1980-ban mutatták be minden idők egyik legalacsonyabb költségvetésű, mégis leghíresebb kult-horrorját, a Péntek 13. című produkciót, ami azóta számos, a műfajban ékeskedő filmnek adott ihletet és ötleteket.

Sean S. Cunningham producer-rendező neve a horror-rajongók körében feltétlenül ismert. Ő az a filmes, aki különösen szeretettel alkalmazza a ma már klasszikusnak mondható „van egy ház az erdőben, amin átok ül”-sablont és bizony már az 1970-es években forgatott hasonló témájú mozikat – amelyeket a sikerekre való tekintettel folytatott is a 1990-es és 2000-es években. Okosan épített az általa megteremtett Jason-kultuszra is, vagyis a Péntek 13. végül egész francise-zá nőtte ki magát, s producerként rendszerint jelen is volt a soron következő részek készítésénél.

Pokoli édenkert

A fentiekből nagyjából mindenki könnyen kitalálhatja, miről is szól a történet. Az előzmények szerint már 1958-ban népszerű kirándulóhely volt a Kristály-tavi nyári tábor (Camp Crystal Lake), ahol azonba különösen vérfagyasztó esetek történtek. Egy kisfiú vízbe fulladása nyitott a tragédiák sorát, majd két fiatalt brutálisan kivégeztek. A helyiek szerint átok ül a vidéken és figyelmeztetik is az arra kószáló, pihenésre vágyó fiatalokat, hogy messze kerüljék el a helyet. Ők természetesen nem fogadják meg a tanácsokat – pláne, hogy ugrottunk az időben és már vagy 20 esztendő eltelt a hírhedt esetek óta.

Szóval itt vagyunk 1980 környékén és az ország különböző részeiről áramlanak a lelkes ifik, hogy életük legnagyszerűbb heteit töltsék el egy idilli környezetben, fürödjenek a Kristály-tóban, beköltözzenek az erdei faházakba és felhőtlenül bulizzák végig a nyarat. Majd érkezik a titokzatos sorozatgyilkos, aki szépen egyenként elkezdi szedni áldozatait és nem titkolt célja, hogy végül minden arra járó megtanulja egy életre (ami sajnos hamar véget is ér): érdemes néha az öregekre hallgatni…

Csupa móka és kaszabolás

Nem nagyon merem kibontani a sztori szálait, mert akkor komoly spoiler-veszélynek tenném ki az olvasót, így inkább koncentrálnék néhány érdekességre és persze az értékelésre. Ami magát a történtet illeti, azt egyrészt felesleges lenne kritizálni, mert ebben a műfajban tényleg ritka, hogy mélyenszántó, filozofikus, mondanivalóval rendelkező kincsre bukkannánk. Magyarul: a horrort általában azért szeretjük, mert vagy ijesztő, vagy vicces – a Péntek 13. egyértelműen utóbbi – és megbocsátjuk neki, ha logikátlan és buta.

De volna itt még valami. Az feltétlenül emeli az értékét, ha azért el van benne rejtve egy-két csavar, esetleg valamilyen speciális, látványos jelenet. Jó hír a műfaj kedvelői számára, hogy amilyen amatőr-shownak tűnik néha a Péntek 13. (tényleg rengeteg jelenetről ordít, hogy low budget-produkcióról van szó és ezt nem bántásképp mondom), annyira ötletes a befejezése. Komolyan mondom, hogy egészen meglepő. Az más kérdés, hogy a végkifejlethez vezető út (amit most nyilván nem árulhatok el) kissé erőltetett rendezői megoldáson alapul, de az értékéből az mit sem von le!

A horror-klisék használata természetesen töméntelen mennyiségben van jelen…de hoppá! Hiszen 1980-as filmről beszélünk, vagyis éppen ez az egyik első olyan produkció, ahonnan származnak ezek a klisék. Tény, hogy már az 1970-es években beindult az olcsó horrorok inváziója és az is, hogy John Carpenter és Brian De Palma mesterektől sokat lehetett tanulni ebben az időszakban, ugyanakkor a Péntek 13. tényleg számos olyan – ha nem is annyira ijesztő, de feltétlenül szórakoztató – jelenettel rukkol elő, amin egész generációk nőttek fel. A „belső nézetes gyilkolás” (mint egy Doom-szerű játéknál), aminek célja, hogy a gonosz személyét csak az utolsó hányadban fedjük fel, pont ilyen. A speciális kivégzési típusok között eszméletlenül vicces, ötletes darabok is vannak (a nyilazós jelenettel például találkozhattunk azóta is több hollywoodi produkcióban, de nekem személy szerint az ágyban fekvő jelenet a kedvencem, az egyszerűen zseniális).

Persze kihagyhatatlan az a rész is, amikor az egyetlen, még életben lévő áldozat felveszi a harcot a gyilkossal és eszméletlenre is veri (jó, ez túlzás, de leüti), majd ahelyett, hogy lekötözné/megölné/ártalmatlanítaná őt, elmenekül, hogy az majd szépen magához térjen és újra a nyomába eredjen. Az pedig már szinte természetes, hogy a főgonosz, aki addig profin végrehajtott minden akciót és egyenként szedte le a betolakodó fiatalokat, az utolsó préda esetében egy esetlen, ügyetlen, mindent elbaltázó gyilkossá fokozza le magát…

Mama tudja, mama megmondta

Legalább mi fogadjuk meg a Kristály-tó körüli lakosok, különösen a mama (Betsy Palmer) tanácsát. No, nem azt, hogy ne menjünk nyaralni erre az idilli helyre (ha valaki kíváncsi volna az eredeti forgatási helyszínre, ajánlott felkeresnie a New Jersey-ben található Blairstown nevű kisvárost). Inkább arra gondolok, hogy a múltat kezeljük a helyén és ne bolygassuk túlságosan, ha nem muszáj. A Péntek 13. mai szemmel ugyanis kissé avitt, gyengén rendezett horrornak tűnik. Őszintén szólva, talán már 40 évvel ezelőtt sem lehetett túl ijesztő, ugyanakkor remek alapanyagává vált számos későbbi „tinihorrornak” (vagyis tulajdonképpen műfajteremtő alkotás!). Vagyis e kontextusban feltétlenül értékes darabnak mondható.

Sean S. Cunningham – és csapata, köztük a szinte ezzel a filmmel debütáló sztár, Kevin Bacon – talán maga sem volt tisztában azzal, hogy micsoda kultuszt teremt majd ezzel a filmmel. Ugyanakkor tény, hogy Jason, a hokimaszkos gyilkos figurája ekkor még meg sem született. Vagyis a mai divatos hollywoodi megoldásokkal szemben, itt tényleg az előzményfilm volt előbb. Végigkövethetjük benne egy (anti)hős születését, s minden más csak ezután kezdődik. Azoknak tehát, akiket különösen vonz Jason világa, de még nem tudják, mi is az ő eredettörténete, érdemes ezzel a mozival kezdeniük az ismerkedést.

Ha már haláli túra, ajánlhatunk egy hasonló témájú filmet?

Pokoli édenkert

Péntek 13.

Friday the 13th, horrorfilm, 1980

Haverok, Buli, Jason.

+ Kifejezetten vicces

+ Jó ötletek

– Nem túl ijesztő

– Egyes logikátlan megoldások már inkább fárasztóak mint viccesek

  • Látványosság
  • Zene / Hang
  • Érdekesség
  • Élmény
  • Szavatosság

Kövesse a Retro Magazin Facebook-oldalát!

További cikkek

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

Macskafogó – Én szeretem önt, Mr. Teufel!

35 évvel ezelőtt vetítették először minden idők egyik leghíresebb magyar rajzfilmét, ami később nemzetközi karriert is befutott. A Ternovszky Béla által rendezett klasszikust az egykori kultúrpolitika nem fogadta ugyan jó szívvel, a széles közönség annál inkább. Mr....

80 éves a slágergyáros – Paul Simon

80 éves a slágergyáros – Paul Simon

A világszerte ismert amerikai zenész, énekes, dalszerző, színész és producer karrierje több mint hat évtizedet ölel fel és számos elismerés mellett 16 Grammy-díjat tudhat magáénak. Simon 1956-ban alapította a Simon & Garfunkel duót iskolatársával, Art...

Az ismeretlen ismerős – 60 éves Eric Stoltz

Az ismeretlen ismerős – 60 éves Eric Stoltz

Még ha a széles közönség körében nem is számított húzónévnek, nagyon sok helyen találkozhattunk valamely zseniális karakterével, aki időről időre felbukkant a filmvásznon. Eric Stoltz a 80-as évektől kezdve folyamatosan játszik és rendez, a legnagyobb világsztárokkal...