életében apa-komplexusban szenvedett, ugyanakkor nagy csodálattal tekintett a bevándorló nagyapára, mert hozzá hasonlóan – ahogy önéletrajzi könyvében írta – ő is „közelebb állt Geronimóhoz, mint Henry Fordhoz” és megőrizte paraszti származását. A bölcs nevelő azonban más sorsot szánt a kis Pierre-nek, így internátusba küldte azzal a céllal, hogy később majd komoly iskolába – és „nemesebb” pályára – kerüljön.

A engedetlen tinédzser persze rendszeresen lógott az iskolából, többek között azért, hogy moziba járhasson. 18 éves korára jött rá arra, hogy színész lesz. 1953-ban Párizsba költözött édesanyjához, ahol később a Charles Dullin Iskolában drámaórákat vett. S, hogy a családi körnek megfeleljen és a nagyszülők kétségeit is eloszlassa, “igazi munkát” is végzett, ezért fizioterápiát tanult (persze anélkül, hogy feladta volna a showbiznisz világát).

Szintén zenész: talán kevesen tudják, de Pierre Richardnak a valóságban is van zenei tehetsége, a muzikális „vonalat” azonban két zenész fia vitte tovább. (Jelenet a Magas, szőke férfi felemás cipőben című filmből, 1972):

1958-ban a La Belle Équipe című vígjátéksorozatban tűnt fel először, a 60-as években pedig párizsi kabarékban (például a l’Écluse-ban) lépett fel, ahol első, Victor Lanoux-val közösen írt szkeccseit játszotta. Tíz évvel később, 1968-ban debütált a filmvásznon Yves Robert Boldog Alexandre című filmjében. A rendező nagy hatással volt a karrierjére a hozzá intézett megjegyzései és értékes tanácsai révén.

André Ruellannal együttműködve meg is írta első filmjének, A szórakozott a forgatókönyvét, amelyet 1970-ben rendezett, és amelyet Yves Robert és Danièle Delorme produkciós cége (La Guéville) készített, majd 1972-ben a Balszerencsés Alfréd és 1973-ban a Kétbalkezes jóakaró című filmek következtek. Folytatódott a „Szőke-sorozat” A magas szőke férfi visszatér című mozival (1974) és kiválóan sikerült az Ahová lépek, ott fű nem terem (1974) is.

Egyik ikonikus filmjének (Félénk vagyok, de hódítani akarok, 1978) „gatyós” jelenete:

A sikerekre való tekintettel, az 1980-as években folytatta az együttműködést a francia vígjátékok „pápájával”, Francis Veberrel és három filmben (Balfácán, 1981; Balekok, 1983;  Négybalkezes, 1986) már Gérard Depardieu oldalán játszott – az eredmény: fergeteges. Érdekesség, hogy ekkortájt, 1987-ben Kubában és Dél-Amerikában készített és rendezett egy dokumentumfilmet Che Guevaráról, akit saját bevallása szerint sok más fiatalhoz hasonlóan csodált akkoriban, és akinek tisztelegni akart a Parlez-moi du Che című filmben.

Részlet a Balfácán (1981) című filmből:

És ha már ikonikus szerepek: feltétlenül megemlítendő, hogy Francis Veber filmjeiben (akinek egyik művéről itt is írtunk a Retro magazin hasábjain) többször volt François Pignon (vagy François Perrin), illetve az 1972-es Magas, szőke férfi felemás cipőben című film óta gyakran “Magas szőke” becenévvel illetik. A korábban már említett, 1974-es folytatást még egy kevésbé sikeres követte 1988-ban, A magas szőke + két szőke című produkció.

Az 1990-es évekre Pierre Richard filmes karrierje úgy tűnt, lassan, de biztosan hanyatlásnak indul, az újgenerációs közönség szemében ugyanis egyre kevésbé tudott meggyőző lenni. Megpróbálta változatosabbá tenni palettáját és kissé eltávolodott a burleszkfilmektől is. Erre jó példa A szerelmes szakács 1001 receptje (1996)című romantikus vígjáték, ami azonban arról is tanúskodik, hogy ebben a műfajban a színész már nem tudott átütő sikert aratni. Ebben az évtizedben írói-rendezői vonalon is újra aktívvá vált (Álmodozni mindig lehet, 1991; Bolondok felvonulása, 1993; Fejjel a falnak, 1997), de ezen alkotások népszerűsége és nézettsége össze sem mérhető korábbi munkáival – pedig direktorként is rendkívüli érzéke volt a szakmához (lásd: Félénk vagyok, de hódítani akarok; Kétbalkezes jóakaró; Te vagy a hunyó!; A szórakozott; Balszerencsés Alfréd – igen, ezeket mind ő dirigálta!).

Csak könnyedén, csak sportosan: így hódít Pierre Richard egyik legnépszerűbb filmjében (Félénk vagyok, de hódítani akarok, 1978):

Pierre 2002-ben hosszabb időt töltött Kubában (nem először élete folyamán), ahol Daniel Defoe regénye alapján a Robinson Crusoe-t játszotta a televízióban. 2006-ban megkapta a César d’honneur (Tiszteletbeli César) kitüntetést, amelyet a filmművészeti és filmtechnikai akadémia egész pályafutásáért adományozott neki. Ugyanebben az évben debütált egy érdekes kísérlete A kígyó című mozival, ami a korábbi üde komédiákhoz képest egy kemény thrillernek mutatkozott – a klritikusoknál pedig igen pozitív fogadtatásra lelt.

2008-ban készített még egy fontos filmet Kanadában Pierre boldogsága címen, amelyet íróként is jegyez. Ahogy arról korábban már tettünk észrevételt, Pierre Richard pályafutása az ezredfordulóra “belassult” és nemcsak jóval kevesebb produkcióban vett részt mint azelőtt, de sikerei is szerényebbnek bizonyultak. Mindettől függetlenül, Franciaországban továbbra is nagy becsben tartják (hasonlóan Terence Hill-hez Olaszországban) és színpadi színészként, illetve kisebb-nagyobb szerepekben ma is szívesen fogadják őt bárhol.

Ajánlhatunk egy hamisítatlan francia vígjátékot?

Dilisek vacsorája